Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.

Ülésnapok - 1901-284

280 284. országos ülés 1903 június k-én, csütörtökön. menti életnek, sern az alkotmánynak, sem a nemzetnek. (Igás;! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) És most, t. ház, nézzük, hogy vájjon a függetlenségi párt és a 67-diki kiegyezés, mily viszonyban vannak ez időszerűit egymással, és vájjon a túloldal felfogása szerint erőszakoskodó ellenzék ebben a küzdelemben nem arra a helyes álláspontra helyezkedett-e, hogy mivel a katonai javaslatoknak elfogadása esetén a függetlenségi és 48 as párt visszavettetik a maga álláspontjától és ebei és czéljai megvalósítása ismét továbbra kitolatik, viszont azonban érzi és tudja, hogy a javaslat elfogadása esetén az 1867-diki alap ismét erősbittetik, tehát ösztönszerűleg is, de politikai bölcseségből és előrelátásból is lehetetlen, hogy fel ne vegye a küzdelmet most az 1867-diki törvény valóságos végrehajtása tekintetében, a mely végrehajtást önök 1867-től kezdve ez ideig megvalósítani nem tudták, vagy nem akarták. (Igás! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Hiszen, t. képviselőház, vádoltatunk azzal, hogy a függetlenségi párt tulajdonképen mulasztást követett el és részese az önök bűnének, — hogy ugyanis az ország függetlensége eddig nem valósittatott meg, — a mennyiben a múltban nem fejtette ki a kellő küzdelmet elveinek megvalósítására. Nézzünk szemébe e vádnak. Az én gyenge erőm talán nem lesz elegendő arra, hogy minden kételyt el tudjak oszlatni, de minthogy meggyőződésem, hogy az igazság hirdetése mindenkinek joga és elengedhetetlen kötelessége, egyéniségem gyarlóságának tudatában is megkísérlem e nagyon fontos kérdést ideállítani a t. ház elé. (Helyeslés. Halljuk! Halljuk ! a szélsöbaloldalon.) Miért nem állította élére a függetlenség és 48-as párt, — kijelentem, hogy saját nevemben mondom, a mit mondandó leszek, — 1867-től kezdve idáig a kérdést ugy, a mint most élére állította? Az én egyéni felfogásom ebben a kérdésben a következő. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Mikor 1867-ben a Deák-párt megalakult, létrehozták a kiegyezést a nélkül, hogy a nemzetet megkérdezték volna, eltérve az 1861diki alaptól. Akkor, méltóztatnak tudni, az u. n. szélsőbal számbeli erejében nagyon kevésre apadt. Most már azzal a kevés erővel, miután Deák Ferencz és az őt támogató nagy többség, az azon alapon megalakult Andrássy-kabinet és az azt követő többség egyenesen azt hirdette urbi és orbi, hogy igenis az 1867-diki kiegyezés alapján a magyar nemzet függetlenségét és önállóságát meg lehet valósítani, csak idő kell hozzá, mondom, attól a csekély erejű ellenzéktől talán politikai hiba lett volna, hogy teljesen élére állítsa a dolgot akkor, a mikor a nemzet tulajdonképen a kiegyezés következtében bizonyos nyugalmat kívánt és kapott. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Várt, t. ház, egészen 1875-ig. Egy nemzet életében 8 esztendő soknak nem mondható még a várakozás tekintetében sem. Mi történt 1875-ben? A balközép vezére, Tisza Kálmán, a ki tudta és érezte, hogy mellette van a többség, bevonult a 67-es alapon álló pártba, annak kebelében a vezetést átvette, azon felfogással, hogy ő azon az alapon immár megvalósíthatónak tartja eddig elfoglalt álláspontját, ^de csak lassan, körültekintő utón és módon. És mi a legnagyobb bűne Tisza Kálmán politikájának ? Az, hogy midőn meggyőződött, mert az első alkalommal meg kellett neki róla győződnie, hogy szegre akasztott elveit megvalósítani mint kormányelnök sem képes, mikor tudta és érezte, hogy a pártban a nagy többség, künn az országban pedig a nemzet egész zöme vele tart, akkor az lett volna neki a nemzet iránti kötelessége, hogy odaálljon az uralkodó elé és nyilt férfiassággal megmondja, hogy ha azokat a czélokat, melyeknek érdekében én felfüggesztettem a magam elveit és az a párt is, melynek vezetője voltam, most a hatalom birtokában a megvalósítás felé nem vihetem, mert nem engedik Bécsben, akkor kénytelen vagyok visszamenni az ellenzékre és onnan kijelenteni, hogy ezen a közösügyes alapon a nemzet jogait érvényesíteni nem lehet. Őt bizonyosan követte volna a pártja az ellenzékbe és akkor próbálhatta volna meg akárki bármiféle pártalakulással meggátolni a nemzet jogait. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ne méltóztassék tehát minket, ellenzéket vádolni a múltban elkövetett állítólagos mulasztásainkért, méltóztassék azokat vádolni, a kik az ellenzékről átmentek a hatalom birtokosai közé, de ott a hatalmat nem arra a czélra érvényesítették, a melyet azelőtt hirdettek és így megölték a nemzet hitét, bizalmát jövője iránt. (Igaz! Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) De menjünk tovább, t. ház ! Vájjon mikor azután a Tisza-érát követő Bánffy-kormány alatt bekövetkezett megint a visszaesés még nagyobb mértékben, mert erőszakoskodás erőszakoskodásra halmozódott, mikor már annak tudatára ébredt az ellenzék, hogy a 67-es alapon álló kormány és többség vagy nem akarja vagy nem tudja megvalósítani azon czélt, melyet eddig ő is vallott, hogy a hazát függetlenné és szabaddá tegye, nem teljesitette-e akkor az ellenzék a maga hazafiúi kötelességét, vájjon az általa megindított mozgalom nem söpörte-e el a kormányt, vájjon az általa megindított mozgalomnak nem volt-e következménye nemcsak Széll Kálmán kormányra jutása, hanem azoknak a törvényeknek a megalkotása is, melyeket a t. miniszterelnök ur magának tulajdonit, pedig a miniszterelnök ur magától aligha csinálta volna meg, ha a paktumban benne nem lettek volna ? Ha teljes jóhiszeműségében nem is ment el az ellenzék addig a határig, a hol a biztosítékokat szorosabban meg kellett volna követelni és körülírni, de^kétségtelen, hogy teljesítette a kötelességót. És most, t, ház, vájjon akkor, mikor a