Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.

Ülésnapok - 1901-287

326 287. országos ülés 1903 június 8-án, hétfőn. post festa is kapott — politikai halála után, — elvitette haza, megmutogathatta intimusainak és gyönyörködhetett benne a Lipótvárosi Kaszinóban. Olyanformán járt vele, mint Berzeviczy Albert t. képviselőtársunk az indemnitás vitájára készített nagyszabású beszédével, mert bizonyára nagyszabású beszéd lett volna, mert hiszen ott azon az oldalon minden beszéd nagyszabású. 0 is elkésett, hazavihette és elmondhatta gyermekeinek. Engedelmet kérek a t. miniszterelnök úrtól, az én szerény véleményem szerint az államférfiúi bölcseségéhez nem az ilyen bizalmi szavazatok gyűjtése kell. nem ebben áll az államférfiúi bölcseség, mert ez önkéntelen is a kis gyermekek mulatságára emlékeztet, (Halljuk! Halljuk!) a gombgyüjtési szenvedélyre. A Gyuláeskák, a Pistikék, meg a Kálmánkák kicsi korukban szoktak ilyen gombgyüjtési szenvedélylyel birni, bár azt hallottam, hogy a gombok közül a lyukasakat kiselejtezik és csak a fülesek maradnak meg. Ha a t. miniszterelnök ur is kiválogatná ezen bizalmi nyilatkozatok közül a lyukasakat, mert nagyon sok van benne lyukas, és kidobálná azokat, nagyon kevés maradna meg, de a mi megmaradna, az aztán igazán füles volna. Engedjen meg a miniszterelnök ur, de az állambölcseség nem a makacsság, nem a passzív ellenállás és nem a semmittevésben áll, hanem azt hiszem, az ellenkezó'ben: bölcsen engedni ott, a hol a nemzet érdeke kívánja, alárendelni az egyéni hiúságot a nemzeti nagy érdekeknek és a nemzeti érdekeket ugy anyagi, mint szellemi és közjogi téren aktivitással előrevinni az ellentéteket lehetőleg kiegyenlíteni. De már engedje meg a t. miniszterelnök ur, azok a javaslatok, a melyeket be méltóztatott terjeszteni, bizony egyáltalában nem alkalmasak az ellentétek kiegyenlítésére, így nem alkalmasak sem a katonai javaslatok, sem a czivillistajavaslat, sem az osztrák vámszövetség — egyik sem — hanem igenis ellenkezőleg alkalmasak arra, hogy a két nemzet között, a két birodalom között az ellentétek még jobban kiélesedjenek, sőt még arra is alkalmasak, hogy a korona és a nemzet között a bizony már, fájdalom, talán meglévő ellentétek a végletekig ^kiélesittessenek. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) És hát csudálatosképen még is annyira ragaszkodik ehhez a rögeszméhez, s a legnagyobb makacssággal, a legnagyobb szívóssággal követeli annak megvalósulását. Erről a rögeszméről, erről a makacsságról, a melylyel a t. miniszterelnök ur ahhoz ragaszkodik, eszembe jut nekem egy kiváló nagy férfiúnak az esete. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) A világnak egyik legnagyobb szelleme, egyik legnagyobb gondolkodója volt; de egy időben egy rögeszmével tépelődött, azzal, t. i,, hogy az ő lángelméjével kifejti és megoldhatja azt az emberi véges ész által meg nem oldható nagy vallásos problémát, a szentháromságnak a kérdését. Ez a bölcs egyszer a tengerparton járván látja, a mint egy kis gyermek a tenyerével meriti a tenger vizét a homokgödörbe. Elmosolyodott a bölcs és figyelmezteti a gyermeket a a lehetlen munkára. A gyermek azt feleli a bölcsnek, hogy nem lehetetlenebb az én cselekedetem, mint a te gondolatod: >Kettö között, két tengeren Ki lesz győző a versenyen ? A megadás azelid nyomán Él a valódi tudomány.* És a lángelméjü bölcs hallgatott a gyermek intelmére, felhagyott a rögeszméjével és letett a probléma kivihetetlen megoldásáról. Hát a t. miniszterelnök ur példát vehetne e bölcstől és tanulhatna tőle, a kiről még évezredek multával is nem csak beszélni fog a világ, hanem tanulni is fog tőle még akkor is, mikor a t. kormányelnök urat már rég elfelejtette a világ minden kormányával, minden makacsságával, minden passzív rezisztencziájával együtt. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) De folyik az ádáz küzdelem ellenünk a sajtóban is. És itt már azután valóságos irtó háborút folytat a sajtó ellenünk, a hazafias ellenzék működése ellen. Én most nem szólok azokról az ex offo megirt hírlapi czikkekről, a melyekben mi, ha nem is hazaárulóknak, de legalább is rebbeliseknek, forradalmároknak vagyunk feltüntetve, mig a t. kormányelnök ur fénysugarakba burkolva, mintegy Messiásnak állíttatik fel glóriával környezve, kezében a bőségszaruval, a melyből árad ki minden bőség, boldogság, a melyből kiárad méltóság, hivatal, vagyon, és ha egyéb nem, legalább egy udvari tanácsosság. Hát ezekről most nem beszélek, mert ezek felett az Ízléstelen ömlengések felett ma már legfeljebb mosolyog a józaneszü ember; hanem jelent meg a napokban egy czikk valami német lapban, gondolom a »Zeit«-ban, és átvette azután ebből a »Neue Ereié Presse«. E czikknek a megirója, mint a lapokból tudjuk, gr. Andrássy Gyula t. képviselőtársunk. Ez a czikk érdekes nemcsak tartalmánál, hanem irója kiváló egyéniségénél fogva is. Mellőzöm azt, hogy egy magyar főúr, egy történelmi nagy magyar név birtokosa, magyar képviselő miért választott szárnypróbálgatásának, irodalmi kezdetleges működésének szinteréül idegen mezőt és miért gazdagítja örökbecsű termékével a német múzsát. Erről nem szólok, ez az ő saját ízlésének dolga, legyen vele boldog. És rossz néven sem veszem tőle, mert elolvasva czikkét, és látva a következményeket, hát ha t. képviselőtársam, a nemes gróf ur továbbra is ily gyöngyökkel szándékozik behinteni a német múzsa tágas mezejét, akkor az a gyászba öltözött német múzsa könnytelt szemmel fogja kérni a teutonok istenét, hogy: hatalmas Isten, mentsd meg a német irodalmat a magyar inváziótól. (Igaz! a szélsobaloldalon.) A tartalmáról azonban egypár szót kell monda-