Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.
Ülésnapok - 1901-323
323. országos ülés 1903 s zeptember 29-én, kedden. 183 észre a léghajós a levegőáramlatból a vihart, a melyet szintén csak szélcsendnek tekint. Befolyásukat, állásukat azután az ilyen államférfiak nem arra használják fel, hogy a koronát a nemzetet megillető jogokról felvilágosítanák, meggyőznék ; hanem készek fedezni a hatalomért még az erőszakot és a törvénytelenséget is. (TJgy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Hogy pedig a korona bizalmát megnyerhessék, még a legjogosabb nemzeti engedményeket is hajlandók soknak tartani és azokból csak azt fogadni el, a mit a korona jóindulata esetleg neki juttat; (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Es Körber! Alamizsna!) a nemzetnek jogos álláspontját és törekvéseit pedig hajlandók lázadásnak minősíteni. {Ugy van! TJgy van! a szásobaloldalon.) Nem csoda, ha egy ilyen évszázados harczban, a mely a korona és a nemzet között állandóan kifejlődött, most is annyira kiélesedett a helyzet. S az a különös, hogy minél mélyebbre sülyed a közélet, az emberek, hogy silányságukat takargathassák, annál káprázatosabb jelszavakat vesznek föl, s igy lesz uralkodóvá a tetteknek logikája, a tényeknek csalhatatlansága helyett a terminológia és a hazugság. {TJgy van! TJgy van! Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Polónyi Géza: Majd jön a formula! B. Kaas Ivor : A törvénytelen rendelet! Hock János: Ezért tartom én gondviselésszerű dolognak azt a tisztító vihart és azt az erőteljes nemzeti mozgalmat, a mely évszázados tespedéséből, évtizedes nyugalmából rázta fel ezt az országot, hogy megtöltse azt ismét nemzeti erővel, nemzeti eszményekkel, nemzeti tartalommal. (TJgy van! TJgy van! Ta-ps a szélsöbaloldalon.) Ezen újjászületésnek legelső ütköző pontja pedig kétségtelen, hogy a véderő törvény kellett, hogy legyen, mert ez a nemzeti élet exponense; ebben fejeződik ki a nemzet egyéniségének leginkább az ereje. (TJgy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Ezért előre látható volt," hogy e kérdésben fog legközelebb összeütközni ismét a korona előítélete, s a nemzet joga, (Ugy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Ismétlem: előítélete. Mert engem nem tud senki meggyőzni arról, hogy a magyar nyelv bevitele a véderőbe akár a koronának, akár a dinasztiának igazi érdekeit, akár a véderő harczképességét a legcsekélyebb mértékben is csorbíthatná. (TJgy van! Igaz! a szélsöbaloldalon.) Már Széchenyi megmondotta 1825-ben: magyarosítani és egyesíteni. Ez vala mindig szemünk előtt, mert ez és semmi más fogja emelni és képes csak emelni urunkat és honunknak állapotát egy magyar fejedelemhez, egy magyar nemzethez illő és méltó magasságra. A parlamentáris vitákban itt már régen és legközelebb épen Krasznay és Eötvös Károly t. barátaimtól hallottam szintén e szempontok kifejtését, hogy mennyire megillet bennünket közjogilag a magyar nyelv a hadseregben. Ép ezért ismétlésekbe bocsátkozni nem akarok és a dolognak közjogi oldalát nem is érintem, én csupán a történelmi hátteret akartam kiszínezni és bemutatni akartam a mi nemzeti jogaink fejlődését, természetes haladását a történelem színezésében. Hiszen az egész alkotmánynak nem lehet más czélja, mint a nemzet egyéniségének a közszabadság intézményeiben való kifejtése és érvényesítése. Az én szememben legalább az alkotmány is csak addig szent és üdvösséges, a mig a nemzet faji érdekeinek, a mig a nemzet egyéniségének kifejlődését mozdíthatja elő; mig a mi faji felvirágzásunkat szolgálja, ha pedig az alkotmány nem a nemzeti élet felvirágzására, hanem annak eksibbasztására vezet, akkor az csak fiktív alkotmány, papiros alkotmány és ha az az alkotmány nem a nemzeti erőket izmosítja, hanem a nemzeti erőket elaltatja és megzsibbasztja, akkor az nem előnye, hanem határozottan kára és veszedelme a nemzetnek. (Igaz! TJgy van! a bál- és a szélsőbaloldalon.) Már pedig a chlopy-i hadiparancs méltó aggodalommal tölthet el bennünket, hogy a katonai körök ismét érettnek és elérkezettnek látják az időt legalább a kísérletre, hogy a legvakmerőbb támadásokat indítsák a mi alkotmányunk és közjogunk ellen. Nem a régi sérelmeknek visszhangja szól most belőlem, de az a jogos gyanú, hogy törvényhozásunkat a legmagasabb katonai körök most is olyan alkotmányosdi játéknak tekintik, a mely a nagy gyermekek mulattatására, szórakoztatására szolgál, a melyet aztán akkor vesznek el tőlük, mikor azt a játékot kissé zajosabbau kezelik. Én még az ilyen fenyegetéstől sem félek. Ez a nemzet az erőszaknak, az elnyomatásnak mindenféle rablánczait nyögte már. És mikor azt hitték, hogy a folytonos nyomás által kiirtják a nemzetből az életerőt, akkor lángolt fel rendesen a leghevesebben a nemzet lelkében faji egyéniségének önérzete. Ezek a nehéz korszakok, az átmeneti idők, csak a kortársakra voltak nehezek, de használtak a jövőnek, mert megtisztították a közszellemet a romlottságtól; megváltó munkát végeztek, mert korszakalkotó átalakulásokat hoztak azután nyomukba; mert a mi vértanuságunk, a mi rablánczaink, a mi elnyomattatásunk jogintézményeket szültek és közéletünk kiépítésére vezettek. (Igaz! TJgy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Ezért én nyiltan bevallom, nem habozom kimondani, hogy inkább nyögök elnyomatásban, ha ezzel tudom biztosítani magamnak a jövőt, mintsem hogy ideiglenes kényelmemért feláldozzam, cserébe _ áldozatul feladjam a nemzet igazi jövőjét. (Élénk helyeslés és éljenzés a bal- és a szélsöbaloldalon.) Tiltakozom tehát minden jogtalan beavatkozás ellen, a melylyel a mi állami életünket akár a legmagasabb katonai körök, akár a monarchia második államának kormányférfiai r a legcsekélyebb mértékben is befolyásolják. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsöbaloldalon.) És tiltakozik minden magyar