Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.

Ülésnapok - 1901-314

Mh. országos ülés 1903 Julius 22-én, szerdán. 135 állami nyelv érvényesülése a végletekig nem lehetséges. Tudom azt. De, t. képviselőház, az elv mégis az, hogy minden intézményben, mely a magyar államé, a magyar államnyelvnek kell érvényesülnie. Már most, t. ház, meghatározni azt, hogy melyek a kivételek, hogy hol akarunk politikai czélszerüségből és a viszonyok kényszeréből ennek az elvnek korlátokat szabni: ezt meghatározni senkinek másnak, mint a nemzetnek és a királynak együtt, mint a törvényhozás összes tényezőinek nem állhat jogában.« (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ez volt, t. képviselőház, az én közjogi és politikai álláspontom akkor, ez az én közjogi és politikai álláspontom ma is. (Általános helyeslés.) De egy dolog változott. (Halljuk! Halljuk!) Az a teória pedig, az a közjogi teória, hogy a magyar nyelv érvényesülésének követelésében, hogy azon határok megjelölésében, a melyekben a magyar nyelv érvényesülhet és a melyben annak az érvényesülése nem követeltetik, a törvényhozás többi tényezőinek beleszólása nincsen, eltűnt. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Ezen teóriának a vitatását ebben a, vitában nem hallottuk és gondolom, nem is fogjuk hallani és az a jogi meggyőződés, a melyet akkor ellenzéki padokon kifejtettem, gondolom és hiszem, ma már általános. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Már most, t. képviselőház, épen azon gondolatnál fogva, a melyet felállítottam magamban, hogy semmiféle olyan érvet nem akarok használni, a mely bármely jogos és törvényen alapuló nemzeti követelményt gyengítené, (Helyeslés a bal- és a szélsöbaloldalon.) egy felfogással mégis kell számolnom; számolnom kell azért, mert az épen olyan ellentétben áll 1889-iki felfogásommal, a mily ellentétben áll vele az a közjogi teória, a melyet jeleztem. És ez a felfogás az, hogy az az intézkedése ő Felségének, a hadügyi kormányzatnak, az összes kormányoknak, alkotmányos felelősége mellett tett azon intézkedése, illetőleg annak az állapotnak fentartása, a mely szerint a hadsereg szolgálati nyelve a német, törvénytelenség. Én, t. képviselőház, megjelöltem már 1889ben is, hogy ezzel nem értbetek egyet, mert ha törvénytelenség volna, akkor ma sem haboznám és akkor sem haboztam volna, hogy követeljem a rögtöni és azonnali megszüntetését. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) De a következő okokból nem tartottam és nem tartom azt ma sem. Mindenekelőtt bizonyos, nekem fájó, és én azt hiszem, nem helyes és nem czélszerü nyilatkozatokkal szemben, a mik történtek, egy dolgot kétségen kivül kell helyeznünk ebben az egész kérdésben: ez pedig a koronának teljes jóhiszeműsége. A mit a korona e tekintetben tett, tette azt évtizedeken át mindmegannyi alkotmányos kormány ellenjegyzése, mindmegannyi alkotmányos többség helyeslése mellett. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl. Mozgás a szélsöbaloldalon.) Barabás Béla: Mindig a többség volt a bűnös! (Élénk felkiáltások a jobboldalon: Halljuk! Halljuk!) Olay Lajos: A legnagyobb tisztelettel hallgatjuk és mégis ránk ordítoznak! (Élénk derültség jobbfelölj Gr. Apponyi Albert: Ezt a pontot, mint mondám, nemcsak az alkotmányos forma szempontjából, de mint tényt, melyben megnyugvást is lelhetünk, a vitán kivül helyezve, hogy áll a kérdés önmagában véve a törvényesség szempontjából? Tisztán jogi érveket akarok először használni. Az a kifejezés: »Exercitus Hungaricus«, magyar hadsereg, régibb törvényeinkben is megtalálható. Az a jog, melyet az, 1867 : XII. t.-cz. ő Felségének tulajdonit, pedig nem uj jog, csak a réginek érvényben tartása. Már pedig Deák Ferencznek 1836-iki és 1840-iki követjelentéséből nemcsak az derül ki, hogy ő és a kik vele éreztek, a kormányszavak megmagyarositását és egyáltalában a magyar nyelvnek a sorhadi csapatoknál alkalmazását követelték, hanem az is, hogy mindkét esetben a Karok és Rendek többsége ehhez a követelményhez nem járult. (Mozgás balfelöl.) Én nem bírálom politikailag az eljárást, csak megállapítom azt a tényt, hogy 1848 előtt is a törvényhozásnak egyik faktora, a Karok és üendek táblája, azáltal, hogy ezt a követelményt a létező gyakorlattal szemben nem tette magáévá, a létező állapot fentartásához hallgatag, sőt lehet mondani, miután szavazással történt, kifejezetten hozzájárult. Jól értsük meg egymást. Nem törvényesítette ezáltal ezt a gyakorlatot, csak kifejezte azt, hogy nem avatkozik bele, hogy engedi annak további fentartását. Menjünk tovább. 1889-ben — talán többször is, de 1867 óta erre a konkrét esetre emlékezem — az igen t. függetlenségi párt részéről több felszólalás történt ebben az irányban és különösen Hoitsy Pál módositványt adott be, hogy a magyar csapatoknál a magyar szolgálati nyelv és vezényszó behozassák. A képviselőház azonban az indítványt mellőzte. Itt vannak tehát a törvényhozás népképviseleti tényezőinek közjogi cselekményei, melyekkel azt az intézkedést, a melyet ő Felsége tett és a mely hosszú évtizedek óta fennáll, nem kívánta bolygatni, abba belenyugodott, itt már nemcsak hallgatag, hanem kifejezetten. Nem azt vitatom én most, hogy ez helyes volt-e, vagy nem, mert ez más kérdés; de a mi felett éu vitatkozom csak az — és ezzel tartozom önmagamnak és tartozom a helyzetnek is, hogy a törvényhozás többi faktorainak a korona intézkedésével szemben tanúsított ilyen magatartása, annak ily módon való, nem mondom törvényesítése, hanem létezésének ilyen megengedése mellett arról, hogy itt törvényszegés vagy törvénysértés létezik, szerintem nem lehet beszélni. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Nem lehet beszélni azért sem, mert különben a legsajátságosabb következtetésre jutunk. Ha ezt a