Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.
Ülésnapok - 1901-274
274. országos ülés 1903 május 19-én, kedden. G3 ellenesen királyi döntés által történik a quótamegállapitás, akkor Magyarország megint milliókkal fog megterheltetni, egyenesen törvényellenesen, s kMeszik zsebéből azokat a garasokat, a melyeknek sok téren igen sok helye volna. Hát, t. képviselőház, itt van az első alap, a melyből boldogult Horánszky Nándor igazolni vélte, hogy a quótanaegállapitás 34'4°/ 0-kal sehogy sem helyes és hogy az az egyes vagyoni állapotok szerint különféle quótákat ad és azoknak összegezése is legfeljebb csak 29 , 54 0 /o-ot eredményez, tehát messze alul marad azon a mértéken, a mely évek óta Magyarország terhére megállapittatik. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Kifejti Horánszky először is, a földet véve alapul, hogy Ausztriának termőföld-területe 28 millió hektár, tiszta jövedelme 164 millió forint, Magyarország termőföldje 30 millió hektár, jövedelme 151 millió forint, és igy kimutatja azt, hogy daczára annak a nagy lármának, hogy mi földmMelő ország vagyunk, mégis kétségtelen az, hogy Ausztria a földmMelés terén is sokkal nagyobb jövedelmet képes elérni, mint a földmMelőnek kikiáltott Magyarország. De igazolja ez a tanulmány, és pedig igen jelentékeny módon a házbirtokból is azt, hogy ennek adójövedelmét alapul véve sem lehet azt a quóta-arányt megállapítani, a melyet megállapítottak. Itt megint csak az a konklúzió áll elő, hogy ennek a deputácziónak kiküldése egyenes megkárosítása az országnak, mert hiszen nincs reménységünk arra, hogy az országgyűlések tárgyaljanak és még kevesebb reménységünk van arra, hogy az osztrákokat, a kiknek ravaszságát ez a könyv is a legfényesebben dokumentálja, meg tudjuk győzni, hogy Magyarországnak anyagi igazsága érvényesüljön a quóta-kérdésben. Hasonlóképen kimutatja ez a munka az adósságokból, a tőkeértékekből, hogy megint csak a legnagyobb visszaélés és helytelenség az, midőn Magyarországot perczenteknek nagy számával terhelik meg a nélkül, hogy abban egy garas igazság volna, a nélkül, hogy a világnak bármely tudósa igazolhatná, hogy az Magyarországra helyesen, igazságosan van megállapítva. Kimutatja azt is, milyen hatalmas ott az ipar és milyen gyenge Magyarországon és azt mondja: » Magyarország ipari ereje az osztrák iparral szemben még csak komolyan szóba sem jöhet«. Tehát ez a tanulmány, a mely egy volt államférfiú tanulmányának is mondható, maga is azt bizonyítja, hogy bizony a miniszterelnök urnak javaslata egészben czéltalan. egészben káros az országra nézve és hogy mi kötelességet teljesítünk, ha ezen javaslat ellen kiki a maga módja és képessége 3zerint előadja a maga kifogásait, és törekszik arra, hogy ebből a határozati javaslatból se legyen sohasem elfogadott határozati javaslat. (Igaz! Ugy van' a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház! Sok más dologra is kiterjeszkedhetnem még beszédemben, a melylyel igazolni tudnám ezen javaslatnak tévességét és káros voltát. (Halijai:! Halljuk!) Én azonban, daczára, hogy a mint mondottam, habár néhai Horánszky Nándor munkálatát jelentősnek tartom, mégis nem tartom olyannak, mely a kérdés lényegét kimerítené, mert az én felfogásom szerint a quóta egyáltalában nem állapitható meg igazságosan. Ezt, t. képviselőház, a függetlenségi párt már 1899-ben kifejtette egy remek határozati javaslatban, melynek idevonatkozó részét én is teljesen osztom. Ismétlem, én abban a véleményben vagyok, hogy a quóta egyáltalában igazságosan meg nem állapitható. Mutatja ezt az eddigi 36 évnek története, a melyben Magyarországot, daczára, hogy Horánszky szerint most is elégséges volna a 30 és egynéhány tized quóta, mégis uj quótakulcsokkal és kMetésekkel károsították folyton. De mutatja ezt más államok példája is, a hol hasonlóan az anyagi közös ügyeket igazságosan sehol sem tudták megoldani. Azt mondja második részében ez a határozati javaslat, melyet 1899. deczember 9-én terjesztett be Polónyi Géza t, képviselőtársain (olvassa) : »A közös költségekhez való hozzájárulás rendszerének bizonytalan, káros és igazságtalan mMolta ki van immár próbálva, nemcsak nálunk, de más államokban is. Vesződtek ezzel a problémával Anglia, Irland, Svédország és Norvégia, Németország szövetséges államai, a svájczi kantonok és még többen. Vesződig hazánk is immár 32 év alatt negyedik izben. De sehol sem sikerült egy igazságos, számtanilag és gazdaságilag alaposan indokolható quótakulcsot találni. A siker lehetősége ezen a téren egyáltalán ki van zárva, mert az országok vagyoni erejének és szolgáltatási képességének pontos meghatározására a statisztikai tudománynak nincs elég finom, és elég részletező mértéke. Ez a kérdés annyira bonyolult, hogy még a becslés tényezőjére nézve sem tudtak sem nálunk, sem egyebütt kölcsönös megnyugvással megállapodni. Miután pedig hiányzik a hozzájárulási arány pontos kiszámításának jóformán minden alapfeltétele, s miután a törvény ennek daczára követeli az arány megállapítását: ennélfogva a gazdasági mérlegelés egyedül jogos és egyedül helyes eljárását a politikai súlynak és erőkifejtésnek latbavetése váltotta fel. A számtani probléma átterelődött a fondorlatnak és izgatásoknak mezejére. Ezen a mezőn a buján sarjadzott a kölcsönös ellenszenv, a megrövidítésnek fortélya és az egymás védelmére utalt szövetséges államok polgárainak mélyreható gyűlölködése. Évek óta tart az alkudozás köztünk és Ausztria között, és az eredmény: egyfelől egy olyan javaslat, mely hazánkat kegyetlenül megkárosítja, az Ausztriában felfokozott igényeket pedig egyáltalában