Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.

Ülésnapok - 1901-272

272. országos ülés 1903 gyalt törvényjavaslatot a most tanácskozás alatt lévő ügyek megszakításával soron kMül veszi tárgyalás alá és egyúttal utasítja a kereskedelemügyi m. kir. minisztert, bogy az államvasuti alkalmazottak fizetésének rendezésére vonatkozó javaslatát rövid, záros határidő alatt mutassa be.< (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Kétségtelen dolog és azt hiszem, e tekintetben véleményeltérés e házban nincsen, hogy egy független, minden anyagi gondtól ment, minden erejét és idejét hMatalának szentelő tisztviselői kar nélkül jó adminisztráczió el nem képzelhető. Sajnos, a mi viszonyaink 1867 óta olyanok voltak, hogy tisztviselőinket nem jutalmazhattuk és hogy őket nem fizethettük olyan mértékben, mint a hogy ezt azon nagy feladatnál fogva, melyet elvégeznek, méltán elvárhatták volna. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Az 1893: M. t.-cz.-nek, mely legutóbb javította helyzetüket, indokolásában az áll, hogy az első lépést teszi meg e czél elérésére. Tiz esztendő múlt el azóta és tiz esztendő alatt nem tudtunk egy szemernyMel sem hozzájárulni ahhoz, hogy helyzetükön segíthessünk. Végül elérkezett volna ennek is az ideje, mert a trónbeszéd kilátásba helyezte a tisztviselők fizetésének rendezését és viszonyaiknak javítását, midőn azt mondja (olvassa): »Gondoskodásunk tárgyát fogja még képezni az állami tisztviselők helyzetének javítása. Kormányunk erre nézve már közelebb törvényjavaslatot fog előterjeszteni, a mely alkalmas lesz arra, hogy a jogos igények kielégítésével az állam pénzügyi erejéhez képest, a legkisebb fizetéssel ellátott hMatalnokok osztályán kezdve, a fizetés-megjavitás fokozatos keresztülvitelét biztosítsuk.« A képviselőház a trónbeszéd ezen passzusára válaszolva, válaszfeliratában azt mondja (olvassa): »Égető szükségnek ismerjük mi is az állami tisztviselők ugy anyagi, mint erkölcsi helyzetének javítását. Elismerjük, hogy az, tekintettel a nagy pénzügyi áldozatokra, rögtön és egyszerre nem létesíthető, de nagy megnyugvásunkra szolgál, hogy a felelős kormány ezen erkölcsi kötelesség teljesítését ma már a legközelebbi időben meg akarja kezdeni, egyszersmind pedig világos és szabatos szolgálati szabályzatot léptet életbe, a mely egyfelől az egyéni felelőséget kidomborítsa, másfelől pedig a tisztviselőket is minden önkény és meg nem érdemelt hátratétel ellen megvédje.« A válaszfelirat ezen passzusát a függetlenségi párt is teljes mértékben magáévá tette. Bizonyítja ezt az, hogy arról a függetlenségi és 48-as párt által beterjesztett válaszfelirati tervezetben is megemlékezik, mondván (olvassa) : »A tisztviselők helyzetének javítása a mi óhajtásunk is. Azoknak, a kik egész tudásukat és erejüket a közszolgálatnak szentelik, anyagi gondok nélkül való megélhetését elsőrangú államfeladatnak tartjuk,« Daczára ezeknek a szépen hangzó szavakuijns 16-án, szombaton. 23 nak, a kormány mégis folyton halogatta a tisztviselők, altisztek és szolgák fizetésilletményének rendezéséről szóló törvényjavaslat beterjesztését s bár Komjáthy Béla t. képviselőtársam a pénzügyi bizottságban számtalanszor szóvá tette, bár Benedek János képviselőtársam két interpelláczióban is megsürgette, s bár magam is háromszor vagy négyszer szólaltam fel e tárgyban, nagy nehezen tudtuk csak elérni azt, hogy végre a pénzügyminiszter ur 1903. február 14-én a ház asztalára letette ezen régen várva-várt javaslatot. Hogy a t. kormány is mennyire fontosnak és sürgősnek jelezte ezen javaslatot, bizonyítja az, hogy Lukács László t. pénzügyminiszter ur Benedek János képviselőtársamnak 1902. évi június 14 én előadott interpellácziójára adott válaszában azt mondja, hogy (olvassa): »A tisztviselői fizetésrendezés kérdése nemcsak személyi kérdés, hanem nagyfontosságú politikai kérdés és az adminisztráczió jóságának és megfelelő voltának is kérdése.« És akkor megígérte, hogy a javaslatot még az őszi ülésszakra terjeszti be, hogy az még a múlt év folyamán tárgy altathassák és törvényerőre emelkedhessek. Midőn pedig ez nem következett be és Benedek János t. képviselőtársam 1902. deczemher 6-dikán épen e miatt ismét interpellácziót terjesztett elő, akkor Lukács Lászlő pénzügyminiszter ur, elismervén ismételten ezen kérdésnek fontosságát és a megoldásnak sürgősségét, azt ígérte, hogy még a karácsonyi szünet előtt fogja beterjesztem a javaslatot. Tudjuk, hogy ez nem történt meg, daczára annak, hogy a pénzügyminiszter ur ismételten, a legmelegebb érzést affektálva, beszélt a tisztviselőknek ezen sürgős és fontos érdekéről és kívánságáról. Széll Kálmán miniszterelnök: Affektálva? Nessi Pál: Affektálva, mondom, t. képviselőház . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Rosszul mondja! Nessi Pál: . . . mert ha olyan nagyon lelkén hordta volna a tisztviselők érdekét, azt hiszem, ezen törvényjavaslat már régen törvényerőre emelkedett volna. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon) Igazolja ezt a t. pénzügyminiszter urnak a folyó évre szóló költségvetés beterjesztése alkalmával tartott expozéjában 1902. évi október 22-én ezen ügyre vonatkozó megjegyzése. Felolvasom szószerint, hogy lássa a t. képviselőház, hogy ezen kérdés megoldását a t. pénzügyminiszter ur is milyen rendkívül fontosnak és rendkívül sürgősnek jelezte már múlt évi október 22-én. A t. pénzügyminiszter ur expozéjában a következőket mondja (olvassa): »Ugy vagyunk meggyőződve, hogy a tisztviselői fizetésrendezés kérdésének megoldásával nemcsak a tisztviselők egyéni érdekeinek teszünk szolgálatot, hanem igen nagy és jelentékeny társadalmi kérdést oldunk meg, s egyszersmind az adminisztrácziónak is igen jelentékeny javítását sikerül elér-