Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.
Ülésnapok - 1901-299
126 2.99. országos ülés 1903 Julius í-én, szombaton. Azért, t. ház, beszédem végén a magam és elvbarátaim nevében egy határozati javaslatot van szerencsém beterjeszteni. Ebben a határozati javaslatban kifejezem azt, hogy mi a miniszterelnök urnak kormányzata iránt bizalommal nem viseltetünk. Arra nézve, hogy a háznak ezen oldala a politikai bizalmat a t. miniszternők urnak meg nem adja és meg nem adhatja, már a programm különbözőségénél fogva sem, arra nézve nincsen közöttük nézeteltérés, sőt az egészen természetes. Hanem én azt hiszem, t. ház, hogy abban az esetben, ha a t. miniszterelnök ur ezt a programmbeszédét ki nem egészíti ; ha egészen világosan, őszintén és nyiltan nem nyújt a saját pártjának elsősorban és általuk nekünk is megnyugtatást arra nézve, hogy törvényesen, törvénytisztelőén szándékozik kormányozni, hogy a.nemzet jogainak keresztülvitelében alkotmányos és parlamentáris utón igyekszik minden lehetőt elkövetni, hogy a nemzet ezen jogai valóban érvényesüljenek: akkor azt hiszem, még a háznak t. túloldala sem szavazhatja meg a miniszterelnök urnak a bizalmat. Határozati javaslatom a következőképen hangzik (olvassa): »A kormánynak a képviselőház elé terjesztett programmja a nemzettől kívánt ujonczfelemelést nemcsak el nem ejti, hanem annak néhány hónap múlva előterjesztését határozottan kilátásba helyezi, a nélkül, hogy e mellett a magyar nemzet jogainak és a magyar állami szuverenitás követelményeinek érvényesítését kötelezőleg megígérte volna, a minek következteben az állam életében és a parlament működésében beállható ujabbi fennakadás máris előre látható és így a kormány azon feladatának, hogy a jelenlegi súlyos és válságos helyzetet végleg és megnyugtató módon megoldja, nem felelt meg. Ennélfogva a képviselőház kimondja, hogy a kormány iránt bizalommal nem viseltetik. (Elénk helyeslés a szélsöbáloldalon.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: T. ház! Az ülést újból megnyitom. A ház határozatához képest áttérünk most az interpellácziókra. Mielőtt azonban ezt tennők, javaslom a t. háznak, állapítsa meg a legközelebbi ülés napirendjét. Javaslatom az, hogy a ház legközelebbi ülését jövő hétfőn, június hó 6-án tartsa és ennek napirendjére a ház korábbi határozatához képest, Kossuth Ferencz képviselő ur indítványának indokolását, azután pedig a további teendők iránti intézkedést tűzze ki. (Helyeslés.) Ha tehát ehhez hozzájárulni méltóztatnak, ezt határozatképen kimondom. (Helyeslés.) Következnek az interpellácziók. Az első Várady Károly képviselő uré a munkások szabad orvosválasztása tárgyában. Várady Károly: T. képviselőház! Interpellácziómat tulajdonképen a megelőző kormányhoz kívántam intézni, azonban, miután az időközben megbukott, természetesen fentartom a mostani kormánynyal szemben is és a következőkben terjesztem elő. (Halljuk! Halljuk!) Nálunk a szocziális kérdések nagyon hátra vannak. A t, kereskedelemügyi miniszter ur csak nem régiben is, mikor a munkás baleset elleni biztosítási törvényjavaslatot megküldte a képviselőknek, maga is elismerte, hogy a szocziális kérdéseknek nagy része, továbbá az ipari törvény módosítása még megoldásra vár. De ismeri ezt mindenki, a ki egy kissé foglalkozik a szocziális kérdésekkel. Nekem azonban nem czélom, hogy ezeknek a szocziális kérdéseknek nagyobb kontingensét tegyem interpelláczióm tárgyává, hanem csupán a betegsegélyezés kérdésére szándékozom szorítkozni. Az egészség minden embernek kincse, különösen azoknak az embereknek, a kiknek ez úgyszólván az egész vagyonát képezi és a kikre nézve igen nagy fontossággal bir, hogy betegsegélyezési ügyük minő intézményekkel biztosíttatik és minő garancziákkal van körülvéve, hogy azok a garancziák, a melyektől az ő jólétük és egészségük függ, kielégitők-e, vagy sem? Nálunk a munkások betegsegélyezési ügyét az 1891: XIV. íörvényezikk szabályozza. Ezen törvény alapján létesültek Magyarországon a betegsegélyező-pénztárak és létesült különösen Budapesten a hivatalos jeléggel bíró kerületi betegsegélyző-pénztár, a melyre a miniszter urnak a törvény és a pénztár alapszabályai szerint is felügyeleti joga van. Interpellácziómban ennek a pénztárnak viszonyaival akarok foglalkozni és azokból kiindulva kívánom interpellácziómmal a munkások szabad orvos-választásának rendszerét támogatni, (Helyeslés a szélsöbáloldalon.) A budapesti ker. betegsegélyző pénztár 1892-ben alakult meg 30.900 taggal; a létszám 1898-ban már 55.000-re emelkedett. Ennek a nagy munkáskontingensnek 1892-től 1898-ig 300—450 orvos állott rendelkezésére, ha tehát nem is bőségesen, de eléggé volt módjuk a munkásoknak arra, hogy a maguk egészségi állapotát olyan orvos gondozására bízzák, a kihez akár hallomás, akár személyes tapasztalat utján legtöbb bizalmuk van. 1899-ben, a mikor 3—400 orvos helyett 102-re redukálták az orvosok számát, óriási anomália fejlődött ki, mert ha a tagok számát elosztjuk az orvosok számával, azt látjuk, hogy egy-egy orvosra 550 tag, ha pedig ezek családjait is figyelembe veszszük, közel 1100 ember jut. Ha pedig a betegségek számát veszszük, akkor még horribilisabb helytelenség tűnik ki, a mennyiben a megbetegedések száma ezen intézetnél 1902-ben 145.000 lévén, egy-egy orvosra 1450 beteg jut. Ez teljesen abnormis, helytelen állapot; hiszen a munkásgyilkossághoz hasonló, ha egy-egy orvosra 1450
