Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.

Ülésnapok - 1901-310

376 310. országos ülés 1903 Julius 17-én, pénteken.' kormány a vármegyék önkormányzatát; ha tekintjük, miként bánt el a választásokkal; hogy nem ért reá a gyülekezési jogot kodifikálni; ha látjuk a tisztviselőknek valóságos politikai, — és nem csak politikai — rabszolgaságát, mely ellen hiába kérte a biztosítékokat az ellenzék minden áramlata (Ugy van! Ugy van! balról.) évtizedeken keresztül a szolgálati pragmatikában és a fegyelmi törvényben; ha mindezeket nézzük.- ugyan magyarázzák meg nekem azt a jótéteményt, a melyet a szabadelvüség uralkodása Magyarországra hozott. És midőn igy az államhatalom túltengesse vált, a szabadelvüség hozott nekünk egyebeket is. Reánk hozta a militarizmust, annak végtelen és féktelen fegyveres hatalmával és számnélküli millió költséggel; reánk hozta a militarizmust idegen hatalom szolgálatában; reánk hozta azt a közgazdasági tevékenységet és politikát, mely kedvezett egyes társulatoknak és egyéneknek, mely alkotott vasutakat és gyárakat, — nem mondom, hogy jót nem alkotott — de nem alkotta vagy nem mindig az objektív közérdek szempontjából, hanem alkotta protekcziók osztogatásával és a közjónak véghetetlen megterhelésével. Reánk hozta azt az adórendszert, a melynek reformálása szükségét mindenki hirdeti, már hirdeti maga a kormány Wekerle óta, már tíz év óta; hirdeti az a nagy szabadelvű párt is, az a híres többség, mely a választókkal szemben azt mondja, hogy az adókat reformálni kell és soha egyetlen egy momentumban sem lépett még fel ugy, hogy azt a reformot megvalósítsa s a nép javára alkossa. Mikor azután ez a régi szabadelvüség 30 esztendő múlva, a század legvégén megszűnt, akkor jött az u. n. uj rendszer, a mely rendszert szavakban, gyönyörű beszédekben hirdettek, dicsérte a sajtó, dicsértük mi mindnyájan, jóindulatban nem is volt hiány; de a ki látta azután az életet kint, a ki a nép bajait tapasztalta és érezte, legyen az bíró, legyen az ügyvéd, az tudja, hogy kint a perifériákon nemcsak a képviselőválasztásoknál, de a megyebizottsági választásoknál, vagy biróválasztásoknál és mindenütt megmaradt a régi rendszer az egész téren, vagyis az uj rendszer csak félig-meddig enyhítette a bajokat. Trubinyi János: Dehogy félig ! Sehogyse! B. Kaas Ivor: Én elismerem, hogy enyhítette; érdeméül tudom be, hogy enyhítette; de hogy az uj rendszerből nem lett valóság, azt nem kell bizonyítani. Nézzünk csak körül ebben a hazában, nézzük a pártok gyűléseit, a bukásokat, mindenkinek el kell ismernie, hogy az a régi rendszer csak aludt és immár fölébredt. (Helyeslés. Ugy van! Ugy van! bal felöl.) A néppárt megtámadásában Sréter Alfréd a szabadelvüség nevében szólalt föl. Erről az oldalról pedig Eötvös Károly támadott bennünket, első sorban Zichy János vezéremet és a konzervativizmust. Nem fogok vele vitatkozni, mert hisz sokban igaza volt. De hogy tett ő? Felállított mindenféle absaurd dolgokat, a melyeket a szabadelvüség 30 esztendős kormányzata honositott meg és azt kérdi, hogy ezt akarjuk-e konzerválni, ezt a megyét, ezeket a visszaéléseket? Természetes, mindezt nem akarjuk konzerválni. (Derültség.) Mit akarunk konzerválni, engedje meg Eötvös Károly t. képviselő ur, hogy ezt mi határozzuk el és mi mondjuk el. Vázsonyi Vilmos: Például a főrendiházat! B. Kaas Ivor: A főrendiházat is konzerválni akarjuk. (Ugy van! a néppárton.) Nem épen ugy, mint a Tisza-rendszer megformálta, de a két kamararendszer és a főrendiházban Magyarország történelmi alapjait igenis konzerválni akarjuk. (Igaz! Ugy van! a néppárton.) Mi konzerválni akarjuk első sorban a magyar alkotmányt; (Halljuk! a szélsőbaloldalon.) azt a magyar alkotmányt, amelylyel nemzetünk egész élete születésétől fogva össze van nőve. a mely megvédelmezte nemzetünket 300—400 esztendőn keresztül minden külföldi nyomás és betörés ellen, a mely megóvta a mi jogainkat azon gyenge erővel, a mely ez alkotmánynak adatott, de jogi alapon. (Közbeszólások a középen: Micsoda jog?) Azon jog alapján, a mely az 1848-iki törvényekbe van helyezve, és a melynek jogfolytonossága mellett Deák Ferencz kitartott, ellenzékbe ment, nem ugy, mint most, hogy önök csodálkoznak, ha mi ellenzéket képezünk az alkotmányos törvény védelmére egypár hétig, hónapig, hanem helytállóit 1848-tól 1859-ig, helytállóit 1861-től 1867-ig, és nem engedett semmiféle királyi leiratnak, nem engedett semmiféle a király által kinevezett kormányférfiaknak, üzeneteknek, hanem azt mondta: ez a nemzet joga, s ettől nekem tágítanom nem szabad és addig, mig az 1848-iki jogfolytonossághoz nincs kötve a kiegyezés, addig királyi koronázás nincs. (Zaj a jobboldalon.) Mandel Pál: A kötelező polgári házasság is ott szerepel! (Ellenmondás a néppárton.) B. Kaas ivor: Deák Ferencz sohasem kötötte magát a polgári házassághoz. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Méltóztassanak csak közbeszólni, állok elébe! A Hadik grófok nagyatyja, Barkóczy és mások is, Sennyey, Apponyi édesatyja, Vay Miklós, Szécben Antal állották útját Deák Ferencz jogfolytonossági követelésének. És mikor Deák Ferencz nem engedett, itt a nemzeti kaszinóban Andrássy Gyula és ezek az urak alkudoztak egymással és azt kérdezték tőle az ó-konzervativek — nem a haladó konzervatív párt, mint mi — azt kérdezték tőle: hát mit akartok? Ha az októberi diplomában Magyarországnak biztosított jogokat nem fogadjátok el, ha a hadseregre és kereskedelmi vámközösségre vonatkozó egységet nem fogadjátok el, hát mit akartok ? Erre azt felelte gróf Andrássy Gyula: Azt akarom, hogy ti távozzatok és mi jöjjünk.