Képviselőházi napló, 1901. XV. kötet • 1903. április 27–május 14.

Ülésnapok - 1901-266

266. országos ülés 1903 május 9-én, szombaton. 283 niszterelnök ur, hogy tavaly és ma között lényeges a különbség. Tavaly a miniszterelnök ur hMatkozhatott a törvényre és hMatkozhatott alkotmányos érzületére, de ma erre nincsen joga hMatkozni. Széll Kálmán miniszterelnök: Dehogy nincsen ! ííem kérem önöktől a jogot erre! Molnár Jenő: Mert törvény nélkül, törvényes felhatalmazás nélkül igénybe venni az ország anyagi eszközeit, óriási felelőséggel jár, a melynek a következményeit nem is tudja, nem is képes belátni a miniszterelnök ur, hiszen annyi ága van a kormányzásnak, hogy annyi fogyatékosság és annyi hiba merülhet fel, hogy csak később derülhet ki ennek a következménye. Csak egy példára vagyok bátor hMatkozni. Méltóztassék meggondolni, hogy az 1902 : III. t.-czikkel a vármegyei árvapénztárakat áttettük a m. kir. állampénztárhoz. Azt a hMatalnoki státust akkor a belügyminiszter áttette a pénzügyminiszterhez. Már most mi következik ebből ? Az, hogy a megyei hMatalnokok járandósága nincsen a törvényhozás által megszavazva, minek az alapján utalja tehát ki most ezeknek a hMatalnokoknak fizetését a kormány? A többi tisztviselők fizetése a multévi költségvetési törvény alapján utaltatik ki, azoknak a fizetése a tavalyi költségvetésbe be volt állítva, ellenben a vármegyei tisztviselők helyzete lóg, minthogy a belügyminiszter ur kMette őket a régi státusokból és a pénzügyminisztérium költségvetése ez évre még nincsen jóváhagyva, Ennek igazolására felolvasom a költségvetési törvénynek idevonatkozó részét, hogy lássuk, milyen összegről van itten szó (olvassa): »Az 1902. évi III. t.-cz. végrehajtásának folyományaként ezen alrovatnál átalányul 1,713.000 korona vétetett fel a következő számítás szerint: A vármegyei pénztári és számvevőségi alkalmazottak (tisztviselők, napidijasok, szolgák személyjárandóságainak fedezésére, a tényleges állapotnak megfelelőleg szükséges 1,662.654 K. 20 fül. A számvevőszéki kiküldetések folytán felmerült napidíjak és utazási költségek czimén felhasznált összeg tett 27.229 K. 80 fillért, továbbá egyéb dologi kiadásokra szükséges 100.000 korona. Végül az 1902 : III. t.-cz. 2. §-a értelmében egyelőre 15 vármegyében szervezendő 143 járási számvevői állás félévi személyi járandóságainak és dologi kiadásainak fedezésére eloirányoztatik 183.596 K, összes szükséglet tehát 1,973.480 K. Ebből az összegből levonva a vármegyei pénztári tisztviselők személyjárandóságaira és dologi kiadásaira 260.000 koronát, mutatkozik e czim uj szükséglete gyanánt 1,713.480 K, vagyis kerek Összegben 1,713.000 korona. Tekintettel arra, hogy az 1902. évi III. t.-cz. végrehajtása következtében a pénzügyi tárcza által a fenti részletezés által átvállalt 1,973.480 K. kiadási többlettel szemben a belügyi tárcza költségvetésében vármegyék közigazgatási, árvaés gyámhatósági kiadásai czim alatt a vármegyék eddigi állami javadalmazása 1,555.424 koronával csökkentetett, tényleg mint uj kiadás csakis 418.056 K, mutatkozik.* Tehát 418.000 K, az, a mit most törvényes felhatalmazás nélkül a hMatalnokoknak kifizetnek. Nessi Pál: A megyei hMatalnokoknak ? Molnár Jenő: Igen! Mi következik ebből? Az, hogy ilyen dolog lehet számtalan a kormányzásban, a mit mi felfedezni nem tudunk. Hány ilyen dolog lehet, mondom, a mit törvényes felhatalmazás nélkül kifizetnek, ugy, hogy ez az egész ex-lex-állapot egy teljesen illuzórius, nevetséges helyzet, a melyből a t. miniszterelnök urnak előbb-utóbb ki kell szabadulni; mert nem elég az, t. miniszterelnök ur, ha — a mint tegnap mondta — felborul a szénás szekérrel, hanem méltóztassék leszállani arról a szekérről és lerakni a felesleges szénát, hogy a szekér tovább mehessen. (Tetszés a baloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: Az én szénám rendén van! Beőthy Ákos : Nem széna az, hanem szalma ! (Derültség a baloldalon.) Molnár Jenő: Azt mondja a t. miniszterelnök ur, hogy mi lelkiismeretlenül felzavartuk az országot és mesterséges hangulatot csináltunk. Hát legyen a miniszterelnök ur olyan hazafi, és szálljon le a kátyúba rekedt szekérről. (Helyeslés a baloldalon-) Széll Kálmán miniszterelnök: Önök csinálták a kátyút! Molnár Jenő: Midőn a törvény azt rendelte, hogy a quóta-bizottságokat megválaszszuk, ezzel azt akarta elérni, hogy az ország kezében maradjon a hatalom arra, hogy a teher nagyságát, melyet magára vállalni hajlandó, megállapíthassa. Ha azonban a quóta-bizottság nem azt teszi, a mi kötelessége, hanem csak a király döntését készíti elő, akkor kiszalad kezünkből a hatalom arra vonatkozólag, hogy terheinket magunk szabjuk meg, mert ugy látom, hogy a király felségjogai közé akarják ezt a jogot is átjátszani, pedig a felségjogok száma már ma is nagy. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Beőthy Ákos: Ezt a felségjogot nem ismerte Vérbőczy ! Molnár Jenő : Egy ilyen szervezet megvalósításához mi segédkezet nem nyújtunk, mert előbb is emiitettem és be is fogom bizonyítani, hogy az eddigi quóta-deputácziók nem teljesítették kötelességeiket. (Igaz! Ugy van! a szélsiíbaloldalon.) Méltóztassék csak tekintetbe venni, hogy mikép keletkezett ez az egész quóta. (Halljuk! Halljuk ! a széísöbaloldalon.) 1867-ben, mikor a legelső quótát megállapítottuk, Magyarország adóalapja 317 és fél millió frt volt, Ausztriáé pedig 949 és fél millió. E szerint a quóta volt a mi részünkre 25, az osztrákok részére 75 százalék. A mienket azonban csakhamar felemelték .27 százalékra, 36*