Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.
Ülésnapok - 1901-286
286. országos ülés 1903 június 6-án, szombaton. 317 rencsétlen cziklust, kudarcz kudarcz után következett, s a csőd tegnap este tört ki. A eziklus főszereplői egymásután berekedtek, egyes szerepnek pedig már kezdettől fogva nem volt méltó képviselője; énekesek nélkül pedig még Wagnerdarabokat sem lehet előadni.« Csodálom, hogy a Magyar Nemzet a politikában nem találja meg az ilyen egyszerű igazságot. (Élénk derültség a jobb és baloldalon.) Majd tovább ezt irja a »Magyar Nemzet« (olvassa): »Tegnap megjelent a színpadon Wotán, (Beck) egyik kezében a lándzsa, melylyel világokat dönt romba, a másikban a kottatekercs, melyből szorongva, rettentő kinok között olvassa le szerepét«. Ez faktum, t. képviselőház; ez igy történt. De az, hogy Wotán, a germánok istene nem tudta a szerepét és kottából olvasta, reám nézve nagyon megnyugtató, mert ebből látom, hogy a germán istenek nem mindentudók. (Élénk derültség.) Azután itt van, t. képviselőház, egy másik lapnak kritikája. (Halljuk ! Halljuk! Olvassa) : »A Wagner-cziklus közönsége kezd két pártra szakadni: a nevetők és pisszegők pártjára, A nevetők a jólelkű, vidám emberek, a kik a huIvor verőfényes magaslatáról nézik az énekesek és muzsikusok mulatságos erőlködését. A píazszegők a zord, koIvor világgyűlölők, a kik drága pénzen vásárolt bérletükre gondolnak, az ígért élvezetet összemérik a lezajló esték kétséges élvezeteivel és disharmóniájuk pisszegésben tör utat magának stb. stb,« Azután itten van egy harmadik lap; ez a »Budapesti Napló«, a mely szintén hivatott tolmácsa a miniszterelnök ur nézeteinek. (Halljuk! Halljuk!) A »Budapesti Napló« kritikusa a »Hajna kincsé«-ről ezt irja: »Félnyolcztól tíz óráig nyugodtan ült a közönség az elsötétített csarnokban, csak hébehóba »derült«, egyszer pedig lepisszegtek az első sorokból egy énekest. Mikor aztán a végső akkordok után kiragyogott a nagy csillár, olyan általános, tüntető pisszegés tört ki, a melynek szenvedélyessége szicziliai színházi estékre emlékeztetett. A közönség, ugy látszik, a Wagnercziklus hatodik estéjén kifogyott a türelméből.« Azt mondja továbbá (olvassa): »ügy látszik, itt a kettős szereposztás elvét nem ismerik, pedig nincs dalszínház ezen a világon, a melynek akkora személyzete lenne, mint a miénknek. Tagadhatatlan, hogy a cziklusba hebehurgyán és kellő előkészületek nélkül fogtak bele, másrészről azonban be kell ismerni, hogy valami különös balvégzet folytán most egyszerre háromnégy énekes is indispoziczióval küzd.« Igen, mert túlerőltették őket a próbákon. Éjjel-nappal próbáltattak velük s ennek az lett a vége, hogy berekedtek. (Derültség.) Szóval nem bírják meg a mi énekeseink a Wagner darabokat. Hát ne adják. Hiszen a legdrágább opera is csak azt adhatja, a mije van! Annak nincs értelme, hogy északról, keletről, délről és nyugatról mindenféle nyugalmazott és nem nyugalmazott, leendő, kiénekelt és kiénekelendő tenoristát — bármely nemzetséghez tartozzék is — előhúzzanak és itt drága pénzen szerepeltessenek, ugy, hogy egy-egy énekes 10—12 fellépés után annyi pénzt visz el innen, a menynyit egy magyar néptanító egész életében keres meg. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) A honvédelmi miniszter ur meglehetősen közömbösen hallgatja ezeket a dolgokat. Pedig ha elviszik innen azt a sok pénzt, akkor a katonaságnak kevesebb marad. (Derültség a szélsobaloldalon.) Örömmel jegyzem meg, hogy az egész Wagner-cziklusban mégis legalább egy magyar erő érvényesük, és ez Márkus Dezső magyar karmester. (Élénk helyeslés és éljenkiáltások a jobb- és a baloldalon) Ebben az esetben csodálkozom azon, hogy végre egy tehetséges magyar művészembert idejekorán hazahoztak a külföldről. (Elénk helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Nálunk ugyanis az a szisztéma, hogy a míg valaki fiatal, nem kap Magyarországon semmi állást; mikor azután kiénekelte magát, kidirigálta magát, akkor mint roncsot tízszeres gázsiért hazahozzák. Miután látom, hogy ez esetben ettől eltértek, ezen való örömemet fejezem ki. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Interpelláczióm, melyet a belügyminiszterhez intézek, a következőképen hangzik. (Halljuk ! Halljuk! Olvassa): 1. Mi a czélja és értelme & m. kir. Operában a Wagner-cziklusnak ? (Élénk derültség a szélsőbaloldalon. Zaj a jobboldalon.) 2. Hajlandó-e a miniszter ur az aggasztó mérveket öltő operai idegenforgalom ellen intézkedéseket tenni ? (Általános élénk derültség.) Megjegyzem, t, ház, hogy az idő előrehaladottsága miatt e tekintetben nem rukkolhattam elő adataimmal, de ez egyáltalában nem olyan mulatságos dolog, a hogy hiszik, mert az egész operai énekkarban a magyar éneklés tudományának fejlesztését az idehurczolt idegenek gátolják meg, (Igaz! Ugy van! rt szélsobaloldalon.) 3. Hajlandó-e intézkedni, hogy idővel odajusson az Opera, hogy ott egynyelvű, vagyis magyar előadások legyenek és a drágán fizetett tagok magyarul énekeljenek? (Elénk helyeslés a széls öba loldalon.) Elnök: Az interpelláczió ki fog adatni a belügyminiszternek. A napirend meg lévén állapítva, az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 1 óra 35 pereskor.)
