Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.

Ülésnapok - 1901-283

2<S3. országos ülés 191 r En ugy látóin, hogy ez a czikk nem egyéb, mint visszhang Bihar vármegye közgyűlésén nemrégiben elhangzott egyik beszédre. Mert ha gróf Tisza István kinálkozik, gróf Andrássy Gyula sem maradhat el; kell, hogy őt is észrevegyék Bécsben, hogy itt van 6, a ki a magyar nyelvet megtagadja és a ki elfogadja azt a tételt, hogy az önálló állam adminisztrácziójába nem kell mindenüvé belevinni az ő öröklött, saját ősi nyelvét, hanem az administráczió egy nagy ágában idegen nyelvet lehet alkalmazni, olyan nyelvet, a mely iránt az egész országban a legnagyobb antipátia uralkodik, a melyet a lakosság legnagyobb része egyenesen gyűlöl és utál. (Igaz! Ugy van! a szélslíbaloldalon.) De annak, hogy azt a vezérczikket nem tudom megérteni, legfőbb oka az, hogy azt mondja, hogy a nemzeti vívmányok nem erősítenék a hadsereget, és hogy a hadsereg egységére való tekintettel helyesnek tartja azt, hogy a hadsereg nyelve továbbra is a német maradjon ; ehhez hozzáteszi, hogy ebben az irányban hajlandó is toväbbküzdeni. Czikkének további részén azonban vörös fonalként húzódik végig az a tétel, hogy a nemzeti öntudat felébresztése nélkül erős, harczedzett hadsereget még csak elképzelni sem lehet. A nemzeti vívmányok megvalósítását nem akarni és azt állítani, hogy a nemzeti öntudat felébresztése nélkül erős hadsereg nem képzelhető: ez a két tétel együtt a lehetetlen helyzet elé állit bennünket, mert hisz vagy az egyik, vagy a másik, de mindkettő együtt és egyszerre nem lehetséges. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Én elfogadom az ő tételének második részét, mert hiszen épen mi vagyunk azok, a kik hirdetjük, hogy a nemzeti öntudatot be kell vinni a hadsereg minden részébe, mert az adja meg az erőt, a becsvágyat, a lelkesedést a küzdelemre abban a nagy pillanatban, a mikor életét és vérét kell áldoznia egy nagy eszméért: a nemzetért és a hazáért; ámde, t. képviselőház, ezt összeegyeztetni az ő czikkének első részével az én képességemet felülmúlja. T. képviselőház! Hogy a szabadelvű pártban milyen nagy a felfogások egysége, s menynyire megállapodott nézeteik és elveik vannak, melyekért küzdeni érdemesnek tartják, az mindjárt szemünkbe ötlik, ha összehasonlítjuk a Vészi József t. képviselőtársam pénteki beszédében foglalt egyik passzust gróf Andrássy Gyula képviselő ur vezérczikkével. Mielőtt azonban ezt az összehasonlítást megtenném, ki kell jelentenem, hogy gróf Andrássy Gyula urnak egyik legfundamentálisabb állítása nemcsak alkotmányunkba, hanem egyenesen az 1867: XII, törvényczikkbe ütközik, mert egységes hadsereget ez a törvény abszolúte nem ismer. Az 1867. évi XII. törvényczikknek 11. §-a, — a menynyire én emlékszem, — a hadseregnek egységes vezérletére, vezényletére és belszervezetére vonatkozó jogokat jelöli meg világosan felségjogok junius 3-án, szerdán. 251 ként, vagyis az egységes jelzővel a vezérletet, vezényletet és belszervezetet illeti, de sehol sem mondja ki azt, hogy a hadsereg is egységes; már pedig a ki ért magyarul, az tudni fogja, hogy óriási a különbség abban, ha csak a vezérlet, vezénylet és belszervezet egységes, vagy pedig, ha maga az egész hadsereg egységes. Hiszen, t. képviselőház, semmi nehézség sem volna abban, hogy ad hoc egységes vezérletünk vagy vezényletünk legyen akár a német, akár a franczia hadsereggel; semmi akadály nem merülne fel, ha a konstellácziók olyanok volnának, hogy közösen kellene működnünk; ámde az a hadsereg azért egységes sohasem volna, legfölebb a vezérlet vagy a vezénylet volna az. Visszatérve előbbeni megjegyzésemre, hogy mennyire egyöntetűek a felfogások ott a t. túloldalon, azt illusztrálja Vészi József t. képviselőtársunk beszédének egy passzusa, melyre felhívom a t. ház szives figyelmét. (Halljuk ! Halljuk!) Azt mondja Vészi József t. képviselőtársunk {olvassa): »Azokkal szemben, a mik az osztrák sajtóban és az osztrák parlamentben a magyar nemzetnek a közös hadseregre nézve fennálló jogairól mondatnak, véleményemet itt nem kell elmondanom, mert az egységes hadseregről, a czentralisztikus felfogásról szóló véleményemet a sajtóban a legnagyobb őszinteséggel és határozottsággal fejtettem ki, ezeket az osztrák felfogásokat a magyar közjogba ütközőknek bélyegeztem meg«. Érthet — ha érteni akar — Andrássy Gyula t. képviselőtársunk ebből, hogy a vele egy padokon ülő képviselőtársa az egységes hadseregről szóló véleményét, mint a, magyar közjogba ütközőt bélyegezte meg. Én azt hiszem különben, hogy a t. gróf ur vezérczikkében maga sem akarta azt oly módon kifejezni, mint a hogyan tette, és — gondolom — inkább csak egy lapsus az ő részéről, mert nem tudom elképzelni, hogy a ki már több művében adta tanujelét annak, hogy a magyar közjoggal és alkotmánynyal behatóan foglalkozik, ilyen állításra képes legyen, s képes legyen épen akkor, a mikor a kiknek ír és beszél, azok nekünk e kérdésben a legnagyobb ellenségeink, azok e kérdésben velünk homlokegyenest ellenkező felfogást vallanak. (Ugy van ! a szélsőlaloldalon.) Gabányi Miklós: Most már nem foglalkozik csak a miniszterelnöki székkel. Nessi Pál: T. ház! Én azt hiszem, hogy gróf Andrássy Gyula ur jobban tette volna, ha azt a csikket meg nem irja. (Helyeslés a szélsöbalóldalon.) De ha már megírta, ugy azt hiszem, hogy azt a czélt, amelyet ezzel szolgálni akart, hogy mint a miniszterelnök ur utódja azt a piros bársonyszéket foglalja el, nem éri el, sőt ellenkezőleg ez a czikk elegendő arra, hogy ez a párt vele szemben a legnagyobb ellenállást fejtse ki, mert ilyen felfogású, ilyen elveket terjesztő államférfiut ez a párt abban a székben 32*