Képviselőházi napló, 1901. XVII. kötet • 1903. junius 25–julius 22.
Ülésnapok - 1901-299
299. országos ülés 1903 Julius 4-én, szombaton. 119 és szükségletét az 1867 : XII. tczikkel kielégítettnek nem találjuk. A t. túloldal álláspontjához közeledünk tehát akkor, mikor arra az álláspontra helyezkedünk, hogyha áldozatokat követelnek ettől a nemzettől a katonai hatalom, a haderő részére, ha terheket akarnak érmek a nemzetnek a vállaira rakni, és ha hivatkoznak az 1867: XII. törvényczikkre, a legkevesebb, a mit mi követelhetünk, az, hogy a nemzetnek azon jogai, a melyek ezen törvényczikk keretén belül is elférnek, teljes mértékben adassanak meg, és hogy az 1867. XII. törvényczikk a maga valóságában, a maga teljességében, tisztán és őszintén legyen végrehajtva. (XJgy van! a szélsöbaloldalon.) Azt mondja a t. képviselő ur a szabadelvüségről beszélve, hogy az a nemzeti szabadelvű párt, a mely 1848 előtt a nemzet jogaiért küzdött, küzdelmét különösen az idegen befolyás ellen irányította. Ez az idegen befolyás, a mint ő őszintén megvallja, az osztrák befolyás volt, a mely az akkor rendezetlen közös intézmények körül érvényesült; épen azért, hogy ez megszűnjék, Deák Ferencz az 1867 : XII. t.-cz-ben igyekezett rendezni e közös viszonyokat olykép, hogy azok vita és kérdés tárgyát többé ne képezzék. Én elhiszem t. képviselőtársamnak, hogy Deák Ferencz igyekezett ezeket a közös viszonyokat ily értelemben rendezni, de azt már nem fogadom el, hogy ez sikerült volna. Mert hiszen 1867 óta a mi alkotmányos életünknek folytonos nehézsége volt az, hogy ez ellen az osztrák befolyás ellen kellett küzdenünk, és az az osztrák befolyás nem szűnt meg az 1867: XII. t.-cz. életbeléptetése által. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Azok a közjogi viták, a melyek 1867 óta a magyar parlamentnek idejét és munkaerejét igen sokszor hosszú időre igénybe vették, mind arra vezethetők vissza, hogy az az osztrák befolyás továbbra is megmaradt. Legnagyobb szerencsétlensége volt ennek a nemzetnek az, hogy voltak katonai körök, a melyek mindig külön politikát csináltak, és a melyeknek politikája ellenében a magyar nemzeti politikát védelmezni kellett. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Azt mondja a t. képviselőtársam, hogy sokkal fontosabb nemzeti érdekek vannak napirenden és kerülnek napirendre, semhogy közjogi vitákkal lehetne az időt tölteni. A közjogi viták félretételét óhajtja. (Mozgás a szélsöbaloldalon.) Én azt a felfogást, hogy igenis vannak nagyfontosságú belpolitikai, kulturális, gazdasági érdekek, a melyekre nekünk minden erőnket és időnket szentelnünk kellene, és a melyeknek tárgyalásában és előmozdításában a közjogi viták gyakran akadályoznak bennünket, tökéletesen jogosnak ismerem el. Hiszen mit kívánunk mi egyebet, mint azt, hogy a közjogi viták egyszer végre félretehetők legyenek ? (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Félretehetó'k azonban csak akkor lesznek, ha elhárittatik az útból az a botránykő, a mely ezeket folytonosan okozza (Helyeslés a szélsöbaloldalon. Felkiáltások: Osztrák uralom!) és a mely miatt folytonosan napirenden maradnak. Ha a jelenlegi áldatlan állapotból a kibontakozást keressük, hiszen azért keressük, mert azt akarjuk, hogy végleges legyen a kibontakozás, és hogy e közjogi vitákra többé szükség ne legyen, hogy az az állandó botrányköve a mi közéletünknek, a mely folyton idegen befolyások érvényesülésében jelentkezik, végre valahára a magyar közjogból teljesen elimináltassék. T. képviselőház! Nem az volt-e a mi kormányainknak 1867 óta mindig a legkellemetlenebb nyűge, hogy nem tudták magukat felszabadítani az osztrák befolyás alól? (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Nem veszek ki egyet sem. A legalkotarányosabb, a legtörvénytisztelőbb, a leghazafiasabb kormányaink 1867 óta mind ugy viselték magukat, hogy kormányzatukból és maguktartásából azt a meggyőződést lehetett meríteni, hogy nekik a belső közigazgatás, az ország kulturális és adminisztratív ügyeiben megvan a saját programmjuk, a saját szabad kezük és szabad terük, hanem a mint katonai kérdésekről volt szó, a mint a közjogi kérdések és viták kerültek napirendre, ott minden miniszterelnöknek meg volt kötve a keze és látszott, hogy mindegyik idegen befolyások és idegen direktívák szerint volt kénytelen eljárni: vagy keresztülvitte azokat, vagy azok miatt bukott. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Nem volt-e az a szerencsétlensége a többségnek is, hogy 1867 óta igen gyakran a saját nemzeti és hazafias érzelmeiket kellett önmagukban elnémítani azért, hogy ennek az idegen befolyásnak engedjenek és annak a követelményeit kielégítsék? Annyira ment ez, hogy ennek az idegen befolyásnak a kedvéért nálunk az alkotmányosságot, a parlamentarizmust is meghamisították évtizedeken át, mert féltek az igazi parlamentarizmustól, féltek az igazi, tiszta népképviselettől, hogy az talán mégis ellenállna ennek az idegen befolyásnak és azon a katonai körök idegen politikája meg találna törni. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Annak idején nagyon sok sző esett arról, hogy a választásoknál milyen óriási visszaélések voltak. Méltóztassanak visszagondolni a 70-es és 80-as évek választásaira, méltóztassanak visszagondolni azokra a nagy és igen gyakran kellemetlen parlamenti vitákra, a melyeket azok a bizonyos viczinálizmusok és inkompatibilitások idéztek fel. Hát ezek is annak az idegen befolyásnak a szolgálatában állottak; ezeknek a segélyével kellett a magyar nemzet őszinte és igaz akaratmegnyilatkozását meghamisitani és a maga útjáról eltéríteni. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ilyen előzmények után mégis talán túlságos érdemeket tulajdonit Hieronymi t. képviselőtársam a szabadelvű pártnak és a szabadelvüségnek, ha ő azt mondja, hogy mindazt, a
