Képviselőházi napló, 1901. XV. kötet • 1903. április 27–május 14.

Ülésnapok - 1901-270

270. országos ülés 1903 május ík-én, csütörtökön. 387 be tudnók látni, talán még lehetne sikere a magyar nemzeti érdek erőteljesebb felkarolásának.« Ha ez nem egyenesen elitélése, nem legerősebb birálata a t. miniszterelnök ur nemzetiségi politikájának, akkor nekünk többé erre megjegyezni valónk nincs. De miután a t. túloldalon ülő képviselő ur ezt igy beismeri és az ország szine elé állítja, akkor kötelessége itt is, a törvényhozás termében felállani és nyíltan megmondani, hogy Horvátországban azt a rendszert, a melyet a kormányok eddig folytattak, többé folytatni nem lehet és nem szabad, s a nemzetiségekkel szemben azt a politikát, a melyet eddig folytattak, abba kell hagyni. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Ez egyenes beismerése, t. képviselőház, annak, hogy az ellenzék ez irányban való támadásai teljesen jogosultak és igazságosak. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) S vájjon nem súlyos vádat emel-e a t. képviselő ur ezen czikkében a horvátországi viszonyokra vonatkozólag akkor, a midőn egyenesen ezt mondja, — s ez a vád magára a miniszterelnök úrra és kormányára esik vissza. — (Olvassa): »Az iskola beléje oltotta« — t. i. a horvát népbe — »a nagyhorvát hóbortot, a papság a szószékről beléje plántálta a magyar nemzet ellen való gyűlöletet, a sajtó és az egyetem beléje nevelte a horvát állameszme közjogi fikczióját.» Hát, t. képviselőtársam, most kellett ezt észrevenni? Ugy látszik, a képviselő ur is ugy gondolkozik, mint a miniszterelnök ur, hogy majd, ha ott csakugyan a tettlegesség odáig megy, hogy emberélet fog áldozatul esni, akkor közbelép a kormány, de preventív intézkedésekről gondoskodni kötelességüknek nem tartják. Hol volt 35 esztendő alatt az uralkodó többség? Mit cselekedett? Miért engedte, hogy Horvátországban ekként fejlődjenek a dolgok és ekként neveltessék ott a horvát nép, hogy magyarnak magát ne, csak egyedül a magyar ellenségének tekintse. (Elénk tetszés a szélsöbalóldalon.) Molnár Jenő: Ellenben az abrakot kiették a tarisznyából! (Derültség a szélsöbalóldalon.) Babó Mihály: De nagyon érdekesen és erősen ráczáfol a miniszterelnök úrra a háta mögött ülő képviselő ur czikkének utolsó részében. A miniszterelnök ur ugyanis azt mondta itt, gondolom, Barabás képviselőtársam felszólalására, hogy hiszen nem kell ám ott nagy bajoktól tartani, ott a józan elem olyan befolyással bir, hogy el fogja hallgattatni a közönséget. Ezzel szemben Vészi József képviselő ur igy ir (Halljuk! Halljuk! Olvassa): »Amde sokat ne várjunk a józanabb felfogású horvát társadalom ellenhatásától. Jobb lesz nem biznunk meg semmi másban, csak a magunk hatalmában.« (Helyeslés a szélsöbalóldalon.) »Azok a Manlicherek, melyek Pécs, Kanizsa és Csáktornya vidékéről vonulnak le a zavargások színhelyére, mégis csak a legjobb rendcsinálók és a leghathatósabb békeszerzők. Ha rájuk csap a magyar ököl a bakafántoskodó tömegekre, majd meglapulnak.« Itt megint van rendszer a rendszertelenségben. Odafejlesztették önök az állapotokat és viszonyokat, hogy közébe lehessen lőni a közönségnek azért, hogy béke és csend legyen. Nem tudom, tegnap a Duna-ünnepélyen is nem volt-e ez a hátsó gondolat? T. képviselőház! Ezt a horvát viszonyokra vonatkozólag mondtam. Most még egy megjegyzést kell tennem a t. miniszterelnök ur által többször hangoztatott arra a kijelentésére, hogy a többség akaratának teli feltétlenül érvényesülnie. Azt kérdezem a túloldalon ülő t. képviselőtársaimtól, vájjon mikor és mily mértékben adtak önök kifejezést annak, hogy önök a nemzet rovására a katonai javaslatot meg akarták saját akaratukból, előzetes elhatározásukból szavazni és alapítani. Nem tettek önök, t. képviselőtársaim, ilyen kijelentést a nép, a választók előtt soha. Gabányi Miklós: Akkor nem jöttek volna ide! Babó Mihály: Ne méltóztassanak tehát azt mondani, hogy a többség akaratának érvényesülését gátoljuk mi meg, mikor ez az akarat nem volt meg önöknél előzőleg, csak most van meg, mikor parancsszóra önöknek engedelmeskedniük kell. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Ouök, t. képviselőtársaim, saját érdekükben is köszönettel tartoznak az ellenzéknek azért, hogy önöknek módot és alkalmat adott és ad arra, hogy az önök hallgatásai; megtörhessék, véleményüket szabadon nyilváníthassák. Megnyugtathatják önök a lelkiismeretüket, hogy azok a küldöttségek, a melyek itt a ház szine elé járulnak akkor, mikor az elnök ur előtt jelentkeznek, nem értenek egyet azzal a javaslattal, mert akárhogy csűrik-csavarják a dolgot, egy bizonyos, hogy azok a küldöttségek, a melyek önként, szabad akaratból, szabad elhatározásból jönnek és mennek, nem tisztán az önmaguk véleményét, hanem annak a közönségnek véleményét is hozzák tudomására a háznak, melynek köréből ide fáradsággal és költséggel megjelentek. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) De ugy látszik, hogy a miniszterelnök ur nyugodtan hirdethette és hirdetheti a feltétlen hatalmat és uralmat a többség felett, mert ő még azt az óvóintézkedést sem látta a maga részéről szükségesnek, hogy kövesse egy volt fő-korifeusnak magatartását és az általa teremtett preczedenst, t. i. nem látta szükségesnek, hogy a Tisza-lex megismételtessék, nem kért önöktől aláírást. Miért? Mert, a mint az imént mondotta, hogy az az ő dolga, hogy ott rendet csináljon, tudta és tudja, hogy neki egy szemhunyoritása tökéletesen elég arra, hogy önök azt cselekedjék, a mit ő akar, a mit ő parancsol. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Nohát, t. képviselőtársaim, ez talán mégis a törvényhozó testület tagjaihoz nem 49*