Képviselőházi napló, 1901. XV. kötet • 1903. április 27–május 14.

Ülésnapok - 1901-268

268. országos ülés 1903 május 12-én, kedden. 347 folytonosan ínég kell magától vonnia, (Ugy van ! Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) és egyáltalában nem tudjuk, hogy meg fogunk-e ezen az utón állani. Hiszen azt nagyon jól tudjuk, t. ház, hogy az osztrák quótabizottság, az osztrák sajtó, az osztrák politikusok mindannyian a mostani quótánál nemcsak valamMel magasabb, hanem jóval nagyobb quótát követelnek. Két táborra oszolnak ; az egyik rész felállította azt a tételt, a mely szerint a közösügyi költségeket a népesség arányában kell viselni, a másik pedig azt mondja, hogy a paritás alapján kell azokat fedezni. És a midőn felállítják ezt a tételt, és ezt teszik a mérleg egyik serpenyőjébe, nem jut eszükbe a másik oldalon az, hogy a közös intézmények tekintetében nemcsak hogy nem érvényesül a quóta aránya Magyarországon; hogy a közös költségeket Magyarországon nemcsak hogy nem költik el a quóta arányában, hanem, hogy azon költségekből alig egy-két százalék esik mireánk, a mi pedig a közösügyekre való befolyást illeti, abban a legcsekélyebb mértékben sem részesülünk. (Az elnöki széket gróf Apponyi Albert foglalja el.) T. ház! A mig az osztrákok ily folytonosan felfelé Hezitálnak a maguk követelései tekintetében, addig mi magunk a védekezésnek még csak legelemibb álláspontját sem foglaljuk el, a mely azt parancsolná, hogy egyetlen lépésnyire se szabad tágítanunk és továbbmennünk. Ha ez lenne is a kiindulási pontunk, akkor is veszteseknek kellene lennünk, mert hiszen egyszerű a dolog: az osztrák quótabizottság 50 százalékot követel; a magyar kormány azt mondja: »Áz eddigi quótát adom meg, ennél tovább nem megyek,« a császár pedig azt mondja: »Legyen békesség köztetek ; vágjuk ketté a csomót; egypár százalékot hozzácsapunk; ti is engedjetek, mi is engedünk.* Azt mondom, hogy ilyen viszonyok és ilyen természetű alkudozások között a magyar quótabizottságnak azt kellett volna mondania: »Ez az ország az eddigi quótát sem birja meg.« És ebben az irányban kellett volna hangulatot csinálni — a mint azt az osztrák kormány tette — a sajtóban, a parlamentben és mindenütt, és akkor meglett volna ellenállásunknak az az eredménye, hogy legalább nem zsákmányoltak volna ki tovább bennünket, (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) T. ház! A mig Magyarország védekezik, addig Ausztria a Hezitálás álláspontján áll, és ennek következménye természetesen az, hogy mindig Magyarország lesz ezen alkudozásokban a vesztes. Itt végigtekintek egy pillanatig a közgazdasági kiegyezésnek, a vámtarifának és egyéb kérdéseknek, és az ezekre vonatkozó alkudozásoknak a történetén. A t. miniszterelnök ur itt nagy applombbal mondja el az ezen kérdésekben elért eredményeit ós itt élénk helyesléssel veszik tudomásul azt, hogy jóformán egyáltalában semmiféle lényeges eredményt nem lehetett elérni, de senki sem mutatja meg az országnak azt, hogy milyen rettenetes károk származnak ezen alkudozásokból és az előterjesztett javaslatokból az országra. JSÍem akarok most ezeknek részleteibe bocsátkozni; (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) csak az alkudozások folyamatát, külső képét akarom megmutatni. (Halljuk! Halljuk ! a szélsöbaloldalon.) Mi történt, t. ház ? Legelőször is, ha jól tudom, a vámtarifát állapították meg. A vámtarifa tárgyalásait a múlt év júniusában fejezték be,- és akkor azzal jöttek elő, hogy a kiegyezés kész; az osztrákok ezen vámtarifában megkapták az iparvámok horribilis felemelését, Magyarország pedig nem kapott semmit, . . . Gr. Zselénszky Róbert: Dehogy nem! (Mozgás.) Lengyel Zoltán: . . . mert a mezőgazdasági vámok, a melyeknek felemeléséért olyan nagyon lelkesedik a túloldal, az osztrák agráriusok javára szolgálnak. Ali az a tény, mélyen t. képviselő ur, hogy- az ipari vámok minden körülmények között érvényesülnek, a gazdasági vámok pedig nem érvényesülnek. Gr. Zselénszky Róbert: Dehogy nem; tessék megnézni a statisztikát, akkor beszéljen! Lengyel Zoltán: Kérem, ez az én felfogásom, s én ennek adok kifejezést. Ismétlem, a mezőgazdasági vámok nem érvényesülnek, mert azoknak érvényesülését nagyon könnyű kijátszani az állatforgalommal, majd a dalmácziai, tengerparti, majd a tiroli, a bukovinai vámmentes behozatallal, őrlési forgalommal, tiroli országos gabonavámmal. (Nagy zaj. Elnök csenget.) Kérem, az elméletet meg fogom toldani egy gyakorlati esettel, a melyet tegnap Ugron Gábor t. képviselőtársam felhozott. Ez az, hogy az osztrák vasúttársaságoknak és az osztrák államnak nagyon könnyen módjában áll a mezőgazdasági vámokat vasúti díjtételekkel és díjszabásokkal a legteljesebb mértékben ellensúlyozni, sőt lerontani. Nem kell, hogy bizonyítsák ; elég egy tényre hMatkoznom, arra t. i., hogy a mezőgazdasági termények ára nem emelkedett oly arányban, mint a vámok emelkedtek, és mint az ipari vámok érvényesültek. Vegyük figyelembe, hogy a mezőgazdasági vám csak abban az esetben érvényesül, ha minden esztendőben a vámterületi közösségben álló államokat mint egy komplexumot, egy gazdasági közösséget tekintjük, és ha ennek minden évben behozatala volna mezőgazdasági terményekben, akkor érvényesülne. Tessék megmutatni, hogy tíz év alatt hány évben voltunk beviteli állam mezőgazdasági termények tekintetében és hány évben kMiteli állam. Mindenesetre tény az, hogy a mezőgazdasági vámok nem hasznosak az országra, a föld népére, mely szegény, a melynek kenyérre van szüksége. Az ipari vámok 44*