Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.

Ülésnapok - 1901-277

277. országos ülés 1903 május 23-án, szombaton. 123 eszközökkel. De nemcsak a rendelkezésére álló eszközökkel nem igyekezett ezt fentartani, hanem elmulasztotta a kínálkozó kedvező alkalmakat; hiszen úgyszólván odaadták neki azokat a kérdéseket, mert a magyar népben, a magyar közéletben élt és buzgott az a tudat, hogy ezeket a kérdéseket tárgyalni, napirenden tartani kötelesség. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalion.) De a közvéleménynek ezen lethargiájával, a kormánynak hallgatásával szemben a helyett, hogy valami kis kMezető utat, a kedvező megoldásra egy reménycsillagot látnánk, mindaz, a mi történik, és a mit rögtön leszek bátor előadni, sem nem biztató, sem nem kedvező reánk nézve. Ugyanis a vám- és kereskedelmi szerződések megalkotásánál előzőleg megjelennek a láthatáron egyes nemzetgazdászok, a kiknek véleményeik, nyilatkozataik úgyszólván közkincsesé válnak és ezekből mintegy már előre megalkothatjuk magunknak, hogy itt védekeznünk kell-e a nemzeti érdekek szempontjából vagy pedig védekezés nélkül is kielégítve láthatjuk-e jogos érdekeinket? Én egy legutóbb a »Neue Ereié Pressé«-ben megjelent ezikkből kívánok itt idézni egyet-mást. Itt jelent meg legközelebb egy általánosan nemzetgazdásznak elismert magyar író tollából, Matlekovics Sándortól (Zaj a néppárton.) egy czikk, a mely borgazdaságunkra nézve a legnagyobb veszedelmet jelenti. Ugyanis először is már feltűnő az is, hogy a »Neue Ereié Presséd-ben, abban a lapban jelenik ez meg, a mely ismeretes arról, hogy az olasz aspiráczióknak tág teret nyit, tág teret nyit annak, hogy a magyarok érdekei rovására az olaszok számára minél több kedvezmény csikartassék ki. A mi abban a czikkben foglaltatik, az a Matlekovics-féle formula. Engem, a ki a borászat kérdésével foglalkozom, megvallom őszintén, csodálatba ejtett; csodáltam, hogy egy magyar embernek és szakembernek tollából hogy kerülhet ki ilyesmi. Azt mondja t. i. ez a formula, hogy az Olaszországnak adandó borkedvezményt a szárazföldi határon át való behozatalra szorítsuk le. Ez azt jelenti, hogy azokban a délolaszországi exportőrökben lesz annyi élelmesség, hogy boraikat hajón át Velenczében fogják leraktározni ós ott teszik át a vasúti állomásokra, hogy a Matlekovics-féle formulában kontemplált feltételeknek megfeleljenek és Velenczéből, mint határos szárazföldi szomszédságból hozzák be majd a borokat vasúton. (Ugy van! ügy van! a szélsöbaloldalon.) Ebben kettős nagy veszedelem van, és én már most felhívom a kormány figyelmét erre. Nagy veszedelem van azért, mert először is a Fiúméban ma elég szép virágzásnak örvendő magyar borkereskedelmünk központja Velenczébe terelődnék át, de másrészt a magyar borkereskedelmet teljesen kitelik az osztrák tarifapolitikának, mert azok a vasútállomások, a melyeken a bor behozható. nevezetesen a cormonsi és a pontebhai, osztrák vasúti végállomások. Ez pedig nem jelent egyebet, mint hogy ismét az osztrákok zsákját tömjük. (TJgy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) De legveszedelmesebb a Matlekovics-féle formulában az, hogy kiteszszük Magyarország bortermelését Németország, mint szomszédos szárazföldi ország beözönlő faj borai és gallizált borai versenyének, ez pedig a magyar hegyi bortermelés halálát jelentené. (Ugy van! Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) Kifejtettem, t. ház, hogy nekünk semmiféle konczesszióra és formulára szükségünk nincs, mert ha tisztán magyar szempontból bíráljuk el Olaszországgal szemben való helyzetünket, azt látjuk, hogy nincs mitől félni, nevezetesen, hogy nincs mit tartani Olaszország könnyelműen és meggondolatlanul terjesztett igényeiről, mert faés lókMitelünket megakadályozni nem képes. Guttenberg császári kir. osztrák udvari tanácsosnak ez év február 20-ikán az osztrák mezőgazdasági és erdészeti klubban elmondott beszédére hMatkozom csak, a melyen ő világosan bebizonyította, hogy fakMitelünk Olaszországba minden körülmények közt biztos, azt Olaszország meg nem akadályozhatja, még magas vámokkal sem, mert ezt csak az olaszok fizetnék meg. De lókMitelünk is biztos oda, mert talián szövetségesünk ebben a tekintetben is ránk van utalva. Eleget adtunk mi az olaszoknak az utolsó 20 óv alatt. Olaszországnak, bár ezen idő alatt belforradalmat kellett leküzdenie, habár külső háborúkat kellett viselnie, habár egy bank-krach óriási gazdasági hátrányát kellett elszenvednie, mégis aranyágiója, a mely néhány év előtt 14% volt. ma már úgyszólván teljesen eltűnt, minden valutarendezés nélkül, holott mi az utolsó tiz esztendő alatt teljesen elszegényedtünk. Volt már alkalmam a múlt évben az indemnitás ellen tartott beszédemben kifejteni azt, hogy nemcsak Olaszországra kell tekintettel lenni a borvámkérdés megoldásánál, hanem a török, görög és franczia borok beözönlése ellen is kell védekeznünk. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A fraueziák nagyon is figyelemmel kisérik a mi működésünket, nagyon is vigyáznak mindenre. E kérdésről fontos czikkek jelennek meg; igy pl, legutóbb a »Feuilles vinicoles de la Gironde«-ban olvashatjuk azt, hogy Erancziaországban egy permanens bizottság van, a mely arra ügyel, hogy mi milyen állást foglalunk el Olaszországgal szemben. S az emiitett újság egyik számában egész nyíltan kijelenti, hogy elvárja a lovagiasnak ismert magyar nemzettől, hogy magára vállalt kötelezettségei alól ravasz módon kibújni nem fog akarni. Tehát, t. ház, — visszatérve a Matlekovics-féle formulára, — ha mi e formulát vennők az olaszokkal való tárgyalásaink alapjául, akkor magunkra vonnók a francziáknak e vádját, mert akkor mi őket, mint nem szomszédos országot 16*