Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.

Ülésnapok - 1901-284

284. országos ülés 1903 június 4-én, csütörtökön. 275 elnök ur ismét nem tartolta szem előtt a törvény világos szavait és rendelkezéseit. Nem áll az, t. miniszterelnök ur, a mit méltóztatott mondani, hogy a törvényhatóságoknak belügye az, hogy rendreutasitás után széksértési kereset alávettek egy törvényhatósági bizottsági tagot. Én azt hiszem, hogy a főispán ur maga meg fogja czáfolni a miniszterelnök urat, mert a törvénynél fogva nem tehet mást; de ha ő nem tenné, akkor megczáfolja a törvényhatóságról szóló törvény, a melynek 54. §-a igy szól (olvassa): »A ki a tanácskozás méltóságát vagy a gyűlés tagjait sértő kifejezéssel él és azt rögtön vissza nem vonja, valamint a ki a tanácskozást megintés és azt követő rendreutasitás után is tartósan zavarja, még azon ülés folyama alatt széksértési kereset alá vonathatik és a gyűlés által a felebbezés kizárásával 100 forintig terjedhető és közigazgatási utón behajtható birsággal büntethettetik, fenmaradván a büntető törvények súlya alá eső cselekményekre* nézve a későbbi megtorlás joga.« Nem lehet, hogy a t. miniszterelnök urnak, különösen mint belügyminiszternek, elkerülje a figyelmét az, hogy itt az előterjesztés szerint az illető felszólaló törvényhatósági bizottsági tag rendreutasittatott; tehát csak abban az esetben lehetett volna széksértési kereset alá venni a törvény világos szavai értelmében, ha ő ezen rendreutasitás után is tartósan zavarja a közgyűlésen a tanácskozást. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Hát ha igy kezeltetik a törvényhatóságokban a törvények végrehajtása, a mint ebben a két vármegyében a jelen esetben történt, akkor én azt gondolom, hogy a t. miniszterelnök urnak és a kormánynak azokat a bizalmi nyilatkozatokat inkább szégyelnie, mint reájuk hivatkozni öröme lehet. (Ugy van! TJgy van! a szélsobaloldalon.) Ezek után, t. képviselőház, áttérek felszólalásom tulajdonképeni tárgyára: a miniszterelnöki és a számvevőszéki jelentés kérdésére. A t. miniszterelnök ur — mint ő magát kifejezte — a képviselőháznak köteles tiszteletből tudomására hozza egy bejelentéssel, hogy május elsején a törvényenkivüli állapot következett be, Hát, t. miniszterelnök ur, ezt bejelentés nélkül is tudta az ország, tudta a képviselőház. Ebből a szempontból tehát a t. miniszterelnök urnak jelentést tennie nem volt szükséges; (Igás! Ugy van! a szélsobaloldalon.) egészen más czélnak kellett vezetnie a t. miniszterelnök urat a bejelentésnél, s későbbi felszólalása során mintegy indokul azt hozta fel, hogy ő csak követte elődjének, b. Bánffy Dezsőnek példáját. Várady Károly: Jó példa! Babó Mihály: Ám méltóztassék követni akkor mindenben és következetes lenni, (FelJdáUásoJc a szélsobaloldalon: Ugy ám!) mert ha méltóztatott b. Bánffy Dezsőnek a bejelentésre vonatkozó álláspontját elfogadni, akkor, t. miniszterelnök ur, következetességből tovább kell mennie. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) és ugyanúgy alkalmazkodni az ex-lex-szel szemben a mint alkalmazkodott b. Bánffy, t. i. levonni a konzekvencziát és állását otthagyni. (Ugy van ! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Akkor hivatkozhatik preczedensre a t. miniszterelnök ur és akkor a preczedensre való hivatkozása és ahhoz való alkalmazkodása személye iránt mindenesetre tiszteletet fog parancsolni. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Sajátságos, t. képviselőház, ennek a bejelentésnek sorsa épen a miniszterelnök ur magatartása következtében. A miniszterelnök urnak indítványa ugyanis, mikor bejelentését itt megtette, az volt, hogy az kinyomassák, a ház tagjai között szétosztassák és az indemnitási törvényjavaslat letárgyalása után tűzessék napirendre. Mikor azután látta a t. miniszterelnök ur, hogy ebből a bejelentésből mégis több baj származik, sem mint azt előre gondolta és képzelte, akkor forditott egyet indítványán és azt mondotta, hogy majd annak idején tűzessék tárgyalásra. Ez volt az önmagával való meghasonlásának első megnyilatkozása. Széll Kálmán miniszterelnök: Önmagammal való meghasonlás ?! Babó Mihály: Önmagával mindenesetre meghasonlott a miniszterelnök ur, mert, bocsánatot kérek, sokkal nagyobb tisztelettel vagyunk a t. miniszterelnök ur elhatározásai iránt, semhogy ne tudnók azt, hogy megfontolva és meggondolva teszi ide előterjesztéseit . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Kinyomatási országos kérdésben! Babó Mihály: . . . mert ha nem igy volna ebben az esetben, akkor a t. miniszterelnök ur engedje meg, hogy kijelentsük, hogy abban a jó reménységünkben és feltevésünkben keservesen csalódtunk. Széll Kálmán miniszterelnök: Csak tessék! (Zaj a szélsobaloldalon.) Babó Mihály: Sajnáljuk, ha csalódnunk kell, mert az országnak van kára belőle. A második meghasonlása a t. miniszterelnök urnak önmagával kifejezést nyert akkor, midőn már a kinyomatás és szétosztás kérdésétől is eltért, és azt mondotta, hogy nem kívánja ennek a kinyomatását. Széll Kálmán miniszterelnök: Ezt is mintha már hallottam volna többször! (Nagy zaj a szélsobaloldalon.) Babó Mihály: Kérem, én újságokkal nem jöhetek elő, t. miniszterelnök ur! De a t. miniszterelnök jöhet ám elő újsággal, t. i. azzal, hogy megmondaná, hogy ebből a szerencsétlen állapotból, a melybe a t. miniszterelnök ur, jog, 35*