Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.

Ülésnapok - 1901-304

304. országos ülés 1903 Julius 10-én, pénteken. 239 Nehéz kérdés ez, t. ház, a melyet ilyen ötletszerűen elbírálni nem lehet. Az bizonyos, hogy ez a kérdés nekem is sok fejtörést és sok aggodalmat okozott. Sok aggodalmat, melyeket nyíltan meg is beszéltem és a mely aggodalmaknak több alkalommal kifejezést is adtam. Én, t. ház, megmértem az előnyöket s a bekövetkezhető hátrányokat, és láttam egyfelől az alkotmányunkat fenyegető veszélyeket, a régi rendszer visszaállításának lehetőségét és az ebből származható bizonytalan jövőt; másfelől tekintetbe vettem azt is, hogy ezekhez a javaslatokhoz fontos elvi kérdések vannak kapcsolva, nagy nemzeti érdekek forognak tehát koczkán. Hiszen, t. képviselőház, ha történetünket csak egy pillanatra is felütjük, rögtön szemünkbe fog ötleni, hogy a nemzeti politikának gerinczoszlopa évszázadokon keresztül mindig a magyar véderő kérdése volt. (Igaz! Ugy van! a hal- és a szélsöbalóldalon.) Már az 1750. évi szécseni országgyűlésen kijelentette Károlyi Sándor az ő memorandumában, hogy nemcsak elismeri a Habsburgok örökös királyságát, hanem ezt a királyságot, királyi hatalmat minden erejével támogatni is kész, de csak magyar szellemben, önálló hadsereggel, a nemzeti jogoknak és az ország területi integritásának teljes épségben tartása mellett. Ehhez pedig nekünk teljes jogot ad a mi alkotmányunk története, jogot ad az uralkodóházzal kötött kölcsönös szerződésünk, jogot ad a kiegyezési törvény is, a mely azt a szerződést csak annyiban módosítja, hogy a vezérletet és vezényletet a véderőben az alkotmányos király felségjogaiba adja. Én, t. ház, ma is a kiegyezési törvény alapján állok, de megkívánom e törvény értelmezésében a teljes paritást, megkívánom annak a végrehajtásában a teljes lojalitást. (Zajos helyeslés a baloldalon,) Mert ha Magyarország ugy a pragmatika szankczió, valamint a kiegyezési törvény értelmében önálló és nemzeti állam, akkor ennek az önállóságnak és nemzeti létnek az állami élet minden megnyilatkozásában kifejezésre kell jutni, tehát a véderőben is. (Zajos helyeslés a bal- és a szélsöbalóldalon.) Az önvédelem csak olyan természetes joga a nemzetnek, mint az egyéneknek. Már pedig az a véderő a nemzetélet szervezetén az izomrendszer és ha azt az izomrendszert ott megsemmisítik, akkor természetesen azt a szervezetet támadták meg az életképességében. Gr. Apponyi Albert 1895. márczius 7-én tartott hatalmas beszédében, a melynél — mondhatom — igazán tartalmasabb, szebb beszédet még parlamentben nem igen hallottam, kimutatta, hogy a nemzeti szempontok érvényesítése a hadseregben a magyar nemzeti politikának a sarktétele. Az olyan politika pedig, a mely az állami élet intézményeinek a terére oda állítja a véderő tilalomfáját, az minden egyéb lehet, csak nemzeti nem. (Elénk helyeslés és taps a baloldalon.) Jól emlékszem még, mennyire megragadott engem hatalmas beszédének velős érvelése, a mikor kimutatta, hogy egészen Tisza Kálmán szerencsétlen korszakáig, a mely a nemzeti életre nézve igazán talán még veszedelmesebb volt, mint egykor a mohácsi vész... (Zajos ellenmondás a jobboldalon. Élénk helyeslés a baloldalon.) Rakovszky István: Igaza van! (Ugy van! a baloldalon. Zaj a jobboldalon.) Lovászy Márton: Ezt már a történelem is feljegyezte! Holló Lajos: Hiába zugnak, ez igaz! (Zaj a jobboldalon.) Rakovszky István: Szeretnék még visszacsinálni ! Lehetne még akkor közgazdasági tevékenységet kifejteni! Viczinális! (Zaj a jobboldalon.) B. Feilitzsch Arthur: Elcsépelt téma és nem igaz! Hock János . . . kimutatta, hogy egészen Tisza Kálmán korszakáig minden magyar államférfiú a véderő nemzeti gondolatának a kontinuitását képviselte, elkezdve attól a Zrínyi Miklóstól, a ki egykor a monarchiának katonai lángelméje volt és a ki kimondotta, hogy a magyar koronát nemcsak a jogar illeti meg, hanem a pallos is megilleti. Ismétlem, elkezdve tőle, Deák Ferencz iskolájában, Andrássy Gyulán keresztül, egészen Kerkapoly Károlyig, mindenkor az volt a vezető eszme a véderő felfogásában, hogy a nemzet a vezérlet és vezénylet felségjogán kivül a hadseregre vonatkozó egyetlenegy jogáról sem mondott le. Sőt Kerkapoly Károly még 1875-ben az előadói székről a közös hadseregről szóló tétel megszavazását azzal ajánlotta, hogy a közös hadsereg keretébe a magyarság szellemét bele kell vinni és a közös hadsereg intézményeiben lassankint ki kell fejleszteni a magyar nemzeti szellemet. Ebből az álláspontból azután nagy visszaéléseket tapasztalunk 1875-től fogva és csak elismerés illeti —- Holló Lajos t. képviselőtársam közbeszólására reflektálva — épen gróf Andrássy Gyulát, a ki ennek az álláspontnak a restaurálását itt a házban magára vállalta és képviselte. Mindenesetre egy haladó lépés a Tisza-korszak nagy lejtőjével szemben, a mely elmerült e tekintetben is a nemzeti jogok feladásának posványába, s a melynek kormányzata idejében jutott feltétlen uralomra Magyarországon a véderőben a k. k. Armee-Inspectorat intézménye. Ezen katonai intézményt a magyar kormány tudta nélkül szervezték egykor, csupán azért, hogy a véderőben az alkotmányos felelőség elvét kijátszszák. Ez az uj katonai intézmény azt a hadügyminisztert a véderőnek csak végrehajtó szervévé tette, a ki csak adminisztrált, de a hadsereg régi hagyományos szellemének vezetését, intézését az Armee-Inspectorat vezette, a mely az alkotmányos felelőség elvének sánczain kivül