Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.
Ülésnapok - 1901-314
442 3U. országos ülés 1901 3 Julius 22-én, szerdán. Rakovszky István : A párttal! Igenis a párttal! (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Holló Lajos: Egyesekkel! (Zaj. Halljulc! Halljuk!) Gr. Apponyi Albert : Bocsánatot kérek, én senkinek az érzékenységét nem akarom sérteni, de nem tudom, hogyan adjam elő azután az eseményeket ebből a szempontból. (Derültség. Felkiáltások r Halljuk! Halljulc!) Csak azt akarom konstatálni, hogy abból a szempontból, hogy az obstrukczió az indemnitással szemben megszűnjék, tulajdonképen a népjjártnál a miniszterelnök urnak ab ovo semmi nehézsége sem lehetett, minthogy ez a párt már előbb elhatározta volt, hogy az imdemnitit nem obstruálja meg. Rakovszky István: ügy van! Tökéletesen így áll! Gr. Apponyi Albert: A képviselő uraknak azon csoportja, a mely Szederkényi Nándor t. barátom elnöklete alatt tartja értekezleteit, nyiltan kijelentette a miniszterelnök urnak, — akkor még horvát bánnak — hogy azon alapon, a melyet javasol, t. i. hogy ezen katonai javaslatok tárgyalása szüntettessék meg, nem hajlandó akcziója szabadságáról lemondani. Hasonló nyilatkozatot tettek egyes pártonkivül álló képviselő urak is. A Kossuth Ferencz elnöklete alatt álló függetlenségi pártnál azonban, a párt néhány vezető egyéniségével folytatott beható eszmecsere után, . . . Thaly Ferencz : Az összes megbeszélések alapján! Gr. Apponyi Albert: . . . igen, az összes megbeszélések alapján, létrejött egy párthatározat, a mely ugy hangzott, hogy annak az eljárási programmnak az alapján, hogy a katonai javaslatok tárgyalása beszüntettetik, hogy azok tárgyaltatni nem fognak — gondolom, egészen preczizen fejezem ki . . . (Eyy hang a szélsőbaloldalon : Visszavonatnak!) Bocsánatot kérek, ón ugy tudom, hogy nem ugy mondatott, hogy visszavonatnak, de ugy, hogy tárgyaltatni nem fognak. (Zaj a szélsőbaloldalion. Egy hang: Ez mellékes.) Ma mellékes kérdés, de napokon át tartó vitatkozásokat és sűrű közbeszólásokat hallottam épen azon az alapon, hogy nem vonattak vissza ezek a javaslatok. Ezen az alapon tehát a párt lemondott arról, hogy rendkívüli parlamenti eszközökkel akadályozza az indemnitásnak, a?, eddigi ujonczlétszám megszavazásának és a költségvetésnek létrejövetelét, Barta Ödön: Ez igy van! Gr. Apponyi Albert: Gróf Khuen-Hóderváry ezen az alapon azt a jelentést tette ő Felségének, hogy missziójának sikerét biztosítva látja és ezen az alapon vette a megbízást. Már most, t. ház, mit jelent ez ? Ez azt jelenti, hogy a legnagyobb ellenzéki pártnak beleegyezésével a véderővel kapcsolatos kérdések, követelmények megvitatása, az azok feletti döntés a végleges véderó'javaslat tárgyalásáig halasztatott el. Ezt kérte, semmivel se többet, ezt kérte a korona beleegyezésével a korona kiküldöttje a magyar országgyűlés pártjaitól és ezt megnyerte. Itt azután a törvényhozás két faktora közötti viszonynak igen kényes területét kell érintenem. Tegyük fel, hogy az egész képviselőház egyhangúlag magáévá tette volna azokat a követelményeket, a melyeket az ellenzéki pártok hangoztattak és tegyük fel, hogy a képviselőháznak ezen egyhangú határozatával szemben a koronát képviselő kormány a korona megbízásában eljárván, azt mondta volna: a törvényhozás másik faktora erre meggondolás! időt kér. Kérdem, vájjon a törvényhozási faktorok normális, rendes és a kölcsönös lojalitáson alapuló viszonyának alapján lehetett volna-e ezt a koronától megtagadni? Ugyebár, hogy nem? (Helyeslés a jobboldalon.) Már most nem az egész képviselőház határozatával állottunk szemben, hanem igen tiszteletreméltó, de ebben a házban kisebbséget képező kéjwiselők egy csoportjának és pártjának akaratával szemben lépett a kormány a korona megbízásából és beleegyezésével arra az álláspontra, hogy halasztást kért ezeknek megvitatására, megbeszélésére, az ezekben való határozathozatalra. Már most a mit az egész képviselőház ilyen körülmények között ildomosnak nem tarthatott volna, a mit a törvényhozás faktorai közötti egyetértő működés érdekében tenni nem lett volna helyes, s a mit nem is tett volna, azt megteheti a képviselőknek egy csoportja? (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a közéjben. Zaj a szélsőbaloldalon. Elnök csenget.) Holló Lajos: A koronára hivatkoznak! Gr. Apponyi Albert: Nem, de a miniszterelnök urat a korona nevezte ki és annak megbízásából tette azokat a lépéseket. Holló Lajos: A maga szakállára. Gr. Apponyi Albert: Természetesen a maga felelőségére, mert a koronát a vitába bevonni nem szabad, de a törvényhozás két faktora közötti viszony egészséges kialakulásának kérdését nemcsak szabad, de kell mérlegelés tárgyává tenni, mert ez kell, hogy az egyik szempont legyen, a mely minket vezessen. (Helyeslés a jobboldalon.) De még idáig sincsen. A kabinetalakitással megbízott férfiú azoknak a képviselőknek részéről, azok egy részéről, azok legnagyobb csoportjának részéről, a kikkel tárgyalt, erre nézve biztosítékot is nyert és azt elő is adta a koronának. A többi faktorok, a melyek megmaradtak volna a harcz terén, egyéni súlyuk és tehetségük iránt való minden tiszteletünk mellett talán számszerinti erejük folytán nem is lettek volna képesek ezen harczot egyedül folytatni. (Igaz! Ugy van!a középen.)Tehát, a mit az egész képviselőháznak nem volna helyes, nem volna ildo-