Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.

Ülésnapok - 1901-288

2S#. országos ülés 1903 június 9-én, kedden. 339 senek és ott minden köztük támadt félreértések kölcsönös és tartós megnyugtatásukra és az egész monarchia erejének és dicsőségének gyarapítására teljesen megszüntethessenek.* Nem hiányoztak tehát akkor sem a figyelmeztetések, mert hiszen ez az emlékirat is erős figyelmeztetés volt a bécsi kormánynak. Azonban a bécsi kormány mindezekre nem hallgatott. A király kiadta a rendeletet, a melyben meghagyja, hogy ujonczokat szedjenek és a hadiadót pengő pénzben fizessék, A szentszövetség ugyanis azzal bizta meg a troppaui kongreszszuson Ausztria császárját és Magyarország királyát, hogy ő verje le Olaszországban a forradalmat. Ferencz király, a szentszövetségnek lelkes hive, megragadta ezt az alkalmat. Nemcsak azért, hogy a szentszövetség hatalmát megerősitse, hanem azért is, hogy a benne rejlő reakezionárius hajlamokat és reakezionárius szenvedélyeket érvényesítse Olaszországban. Az olasz nemzet története véres betűkkel örökítette meg azokat a rettenetességeket, a melyeket a Habsburg-ház uralma Olaszországban véghez vitt. (Igaz! a szélsőhaloldalon.) Irtózatosak azok a dolgok, a melyek ott ez alatt az idő alatt történtek, rettenetesek azok az eszközök, a melyekkel a reakezió dolgozott és Olaszországnak késő nemzedékei is átokkal emlékeznek meg azokról az emberekről, a kik akkor Olaszországban a szabad eszméket letiporták és a szabad eszmének minden katonáját, minden harezosát leigázták. E végből Ferencz királynak katonákra és pénzre volt szüksége, de nem akart a törvényes formákhoz fordulni, és ennélfogva kiadta parancsát a nemzethez, meghagyván, hogy 35.000 ujonezot szállítsanak neki és egyúttal, hogy az 1812-ben megszavazott 5,200.000 frt hadi adót pengő pénzben fizessék meg. A kanczellária élén akkor herczeg Koháry Ferencz állott. Ez a férfiú nem volt valami rettenetes nagy barátja a magyar nemzetnek, és az ő históriája rendjén elég adat és jelenség van arra nézve, hogy nem tartozott a nagyon alkotmányos gondolkozású és érzelmű férfiak közé. De annyira politikus és előrelátó ember volt, és annyira ismerte a viszonyokat Magyarországon, hogy belátta, hogy ebből nagy baj lesz. Felterjesztést intézett tehát a királyhoz, a melyben elmondta, hogy nem jó lesz Magyarországon ily rendeletekkel kormányozni, mert Magyarország ősi törvényei határozottan tiltják a rendeletekkel való kormányzást, és nyilvánvaló, hogy a vármegyék ellent fognak állani a császári rendeletnek, és ha aztán katonákat küldenek reájuk, ha erőszakot alkalmaznak : ebből oly zavarok támadnak, a melyeknek vége beláthatatlan. A bécsi kormány és Ferencz király azonban erre nem hallgatott. Ment tovább a maga utján. 1821 április 14-ikén kiadta az ujonczszedésre való parancsot. Ez ellen a megyék felírtak, hivatkoztak régibb törvényeinkre, hivatkoztak az alkotmányos gyakorlatra, hivatkoztak arra, hogy micsoda veszedelmek származhatnak abból, ha a király iránti hűséget összeveszítik a nemzeti jogok iránt való tisztelettel. (Igaz! ügy van! a szélsöbaloldalon.) Mi volt erre a válasz? Az, hogy 1822. április 13 ikán a király rendeletet adott ki, megismételvén azt a parancsot, hogy a hadi adót pengő pénzben fizessék. Ez azután irtózatos reszenzust kejtett a vármegyékben. Mert a múlt esztendőkben kiadott rendeletet, a mely az ujonezszedésre vonatkozott, még meg tudták okolni azzal, hogy Olaszországban háború van, de azóta Olaszországban csönd lett, a rémuralom levert minden szabadságtörekvést, ott már halotti csend uralkodott. A pénzügyek terén sem volt oly nagy zavar, mint a múlt esztendőben, ennélfogva egyáltalában semmisem okolta meg a király parancsát, a mely a hadi adónak pengő pénzben való fizetésére vonatkozott. Világos volt a vármegyék előtt, hogy itt tulajdonképen nem pénzügyi politikáról van szó, de arról, hogy a bécsi kormány és a király elhatározták a magyar nemzet alkotmányának eltörlését; világos volt a vármegyék előtt, hogy a bécsi kormánynak ós a királynak czélja nem lehet egyéb, mint a magyar alkotmány teljes megtörése. A vármegyékben e miatt megkezdődtek a zajos gyűlések. Egyetlen vármegye volt az országban, a mely teljesen feltétlenül megadta magát, ez Békés vármegye volt. Ott t. i. a Harruckern-féle örökségnek a birtokába jutott a Wenckheimfamilia, és ez azután a csekély számú és meglehetősen önző rendeket mind levette a lábukról, úgyannyira, hogy Békés vármegye rendéi nemcsak nem tiltakoztak . . . (Ballagi Géza tagadólag int.) Azt hiszem, a történeti hűsége iránt ennek a dolognak nincs kifogása a t. képviselő urnak. Ballagi Géza. Nem hű. Nem egy vármegye volt, több is volt, a mely meghajolt. Szatmári Mór: Majd arra is rátérünk, hanem a mellett maradok, hogy 1822, után, a mikor a vármegyékben megindult a küzdelem Ferencz királynak ezen rendelete ellen, az egyetlen Békés vármegye volt az, a mely nem tiltakozott, sőt hálafeliratot intézett a bécsi kormányhoz. És pedig miért? Azért, hogy ezután a köztisztviselők is pengő-pénzben fogják kapni a fizetésüket, tehát sokkal nagyobb fizetést fognak kapni, mintha nem pengő pénzben kapnák. Ez az önző és rideg álláspont vezette Békés vármegye rendéit, a mikor a bécsi kormányhoz hálafeliratot intéztek. Bát, t. ház, ilyen törvényhatóság most is akad itt, ilyen gyász-törvényhatóság. Itt van például Temesvár város törvényhatóság <*) cl mely nem elégedett meg bizalomnyilvánitással, az obstrukezió elitélésével, hanem még tovább is ment: kimondta, hogy a függetlenségi párt a magyar nemzet ellenségeinek javára dolgozik. Ez is azt bizonyítja, hogy a nemzet történetében mindig ismétlődnek az ese43*