Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.

Ülésnapok - 1901-304

240 30b. országos ülés Í903 Julius 10-én, pénteken. állott és a melynek élén azon időben boldogult Albrecht főherczeg állott. Ez a rendszer azután a véderőt nem a nemzeti élet jelenségének, életnyilvánulásának tekintette, hanem hatalmi eszköznek, a melyet pusztán katonai, legfeljebb dinasztikus szempontból szabad csak elbírálni. Ezért nem tudtuk a véderő szervezetében a bennünket megillető alkotmányos jogainkat, a nemzeti eszmét lassankint kifejleszteni, ellenkezőleg, lépésről-lépésre visszasülyedtünk, az alkalmazkodó politika által, megrontott közszellem pedig némán tűrte, hogy alkotmányának koronáját hogyan nyesegetik. Azt a bűnös közönyt, mely állandó gyakorlatot nyújtott a visszaélésekre, jogforrásnak tekintették, uzusnak az abuzust. (Igaz:! Ugy van! a baloldalon.) És mikor aztán a Tisza-rendszer elvonult és ez a nemzet felébredt kábultságából, mint a jégverés után a tönkretett gazda, akkor minden nemzeti igényünket, melylyel a hadsereg kérdésében itt a házban felléptek, mindig valami nóvumnak tekintették, a mely a szokásos gyakorlattal ellenkezik, (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) és mivel ennek az országnak mindig voltak ellenségei, — sajnos, még a trón közelében is, — könnyű volt a gyanúsításnak, könnyű volt a bizalmatlanságnak konkolyát odafent a szivekben elhinteni, hogy a magyar nemzetnek minden jogos igényét, a véderőre vonatkozó minden követelését mint felforgató, a kiegyezésbe ütköző, rendbontó dolgot hirdessék, és ezt a gyanút csak még jobban megizmositotta azoknak a gyászmagyarkáknak folytonos ajánlkozása . . . (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a hal- és a szélsőbaloldalon.) Holló Lajos: A delegáczióban folyton ajánlkoztak ! Hock János: ... a kik készek voltak a hatalomért a jogos nemzeti mozgalmaknak erőszakos elnyomására. így támadt bizonyos feszültség a korona és a nemzet között, a melyet megszült a gyanúsítgatás, és nagyranevelt később a bizalmatlanság. Kétségtelen, hogy ha nekünk nemzeti királyságunk lett volna, akkor e gyanúsítások sohasem vethettek volna árnyékot a király és nemzet között való viszonyra, de minthogy bennünket ugy a külföld, mint az osztrák kormánykörök nem a paritás szempontjából tekintettek, és államjogi viszonyunkat nem egyenlő mértékkel mérték: ennélfogva bennünket még a mai napig is gyarmatnak néznek, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) a melynek vérére, a melynek vagyonára biztosan számithatnak. (Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Évszázadokra visszanyúló téves hit ez nemcsak Ausztriában, hanem a külföldön is, a melyet, sajnos, itthon a mi kormányunk, ott künn pedig diplomácziánk a mai napig sem tudott teljesen eloszlatni. B. Kaas Ivor: Nem is igyekezett! Hock János: Pedig Bercsényi már a selmeczi értekezleten kijelentette és világosan megmagyarázta Stepney angol nagykövetnek, hogy Magyarország oly viszonyban áll Ausztriával, mint Anglia Skócziával. Külön alkotmánya, külön hadügye, külön kincstára és külön kormányzása van, és az évszázados gyűlölködést és az ellentéteket a két szomszéd állam közt az okozza, hogy Ausztria mindennek daczára ugy akar velünk, önálló állammal, elbánni, mint a hogy elbánt Anglia Irlanddal, vagyis mint meghódított tartomány nyal. (Ugy van! balról.) Mindnyájan tudjuk, t. ház, hogy milyen nehéz még mai napság is a külföldön megmagyarázni a mi sajátságos állami életünket. Az idegen embernek, az a legelső kérdése; »Hát van-e hadseregük is?« Ilyenkor az ember habozva azt mondja: » Kérem, elvben, jogilag van«. (Derültség balfelöl és a szélsöbaloldalon.) De ezért megmosolyognak bennünket, mert azt mondják: »Egy millió, elvben ellenem szegezett fegyvert nagyon könnyen le tudok győzni egy izmos karral, a melyben egy tényleges pőröly, vagy egy tényleges kard van«. (Derültség és taps a balés a szélsöbaloldalon.) Jellemző, t. ház, az a felfogás, a melyet épen erről a mi állami helyzetünkről csak a belgrádi véres katasztrófa idejében egy előkelő szerb állami tisztviselő nyilvánitott. Beszélgetés közben felemiitettem, hogy Európa népei esetleg ezt a királygyilkosságot még megtorolhatják. Akkor ő közbevágott: »Kérem, ehhez Európának semmi köze; ez a nemzetnek és a királynak belügye«. (Derültség.) Mikor pedig azt mondtam, hogy nem egészen igy áll a dolog, mert végre is ott egy gyilkosság történt, a mi az eurój>ai népek közerkölcsi felfogásába ütközik, és végre is, az a katona felesküdött hűséges híve _ és szolgája az ő királyának; ő azt felelte: »Onöknél igen, de minálunk nem; nálunk nemcsak a királynak, hanem a nemzetnek r is felesküdött hive ós szolgája az a katona«. Épen ezért, azt a bűntényt ők más szemmel ítélték meg, mint Ítéljük meg mi, mert — végül azt mondta —: »Mi tehettük, mert mi nemzet vagyunk!« (Mozgás és derültség a jobb- és a baloldalon.) — És mi? — »Hogy beszélhetnek önök nemzeti életről hadsereg nélkül ?« (Mozgás és derültség joblfelől. Helyeslés és taps a szélsöbaloldalon.) Ne méltóztassanak nekem olyan kijelentéseket tulajdonítani, a melyeket nem tettem. Én nem a szerbiai viszonyokat akarom föléje helyezni a magyarországi állapotoknak, de azt a felfogást akarom itt e házban bemutatni, a melyet egy saját véderővel és hadsereggel biró nemzet a mi államunk helyzetéről táplál. (Zaj a jobboldalon. Helyeslés és taps a szélsöbaloldalon. Halljuk! Halljuk!) Hiába méltóztatnak kifogásokat emelni, t. képviselőtársaim, mert azért van sok igazság e felfogásban. Higyjék meg nekem, hogy mindig erőssé, hatalmassá teheti azt a nemzeti önérzetet az a büszke öntudat, hogy az én faji eszményeimet, nyelvemet, ősi vérem történetének szent hagyományait olyan érczkarok védik, a