Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.

Ülésnapok - 1901-287

287. országos ülés 19( állani! Pedig tudni fogja a legutolsója is, hogy ő azért hivatott be, mert a hadsereg fó'vezetó'i nemzetének jogos követeléseit megtagadták. Nem lesz a kaszárnyákban elegendő zárka, a melylyel ezeket a katonákat hadviselési kedvük fokozására rábírni képesek lennének. Azoknak az altiszteknek, tiszteknek, a kiknek az a feladata, hogy ujonczot képezzenek, ki s ezáltal friss erőt, vért öntsenek az ezredek soraiba, szoIvorú módon fog megváltozni a feladata, mert nem ujon eztanitással, hanem a póttartalékosok őrzésével lesznek szükségszerűen kénytelenek foglalkozásukat felcserélni. Hát mi, mondom, mindezektől sem meg nem ijedünk, sem nem félünk. Jó lesz még az intézkedések foganatba vételét a hadsereg vezetőinek ismételten és sokszorosan meggondolni. (Tetszés a szélsöbaloläalon.) Hiszem is, hogy megteszik, ezt s ezt látva, a gondjaikra és felelőségükre bizott hadsereg igazi érdekét, s elismerve a nemzetnek hadseregében, nyelvéhez, jelvényéhez és czimeréhez való természetadta örökjogát, az utóbbi érvényesülésének engednek, nem pedig ama másik irány terére lépnek, a miből sem a nemzetnek, sem a hadseregnek haszna nem lehet. Nem ijedünk meg, t. ház, attól a fenyegetéstől sem, hogy mi a parlamentarizmus alapelvét forgatjuk fel. Olyan vitával és olyan ellenállással, a melyen nyolczadik hónapja állunk és harczolunk, azt hiszem, nem veszélyeztetjük a parlamentarizmus elvét. Hiszen e hosszú idő alatt a mi küzdelmünk mindig parlamenti nivón állott. Ha ezek ellenére mégis törvényenkivüli állapotba jutott az ország, annak nem mi, hanem a kormány és annak csekély előrelátással vezetett politikája as oka. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Hát okai vagyunk mi annak, hogy a kormány nagy nehezen megnyert négyhavi indemnitás birtokában napirendre hozta ezen nagyhorderejű, nagyfontosságú, s a nép óriási megterheltetésével járó javaslatokat? Okai vagyunk mi annak, hogy most ezen általa teremtett helyzetből nem talál kibontakozást ? Annyira naiv a kormány, hogy a passzív rezisztenczia politikájával akarja a helyzetet orvosolni? Gabányi Miklós: Nem vagyunk, csak 35-en. Bedőházy János: Nem vagyunk tanácskozásképesek. Elnök: Kérem a jegyzőket, szíveskedjenek a ház tagjait összeszámlálni. (Megtörténik.) 41-en vannak jelen. (Halljuk! Sálijuk!) Kovács Gyula: Nem vagyunk okai annak, hogy ezen politikai helyzetből a kormány nem talál kibontakozást és még ma is azt hiszi, hogy a passzív rezisztenczia politikájával lehet orvosolni a helyzetet. E politika támogatását a többség együt-tartásában és a törvényhatóságok megnyilatkozásában véli keresztülvihetó'nek. Az egyik álláspontra vonatkozólag, a többség együtttartása tekintetében az a megjegyzésem, hogy mennél hosszabb ideig tart a passzív rezisztenczia politikája: a siker, vagyis a többség együttjúnius 8-án, hétfőn. 333 tartása annál bizonytalanabb. A mi a kormány másik reménységét, a törvényhatóságok megnyilatkozását illeti: én, a ki meglehetősen hosszú időt töltöttem a törvényhatóságok szolgálatában, szeretnék a megnyilatkozásoknak némi súlyt adni, és adok is súlyt azoknak mindazon esetekben, a midőn azok önálló kérdésben keletkeznek, most azonban hogy áll a dolog ? Ugy, hogy a kormány a törvényhatóságoknak azon megnyilatkozásaira, a melyek a főkérdésben, vagyis az ujonczlétszám felemelésére vonatkozó javaslat tekintetében keletkeztek, semmit sem adott, azon megnyilatkozásaira pedig, a melyek a mellékkérdésben, vagyis az obstrukczió elitélése tekintetében keletkeztek, csaknem minden reménységét épiti. (Egy hang a szélsöbaloläalon: Megnyilatkozott Pest vármegye!) Endrey Gyula: Éljen Pest vármegye! Annak a megnyilatkozása politikai szenzáczió! Kovács Gyula: Nyíltan kimondom, t. ház, hogy a törvényhatóságok mostani megnyilatkozásait, a melyek az obstrukcziót elitélik, én semmire sem értékelhetem. (Ugy van! a szélsöbaloläalon.) Nem képzelhetek jó magyar embert, a ki magát az obstrukcziót a maga száraz tényében helyeselhetné, és mi: ugy én, mint, azt hiszem, politikai barátaim is, a kik ezen az oldalon ülünk, és ezt az obstrukcziót csináljuk, magunk sem helyeseljük azt. Hogy mégis belementünk, benne vagyunk és benne maradunk mindaddig, a mig czélt nem érünk, (Ugy van! a szélsöbaloläalon.) annak nem mi, hanem parlamenti viszonyaink és csonka alkotmányunk az okai. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Nem áll más mód rendelkezésünkre arra, hogy még a jelenlegi csonka alkotmány által is megadott, de a nemzettől elvont jogoknak birtokába helyezzük nemzetünket. Nem tehetünk mást, és ha ezt az egyet elmulasztanék, nem lennénk többé méltók arra a bizalomra, a melylyel polgártársaink minket ideküldtek. (Ugy van! a szélsöbaloläalon.) Különben pedig, t. ház, általános közmondás, hogy a ez él szentesíti az eszközöket. Nekünk nem czélunk, a mit rólunk beszélnek, hogy felakarjuk forgatni az ország kormányzatának rendjét, veszélyeztetjük a parlamentarizmus elveit, nem engedjük a többség akaratát érvényesülni. Engedjük mi, mihelyt azt látjuk, hogy a többség álláspontja a nemzet kívánalmaival és akaratával megegyezik. De addig nem, addig minden erőnkkel ellentállunk és a többséget akarjuk mi azon álláspontra kényszeríteni, a mely a nemzeti akaratot a maga tisztaságában tükrözi vissza. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ez a mi czélunk. Ez pedig nemcsak nagy, de szent czél is. Tehát teljesen alkalmas arra, hogy szentesitse azon eszközt, melylyel küzdelmünk czéljának elérésére vállalkoztunk. (Ugy van! a szélsöbaloläalon.) Nem ijedünk meg a kormánynak azon taktikájától sem, a melyik abban nyilvánul, hogy az eddig tartogatott tagadhatatla-