Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.

Ülésnapok - 1901-313

313. országos ülés 1903 Julius 21-én, kedden. 415 meg a beruházási törvényjavaslat törvényerőre emelését. (Felkiáltások a szélsőhaloldalon: Tárgyaljuk akár most is!) Áldatlan játék az, t. képviselőház, a mit önök folytatnak a tisztviselőkkel, az iparosokkal és kereskedőkkel, mert hiszen azok tudják, hogy a függetlenségi és 48-as párt több izben is kijelentette, hogy ezen szükséges és hasznos törvényjavaslatokat azonnal akarja tárgyalni és garantálja az időt, a melyen belül e javaslatok megvalósíthatók lesznek. De bezzeg akkor, a midőn a függetlenségi párt felajánlotta ebbeli közreműködését, nem voltak sürgősek önök előtt ezen törvényjavaslatok . . . Babó Mihály: Most sem akarják! Nessi Pál: . . . mert önöknek nem az a czéljuk, hogy a tisztviselőket kielégítsék, nem az a törekvésük, hogy az iparosoknak munkát adjanak, hanem csak az, hogy a maguk hatalmi érdekét ez utón is szolgálják és előmozdítsák. (Igazi TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Önök tehát csak hatalmi érdeküket akarják kielégíteni, minket pedig denuncziálni akarnak a tisztviselők és az iparosok előtt. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) De ez önöknek nem fog sikerülni, mert, — hála Istennek, — ma már a tisztviselők, az iparosok és kereskedők felvilágosodottak, és jól tudják azt, hogy nem rajtunk múlik ezen hasznos és sürgős törvényjavaslatok megvalósítása, hanem múlik az önök indolencziáján és azon, hogy önök e törvényeket nem akarják megvalósítani, hanem csak a népet akarják felizgatni. Szomorú gyümölcsét láttuk ennek Nagyváradon, a hol a tisztviselők összeállottak és bizalmatlanságot akartak szavazni annak a férfiúnak, a ki soha másért, mint a magyar népért, nem küzdött, a kinek lelke nem hevül egyébért, mint csak a. szegény magyar földmivelő nép, a szegény magyar iparosok és tisztviselők érdekeinek előmozdításáért. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Bakonyi Samu: Hálátlanság! Nessi Pál'. És önök elmennek Nagyváradra, hogy felizgassák a tisztviselőket, az ellen az ember ellen, a ki egész lelkét odaadná, a ki vérét ontaná csak azért, ha eltudná érni, hogy a magyar tisztviselők megelégedettek és boldogak legyenek. (Igaz! TJgy van ! a szélsöbaloldalon.) De akármint is folytatják ezt a játékot, azt már ma láthatják, hogy lehetetlen Khuen-Héderváry miniszterelnöknek ebben a házban elérni azt a czélt, a melynek megvalósításáért jött. Hiába támogatják tehát. Igaz, nincs köszönet abban a támogatásban, a melyben önök részesitik a t. miniszterelnök urat; mert hiszen ugyanazok, a kik annak idején Wekerlének, Bánffynak és Széll Kálmánnak tapsoltak, tapsolnak ma a miniszterelnök urnak is, csak azért, mert ma véletlenül ő van a hatalmon. Jól tudom én, a kinek elég gyakran van alkalmam érintkezni a t. túloldal tagjaival, azt, hogy mennyire szeretik ott a t. miniszterelnök urat. Tudom azt is, hogy mennyire ragaszkodnak hozzá, mennyire rajongnak érte, mennyire egyedül csak benne látják azt a providencziális férfiút, a ki bennünket ezen bajokból ki fog vezetni. De, t. miniszterelnök ur, legyen azzal tisztában, hogy ebben a parlamentben az ön fogyatékos tehetségével és ismereteivel érvényesülni nem lehet. A ki ezt az országot kormányozni akarja, az ismerje meg először ennek a népnek sajátságait, ismerje meg azt, hogy ez a nép mindent megtesz azért, a ki vele magát megtudja értetni, de sohasem kapható annak, a ki szivébe behatolni nem tud. Jobb nép a magyarnál nincsen ezen a világon, de kell, hogy bizzék abban, a ki őt kormányozni akarja. Ha ez a bizalom hiányzik, akkor hiába minden tekintély, hiába a császári hatalom, fény és pompa: a magyar nép nem fogja azt követni soha. S t. miniszterelnök ur, ön eljön ide, és a helyett, hogy azt mondaná, hogy élére áll annak a mozgalomnak, a mely a magyar nemzetért küzd az osztrák hatalom ellen, nem szól semmit, sőt még akkor sem válaszol, mikor közvetlenül kérdést intéznek hozzá. Még meg sem melegedett ebben a székben, már is kétértelmű kifejezéseket használ, már is le akarja rombolni azt a garancziális törvényt, melyhez az ország annyira ragaszkodik, mert az az egyedüli lehetősége a gazdasági függetlenség és önállóság megteremtésének. Nem fogom untatni a t. házat a gazdasági kérdés részletes ismertetésével, mert mindenki előtt tisztán áll, hogy Széll Kálmán, mint édes gyermekéhez, ugy ragaszkodott az 1899: XXX. t.-cz.-hez, s hogy négyéves miniszterelnöksége alatt ezen törvény intézkedéseit a leghevesebben védelmezte. Hát azt hiszi ön, hogy ilyen eljárással meg lehet itten állani? Nagyon téved a t. miniszterelnök ur. mert ily kétértelmű játékkal, azzal, hogy kétértelmüleg nyilatkozik a szólásszabadságot, s a ház feloszlatását illetőleg, Magyarországot kormányozni nem fogja. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Azt mondják, hogy nekünk elvekért kell küzdeni és nem szabad személyes harczot folytatni. Hát én ezt nem irom alá. Mikor a személy veszedelmes, akkor személyes harczot is kell folytatni. El kell pusztítani azt a személyt, mert csak ugy tudjuk elveink diadalát biztosítani. Az elv diadala a czél, a személy eltávolítása csak eszköz a_ végből, hogy az elv diadala elérhető legyen. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) És, t. miniszterelnök ur, most egész őszin-. tén fogok valamit kijelenteni. Azt mondják sokan és mindennap olvasható az, hogy ha azzal állna elő a miniszter ur, hogy adjuk meg az indemnitást a végből, hogy a nemzetre appellálhasson, akkor azt nekünk meg kellene adnunk. Hát én Széll Kálmán miniszterelnöksége alatt akárhányszor ajánlottam fel ezt a módot, mert nekünk kötelességünk megadni az alkalmat, hogy