Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.
Ülésnapok - 1901-325
október 3-án, szombaton. 219 335. országos ülés 1903 < közös hadügyminiszternél, hogy az a maga sérelmes rendeletét vonja vissza, és ha ezt a magyar kormány nem eszközli ki — akár ugy, hogy nem akarja, akár ugy, hogy nem tudja kieszközölni, — akkor igenis leszavazzuk. De ezt nem alkalmazhatjuk a mai kormänynyal szemben. Igenis, jogilag felelős a mai kormány is; a mig hivatalban van, addig igenis köteles megtartani az ország törvényeit, tartozik azok szerint eljárni, és az 1848-iki törvénynek a felelőségrevonásra vonatkozó rendelkezéseit vele szemben is lehet alkalmazni; ez kétségtelen. Vád alá lehet helyezni, el lehet Ítélni, de miféle cselekményekért? Csak olyan cselekményekért, a melyeket ez a kormány maga követett el, de már nem olyan cselekményekért, a melyeket nem ő, hanem a közös hadügyminiszter követett el. (Mozgás a szélsöbaloldalon.) Erre nézve én más, mint politikai felelőségrevonást a magyar képviselőházban nem tudok elképzelni. T. ház! A mikor mi ilyen helyzetben vagyunk, én e kérdésnek, a rendelet törvényszerűsége, szükségszerűsége kérdésének érdemleges tárgyalásába egyénileg sem akarok belemenni, ámbátor én elismerem ezen érvek súlyát, — ha nem is osztozom ez érvekben, — a melyek itt különösen Tóth János t. képviselőtársam részéről felhozattak. De nem tartom helyesnek és czélravezetőnek a mai körülmények között, a midőn mi, mondom, a kormányt politikailag felelőségre nem vonhatjuk, hogy mi ezt a kérdést érdemileg tárgyaljuk, mert erre van idő és mód később is; akkor, a midőn felelős kormányunk lesz. (Zaj és felkiáltások a szélsöbaloldalon: Majd januárban! A mikor már leszolgáltak ! Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Akkor igenis kérdezhetjük, hogy ez a kormány magáévá teszi-e és helyesli e a hadügyminiszter ezen eljárását, és a szerint foglalunk majd állást, ugy tudniillik, hogy ha nekünk a kormány nyilatkozata nem felel meg, akkor le fogjuk szavazni. (Mozgás és zaj a szélsöbaloldalon.) Erre van tehát idő, és épen azért. . . (Zaj a szélsöbaloldalon.) Pap Zoltán : Nincs idő! Október harmadikán nincs idő! (Halljak! Halljuk! jobbfelöl.) Nagy Ferencz: ... a jelen helyzetben abszolúte nem czélravezető ez a vita, és ennélfogva én bátor vagyok azt indítványozni, (Zaj a szélsöbaloldalon. Halljuk ! Halljuk! jobbfelöl. Elnök csenget.) hogy méltóztassék a t. háznak a múlt ülésen hozott azon határozatát, a melynek értelmében a ház üléseit az uj felelős kormány megalakításáig felfüggeszti, továbbra is fentartani. (Elénk helyeslés a jobboldalon. Zajos ellenmondások a szélsőbaloldalon.) Pichler Győző : Addig szolgáljanak a harmadévesek ! Nagy Ferencz: Én egyetlenegy esetben szívesen és örömmel járulnék ahhoz, hogy minél előbb, akár ma, ha ezt a házszabályokkal össze lehet egyeztetni, érdemleges ülést tartsunk, és ez az egy eset az volna, ha méltóztatnának ahhoz hozzájárulni, hogy erre az érdemleges ülésre az ujonczlétszám megszavazásáról szóló törvényjavaslat tűzessék napirendre . . , (Zaj és ellenmondások a szélsöbaloldalon.) Szatmári Mór: Hiszen nincsen kormány! Endrey Gyula: Hát a Kriegsminister félhivatalos nyilatkozatai! (Zaj.) Szatmári Klór: Hiszen egymás közt sem tudnak megegyezni! Nagy Ferencz: . . . hogy, ismétlem, ennek az ülésnek napirendjére az ujonczlétszám megszavazása tűzessék ki, és hogy ennek megszavazása meg ne akadályoztassák. (Mozgás és zaj a szélsöbaloldalon.) Endrey Gyula: Hát a magyar nyelv! (Derültség a jobboldalon. Zaj. Elnök csenget.) Igenis, abból pedig addig nem esznek! Szatmári Mór: Hiszen ti egymás közt sem tudtok megegyezni! (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek! Nagy Ferencz : . . . hanem engedtessék meg ennek a törvényjavaslatnak illetőleg két törvényjavaslatnak a megszavazása. Holló Lajos: Helyes, megszavazzuk, de föltételesen ! Nagy Ferencz: Ennek, t. ház, semmi alkotmányos akadály nem állja útját; mert méltóztatik igen jól tudni, (Zaj a szélsöbaloldalon. Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) hogy a képviselőháznak magának is van a törvényalkotásra nézve kezdeményezési joga, mi tehát igenis tárgyalhatunk egy törvényjavaslatot tekintet nélkül arra, hogy van-e felelős kormány, vagy nincs. (Mozgás a szélsöbaloldalon.) A szentesítés kérdése külön dolog; az azután jöhet. (Mozgás és ellenmondások a szélsöbaloldalon.) de arról meg lehetünk győződve, és legyenek az iránt tisztában,. .. (Nagy mozgás és zaj a szélsöbaloldalon.) . . . hogy abban a pillanatban, a midőn a t. ház az ujonczlétszámot megszavazza, a visszatartott katonák azonnal haza fognak bocsáttatni. (Mozgás és zaj a szélsöbaloldalon.) Pap Zoltán: Ausztria nevében beszél! Fáy István: Ha meg lesz a magyar szolgálati meg vezényleti nyelv, nyomban megszavazzuk ! Nagy Ferencz: Holló Lajos t. képviselőtársam utalt arra, hogy hiszen ezek a visszatartott katonák nyugodtan tovább fogják viselni azt az áldozatot, tudván, hogy ez a harcz ebben a házban milyen nagy érdekek körül forog. Hát, t. képviselőtársam, én nem akarom azokat a szegény embereket azzal vigasztalni, hogy ime, milyen nemes áldozatot hoznak, sőt őszintén megvallva, az én emberbaráti és részvétérzetem inkább azt követeli tőlem, hogy mindent félretéve, lehetővé tegyem azt, hogy minél előbb megszabaduljanak abból a helyzetből, a melybe bizony nagyon is akaratuk ellenére kerültek. Mikor arról van szó, hogy a mi szegény kato28*