Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-315

315. országos ülés 1903 Julius 23-án, csütörtökön. 15 t. i., hogy ő nem osztrák, hanem magyar szempontból mérlegeli azon tekinteteket, (Zaj a szélsöbáloldalon.) a melyekkel adózik annak a viszonynak, a mely a pragmatika szankczión alapuló összeköttetésnek fentartását kivánja. Bocsánatot kérek, a pragmatika szankczióból semmi a világon nem következtethető olyan, a miből az volna megállapítható, még a legtávolabbról is, hogy ott volna ezen nemzeti jogok visszaszerzésének akadálya. Mert hiszen a pragmatika szankczió nem foglal magában egyebet, mint a kölcsönös védelem kötelezettségének és az együttes birtoklásnak megállapítását és a trónöröklés szabályozását. Ezek az u. n. pragmatika szankczió kardinális intézkedései. Hát hol van itt bármiféle olyan lekötés, a mely azt vonná maga után, hogy az osztrák örökös tartományokkal való viszonyunkból kifolyólag a magyar nemzeti nyelvnek és a magyar zászlónak érvényesülése és az eskünek a véderő magyar része által a magyar törvényekre való letétele akadályozva volna? Ez csak azt mutatja, _ hogy gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam, bármennyire vallotta ő mindig politikája gyanánt azt. hogy az 1867-diki közjogi alapot fejleszteni kell nemzeti irányban, és daczára a gazdasági téren tett, s általam vele szemben idézett nyilatkozatainak, ő az 1867: XII. t.-czikket mégis olyan dogmának tekinti, hogy annak reá nézve kényszerítő erejét átviszi olyan térre is, a mely téren épen az előrehaladást, bárcsak a lassú, de biztos tempóban való előhaladást állítja elibünk biztató reménység gyanánt. Én ilyen kijelentések után sajnálom, de nem ismerhetek fel semmi biztosítékot abban, a mivel gróf Apponyi Albert t. képviselőtársunk biztat bennünket, hogy a nemzeti haladást lankadatlanul, folytonosan eszközölni tartja kötelességének, mert hogy ha valaki a pragmatika szankczióra való hivatkozásból derivál akadályokat a nemzeti követeléseknek a hadügyi téren való megvalósításával szemben, akkor, bocsánatot kérek, ez a haladás csakugyan nagyon bizonytalan, csakugyan nagyon lassú és nem áll nagyon távol a Fejérváry Géza honvédelmi miniszter ur által kivánt tempótól, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbáloldalon.) Olay Lajos: Lassan, lassan, lassan! Bakonyi Samu: Azt mondja gróf Apponyi Albert t. képviselőtársunk, hogy a magyar jogtörténelmi felfogás a pozitív jogon alapul. Teljesen aláírom. De hozzáteszem azt, hogy pozitív jognak hirdetjük mi a mi követeléseinket. Az a párt, a melyhez szerencsém van tartozni, épen a jogfolytonosság alapján állott mindig, létezésének első pillanatától fogva, mikor más elnevezések alatt kellett itt küzdenie a hatalom ellen. r És épen a jogfolytonosság elvéből következik az, hogy végre-valahára a megalkotott, a létező törvényeknek érvényt szerezzünk ós minj den akadályt, a mely ennek útjában áll, tőlünk telhető erővel eltávolítani igyekezzünk. (Helyeslés a szélsöbáloldalon.) Beszéde vége felé azután visszatér igen t. képviselőtársunk tulajdonképeni kiindulási pontjára, arra t. L, hogy a politikai megbízhatóságot a törvényhozás, a nemzeti képviselet minden részének féltékenyen kell megőrizni. Ezzel szemben már jeleztem álláspontomat. Azonban indokoltnak tartom, nehogy ugy lássék, mintha az igen t. képviselőtársunk részéről megismételt szemrehányást már ellenmondás nélkül viseljük, állást foglalni az ellen, mintha ugy fejlődött volna a mi viszonyunk gróf Héderváry Károly miniszterelnök úrral szemben, hogy a korona az általunk felállított nemzeti követeléseknek a megvitatására, megbeszélésére halasztást és meggondolási időt kért volna. Ez, t. képviselőház, előttem teljesen nóvum, mert hiszen én a helyzetet ugy látom, hogy igenis fel kellett lélegzenie a t. többségnek és a hatalomnak, magának a koronának is, és hogy lélegzetet vehessen, arra voltunk mi nekik jók. Semmi más nem vezette ő Felségének kormány alakításával megbízott kiküldöttjét és semmi más nem vezette a tényekből megállapítható következtetések nyomán magát a koronát sem, mert hiszen most kényszerhelyzetben van, neki ujonczokra van szüksége, és ha a felemelt létszámú állományt nem kaphatta meg, &

r végszükségben jó a rendes ujonczlétszám is. És látjuk, inkább elejtették az elodáznatlannak és elengedhetetlennek jelzett szükségét a véderő fejlesztésének, vagyis a létszám felemelését, csakhogy a mi nemzeti követeléseink diskutiálásába ne kelljen bocsátkozniok. (Igaz! Ugy van! a szélsöbáloldalon.) Ez tehát nem halasztási idő ezeknek a megvitatására, hanem csak egy pillanatnyi _ szabadulás és én ezt megadni nem akarom. (Elénk helyeslés és éljenzés a szélsőbaloldalon.) Azt monda gróf Apponyi Albert, hogy a korona előtt a nemzet presztízsét meg kell óvni. Hát nekem is megvan a magam felfogása a korona presztízséről. Ezt a felfogást pedig olyan államférfiutól tanultam., a kinek emlékét mindnyájan tiszteljük, a ki magának elenyészhetet. len érdemeket szerzett részint gróf Apponyi Albert t. képviselőtársunkkal egy táborban, részint a kormány kebelében, részint pedig a ház elnöki székén, s ez a férfiú Szilágyi Dezső volt. 0 mondja egyik beszédében: »Én azt gondolom, hogy egy nemzetnek súlyát és tekintélyét az emeli, ha alkotmányos jogainak minél tisztább és világosabb elismerését tűrhetetlenül követeli.« (Élénk helyeslés a szélsöbáloldalon.) Én azt látom, hogy a követelés törhetetlen fentartása az egyedüli módja annak, hogy a korona elismerje a nemzet presztízsét: (Elénk helyeslés a szélsöbáloldalon.) én tehát nem gr. Apponyi Alberttel tartok a nemzet presztízsé-