Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.

Ülésnapok - 1901-314

324. országos ülés 1903 Julius 22-én, szerdán. 443 mos ily esetben cselekedni, a mi még kevésbbé helyes és ildomos és a parlamentarizmus és az alkotmányosság követelményének megfelelő cselekedet a képviselők egy, csoportjának részéről, az megtörtént akkor, miután a kormány és a kormány utján a korona az ellenkezőre nézve | biztosíttatott. (Igás! ügy van! a jobboldalon. j Mozgás a szélsöbaloldalon.) T. képviselőház! Engedelmet kérek, én mint mondám, ezt a dolgot minden animozitás és minden személyes él nélkül mondom, a mint hogy a miniszterelnök ur is nobilisán és lova- < giasan azt mondta, hogy ő nem az adott szó, ! a férfiak közt adott becsületszó és ilyen szemé- i lyes szempontok szerint bírálja el a dolgot — ilyen szempontokat nem visz bele, — ő csak a politikai felelőség és megbízhatóság szempontjából tárgyalja a kérdést. Én is csak igy tárgyalom, de engedelmet kérek, a korona és a j nemzet közti viszony kialakulásánál a nemzetnek a korona előtt is bizonyos presztizszsel kell bírnia. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. Zaj balfelöl.) Molnár Jenő: Mindig engedni, meghunyászkodni az a presztízs! Holló Lajos: Az 1868-iki királyi kéziratnál j nem volt presztízs? (Sálijuk! Halljuk!) Gr. Apponyi Albert: Hát, t. képviselőházi ha a korona által tett nyilatkozatok és ígéretek keresztülvitelében a különböző kormányok által mulasztások történtek, ez egy óriási hiba, mert a korona presztízsét is érintené ez, ha nem volna ebben a házban minden oldalon egy olyan szigorúan alkotmányos és parlamentáris felfogás. De ha az hiba, akkor hiba minden oly ténykedés is, a mely bármely czélnak, de különösen a nemzeti czélok elérésének egyedül hatályos mozgató erejét, t. i. a nemzetnek nemcsak elszánt akaratát, hanem a nemzet minden és különösen minden ilyen fontos alkotó részének feltétlen politikai megbízhatóságát megingatja. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. Zaj balfelöl.) Engedelmet kérek, én tudom, hogy a történelmi tényeknek egész sorozatát, évszázadok szomorúságát lehet felsorolni, de ez nem ok, nem érv önök mellett. Ha a kormányok uralkodók képviseletéhen mulasztásokat követtek el és hibákat a nemzettel szemben, akkor az csak a nemzeti erőnek, az alkotmányos erők egyensúlyának nagyobb érvényesítésére vezet, ha ezzel ellentétben a nemzet és annak minden alkotó eleme, minden ilyen hibától mentnek tudja magát. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Ne beszéljenek engedésről, meghunyäszkodásról és egyéb ilyen kategóriákról, különösen, talán szabad mondanom épen velem szemben, mert az én politikám a, meghunyászkodás, a folytonos engedékenység, a nemzeti jogoktól való meghátrálásnak ellenkezője volt, az ma is, és az lesz addig, mig Isten éltet. (Hosszantartó élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Hogy most végignézünk az alkotmányban és a nemzet anyagi és erkölcsi javaiban tett pusztításokon az egész országban, már most, mindazt, a mit eddig mondtam, mindazt, a mivel bebizonyítani iparkodtam, hogy erre a kérdésnek mai stádiumában alap nincs, azt mind odadobom önöknek, feláldozom önöknek, felejtsék el, mintha nem is mondtam volna. Csak egyet mondok még és ezt hallgassák meg. (Halljuk! Halljuk!) Beőthy Ákos t. barátom mondta ki azt a szót . . . (Élénk éljenzés a szélsöbaloldalon. Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) T. képviselőtársaim, bármennyire nem értek is egyet az én t. barátom mostani szereplésével, de azzal a rokonszenvnyilvánitással, a melyet vele szemben most hallottam, bizonyára nem okoznak nekem kellemetlenséget: (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Nem is akarunk!) mert az én személyi érzelmeim t. barátom iránt nem változtak. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) De épen azért, mert nagy súlyt helyezek az ő egyéniségére, az ő nevéhez kapcsolom ezt a szót, és helyesen alkalmazott szót, a melylyel ő az ultima ratiót vetette oda és azt mondta, hogy nem haboznék az ultima ratióhoz is nyúlni, értve alatta — a mint ő magyarázta — az obstrukcziót, a dolgok ilyetén állásának közepette. T. képviselőtársaim, az ultima rationak ép az a jellege, hogy ultima, hogy tehát ha ahhoz az ember nyúl, kétségbeesésében nyúl hozzá, akkor, a mikor már minden egyebet kimerített; a mikor minden egyéb akczió, midőn minden szabályszerű, minden rendes, minden törvényes akczió meghiúsult és czélhoz nem vezetett; a midőn nem lát maga körül erőket arra nézve, hogy szabályszerű segítséggel, hogy legális utón, hogy a parlamentáris rendes működés eszközeinek felhasználásával a czélt elérhesse. Dehát, t. uraim, hogy ez a helyzet léteznék, azt csak nem állithatják ? Nézzenek körül! Most nem beszélek ismét arról, a mit már előbb mondottam és a mit, hiába, nem sikerül megczáfolni, mert azok tények: hogy azoknak a követelményeknek elérése tekintetében az összes, rendes parlamentáris fegyverek egész fegyverzete még nem használtatott fel, hogy tehát ebből a szempontból nincs joguk az ultima ratio alkalmazásához. De beszélek arról, — hiszen az ultima ratio már nyolcz hónap óta van alkalmazásban — beszélek arról, a mit itt ebben a házban láthatnak és tapasztalhattak. T. képviselőház! Én állítom, hogy soha ebben a parlamentben, és hozzáteszem: Magyarország kormányaiban annyi hajlandóság, annyi akarat, annyi készség nem volt a nemzet jogai érvényesítésének előbbre vitelére, addig a pontig, a mely az 1867 : XII. t.-czikkben van. (Mozgás a szélsöbaloldalon. Felkiáltások: Lássuk! Hadd jöjjön! Felkiáltások jobbfelöl: Önök nem engedik ! Zaj a szélsöbaloldalon. Halljuk!) 58*