Képviselőházi napló, 1901. XVI. kötet • 1903. május 15–junius 16.

Ülésnapok - 1901-276

112 270. országos ülés 1903 tént a dolog, ha inost ellenkező ostentatM nyilvánulása jelent meg a korona akaratának, akkor azt kell következtetnünk, hogy a jelen kormány befolyása a korona akaratának kiképzésére csökkent és más ellentétes és idegen befolyás jutott uralomra és érvényre, és ennél a vélelem abban áll, hogy az egészen más jelleget szuggerál ezeknek a küzdelmeknek, mint a melyeket akár most, akár a jövőben, akár a múltban nemzeti irányban folytattak; egészen más czélokat szuggerál, mert akkor, a mikor itt a nemzeti jogokért folyik a harcz, az, abban az udvari felfogásban, mint renitenezia, mint ellenállás, mint forradalmi törekvés jelentkezik. A mi nyilt és őszinte megnyilatkozása akaratunknak a fejedelemmel szemben, ez már a dinasztia ellen való fellépésnek és merényletnek jelentetik ki. Pedig mindenki tudja ebben a házban, önök is épugy, mint mi, hogy ez a küzdelem semmi másból nem táplálkozik, mint a jognak erejéből, a jognak azon erejéből, mely örökéletű egy nemzetben, hogy állami intézményeit saját szuverenitásának attribútumaMal, nyelvének, zászlójának jogával és jelvényeMel rakja meg. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) Ebből az örök jogból táplálkozik ez a küzdelem és táplálkozik a törvénynek azon erejéből, a melyet a felséges király szentesit, a mely a két állam mindegyikének egyenlő erőt, egyenlő önállóságot bíztositott; és táplálkozott abból a dualizmusból, a mely paritást, egyenjogúságot állapított meg a két állam között és a mely lerakta abban a törvényben a magyar hadseregnek alapjait és jellegét. És végre táplálkozik abból az életösztönből, a melyet ennek a nemzetnek nem szabad magától eldobnia, midőn az egész világon a nemzeti érzés és a faji összetartozás erősbödik, a mely attrakczióval bir a más államokban lakó egyenlő fajokra is. Azért ha ebben az országban fölényt akarunk a magyar fajnak és a magyar nemzetnek biztosítani, ha nem akarjuk örökös inzultusoknak, sértéseknek kitenni a nemzetet, akkor a haderőben kell az állami fölénynek, az állami szuverenitásnak, az állami varázsnak megnyilatkoznia, (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a bal- és a szélsöbaloldalon.) mert különben azoknak a lealázásoknak semmiféle vége és szünete nem lesz. Ezekből táplálkozik ez a küzdelem, a melyhez semminemű köze a nemzet jogellenes törekvéseinek, a dinasztiaellenes érzelmeknek és a dinasztiaellenes felfogásnak. Es mégis mindig azt látjuk, hogy ez az idegen befolyás a legnagyobb, a legvégzetesebb küzdelmeket és a legnagyobb veszélyeket idézi elő magára a koronára, a dinasztiára és magára a nemzetre nézve is. Az mindig azt a gondolatot istápolja, hogy a nemzeti erő, a nemzeti szervezet, a nemzeti érzelem ellensége a dinasztiának, annak csak egy fentartó ereje van: ez a császári hadsereg, a mely osztrák érzelmeMel és német nyelvével egyedüli támasza a dinasztiának; azért csak ennek részére kell áldó május 22-én, pénteken. zatokat követelni és nem a nemzeti haderő részére. Ez a felfogás oly veszedelmeket idézett már elő, hogy abból a tanulságokat magának a dinasztiának és a nemzetnek egyaránt le kellene vonni. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mert annyira analóg és annyira markáns ez az eset, fel kell azt hoznunk, fel kell hoznunk a dinasztia fenmaradásának azon nagy fordulóját, midőn a hágnak kihaltával megtámadta Nagy Frigyes hadserege a császári hadsereget és a mollwitzi vereség után Ausztriának egy egész tartományát, Sziléziát elfoglalta, midőn pedig bejött ide Károly Albert bajor fejedelem, a franczia rendek által segítve, és Felső-Ausztriának meghódoló rendjeit Linczben fogadta, Prágában pedig a cseheket, midőn a Habsburg-ház exisztencziáját minden oldalról veszélyeztetve látta, idejött a magyar országgyűlés rendéi közé segélyt, katonai szubszidiumot kérve. És csak a makacsságnak mórtékére hozom fel — mert hiszen közismeretüek ezek az események — hogy midőn a magyar országgyűlés lelkesültséggel és hűséggel ajánlotta fel a segítséget, de egyúttal követelte nemzeti igényeinek is az államélet minden téren való érvényesülését, hónapok kellettek, mig ebben az irányban valami eredményt lehetett elérni. Eljöttek az aulikusok seregei és a rendeket meg akarták dönteni elhatározásukban: hogy miért a veszélynek ilyen nagysága idejében állanak elő a nemzeti követelésekkel, miért kell megbontani a dinasztiának az egységét; és a német tanácsosok inkább visszadobták a nemzet felajánlott segélyét hónapokon keresztül, — mert májustól szeptemberig tartott a küzdelem, — mig végre szeptember havában maga az uralkodó, maga a királynő kibontotta magát a német tanácsosai köréből és kiállt a nemzet elé felemelt fővel, nyilt szívvel és elfogadta a nemzet támogatását azoknak az ellenszolgáltatásoknak nyújtásával, a melyekhez a nemzet azt kö tötte. Hisz el kell pirulnunk és a szégyenérzet kell, hogy eltöltsön bennünket, t. képviselőház, midőn mi most oly csekélységekhez kötjük a feltételeket azokhoz képest, a melyeket az akkori országgyűlés szükségesnek talált azon nagy veszélyek idejében kikötni. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Hisz nem regényes leirásokban, nem is történeti munkában, magában az itteni törvénykönyvben olvashatják önök ezeket az eseményeket, lapozzák át: Hatvannégy tör vény czikket kértek a rendek, hogy megalkossanak és szentesítsenek ; ebben a hatvannégy törvényben le van fektetve az, hogy a rendek megkövetelik és az országgyűlés megköveteli, hogy a királyi udvar és a király ő Felsége hosszabb időn keresztül az országban személyesen tartózkodjék. Akkor féléven keresztül volt itt az udvar és maga a királynő is . . . Barabás Béla: Akkor jók voltunk! Holló Lajos: . . . Megkövetelték külön tör-