Képviselőházi napló, 1901. XVIII. kötet • 1903. julius 23–november 11.

Ülésnapok - 1901-315

10 315. országos ülés 1903 külügy, teljesen osztrák ügyek maradtak 1867 után is, és nem tétettek közösekké. Sőt még a nem közös, de közösen intézhető ügyek is tényleg osztrákok. Ez tovább igy nem maradhat. Az 1867-iki törvények a paritás értelmében hajtandók végre, és pedig a közös hadsereg magyar részében is, mindenben, a mi csak a paritásból következik.« Azt hiszem, ez elég erélyes követelése azon álláspont érvényesítésének, a melyért most mi harczolunk és egyúttal ékesen szóló czáfolata gróf Apponyi Albert t. képviselőtársunk azon szemrehányásának, hogy mi ma olyan álláspontot foglalunk el, a mely hamis, mert hiszen nem lehet azt mondani, hogy az az állapot, a melylyel mi szetnbeszállunk, törvénytelen volna, hiszen ép az ő pártja, az ő pártjának ezen illetékes vezérférfia, Kovács Albert mondja azt, és pedig emelt hangon, hangsúlyozva, hogy ez tovább igy nem maradhat, a 67-iki törvények végrehajtandók a paritás értelmében. Ha pedig ez igy van, akkor nagy sajnálattal kell megállapítanunk, hogy bizony a volt nemzeti párt ezt a programmot, eddig legalább, sikerrel a kormánypárt keretében érvényesíteni képes nem volt. (Igaz! Ugy van! a szélsöbahldálon.) Sorra veszi azután gróf Apponyi Albert igen t. képviselőtársunk azokat a követeléseket, a melyeket ő, illetőleg Szentiványi Árpád t. képviselőtársunk állított fel, ismételten hangsúlyozva azokkal való szolidaritását, és azt mondja, hogy szemrehányás neki és volt pártjának tulajdonképen csak a tiszti vizsga kérdésében és a második szolgálati év kérdésében volna tehető. Ez azonban alárendelt jelentőségű kérdés azért is, mert — úgymond — a gyakorlatban mindinkább érvényesül az az ő felfogásuk, hogy t. i. a tiszti vizsga magyarul is letehető és a német nyelv intenzív tudása nem kívántatik meg a tisztjelöltektől. Hát, bocsánatot kérek, én nem tudom, hogy gróf Apponyi Albert igen t. képviselőtársamnak milyen adatok állanak rendelkezésére. Abból a komolyságból, abból a megfontoltságból és abból a nagy súlyból azonban, a mely az ő politikai egyéniségét jellemzi, azt kell következtetnünk, hogy ő alaposan utánajárt ezeknek a dolgoknak. De sajnos, az ő következtetése nem áll meg, mert a mindennapi tények, — a mennyire én tudom, — az ellenkezőt bizonyítják. Csak egy nem régi esetre: a szegedi önkéntesek tavalyi tiszti vizsgájára mutatok rá. Mindenki ismeri ezt az ügyet; a véderő-bizottságban is szóvá tétetett annak idején és bizony kielégítő választ a honvédelmi miniszter ur elődjétől nem kaptunk, igy tehát tényként maradt az a dolog, hogy a szegedi önkéntesek közül azok, a kik a német nyelvet nem bírták, tiszti vizsgára sem bocsáttattak, Annái kevésbbé indokolt tehát gróf Apponyi Albert t. képviselő urnak megnyugvása e kérdésben, mert — mint ez az eset is mutatja, — a tiszti vizsga nem hogy letehető volna maJulius 23-án, csütörtökön. gyár nyelven is, ellenkezőleg, azokat, a kik a német nyelvet a »Zum Dienstgebrauch geeignet« ruganyos mértékében nem birják, nem is bocsátják tiszti vizsgára. De azzal sem nyugtathatja meg magát ebben a kérdésben gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam, hogy a második szolgálati év gyakorlatilag teljesen el fog engedtetni a t. honvédelmi miniszter urnak a véderő-bizottságban adott expozéja szerint. IS! agyon csodálkozom, hogy gr. Apponyi Albert, mélyen tisztelt képviselőtársunk, a maga J éleslátásával nem vette észre, hogy ezen kijelentéshez hozzátette a t. honvédelmi miniszter ur azt is, hogy a második szolgálati év érdemtelenség okából fenn fog tartatni, Már a véderőbizottságban kötelességemnek tartottam szóvátenni ezt a dolgot, és azt a kívánságot intéztem az igen t. honvédelmi miniszter úrhoz, hogy — kötelességszerűleg — minden befolyásával azon legyen, hogy ez az »érdemtelenség* vagy egészen hagyassák el, vagy pedig annak tartalma szigorúan törvényben állapittassék meg, (Helyeslés a szélsöbahldálon.) mert ki tagadhatná azt a szomorú igazságot, hogy Magyarországon a közöshadseregbeli tisztikarnak nagy része még most is ferde szemmel nézi azon magyar ifjakat, a kik nemzeti érzésüket el nem nyomják a hadseregben, sőt annak kifejezést is adnak ? Azt pedig nagyon jól tudjuk a tapasztalásból, hogy mit jelent a »Würdigkeit« kérdése; azt is tudjuk, hogy a »Standesehre« kérdését is kiterjesztik minden olyan dologra, a mire rá lehet fogni, hogy ellentétben áll a legfelsőbb hadúr iránti köteles hűséggel, vagy, hogy ellentétben áll a tisztikar hagyományaival. (JJgy van! a szélsöbahldálon.) Hogy ezek a hagyományok mik, azt nem kell ecsetelnem, hiszen csak a inult héten volt alkalma a t. háznak ilyen jelenséggel szemben állania. Én nem akarom megbolygatni a Himnusz és Gotterhalte fájdalmas kérdéseit, (Halljuk! Halljuk!) de annyit konstatálok, hogy minduntalan felmerülnek ezek a jelenségek és ezekkel szemben senki sem állithatja jó lelkiismerettel, hogy nem fenyegeti ifjainkat az a veszedelem, hogy érdemtelenségnek tekintik, a tiszti állással való összeegyezhetetlenségnek minősitik majd, ha ezekkel a hagyományokkal ellentétes, velük született, természetes, hazafias érzésüket el nem nyomják. Ennek folytán, ha megnyugtató lehet is az a szándék, hogy a második szolgálati év az önkénteseknél, a mennyire csak lehet, redukáltatni fog, mégis nagyon ellensúlyozza ezt a biztatást az a feltétel, melyet ahhoz a t. honvédelmi miniszter ur expozéjában hozzáfűzött. (ügy van! a szélsöbahldálon.) És rátérek már most, t. ház, olyan dologra, melyet egész lelkemből üdvözlök gróf Apponyi Albert igen t. képviselőtársam felszólalásában. Annak a kijelentése ez, hogy ő a nemzeti szellemnek a hadseregben való térfoglalása érdé-