Képviselőházi napló, 1901. XV. kötet • 1903. április 27–május 14.

Ülésnapok - 1901-265

265. országos ülés 1903 május 8-án, pénteken. 253 nem a képviselőház tárgyalásainak rendjéért is. (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Mi nem fogunk hozzájárulni a quótabizottság működéséhez, és magunknak ebben helyt kérni nem fogunk, nem fogunk szavazatunkkal hozzájárulni a quótabizottság megválasztásához sem, mert mi nem akarunk ténykedésünkkel hozzájárulni egy olyan szervnek működéséhez, a mely szerintünk a magyar állami önállóság fogalmába ütközik (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) és egy részét képezi azoknak a közös ügyeknek, melyek a mi meggyőződésünk szerint mind törlendők. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ezért küzdünk évtizedek óta, ezért fogunk küzdeni addig, mig czélt nem érünk és ezért fognak küzdeni azok, kik majdan utánunk fognak itt ülni, mert nekünk utódaink mindig lesznek, Magyarországon a függetlenségi eszme soha ki nem fog halni, mindig lesz e házban a honfiaknak egy csoportja, a mely fenn fogja tartani a függetlenségi elveknek szentségét. (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) A közös költségek fogalma, meggyőződésünk szerint, teljesen ellenkezik az önálló államiság fogalmával, mert egy önálló államnak nem lehetnek állandóan közös ügyei egy más, önálló állammal, még pedig azért nem, mert egy önálló állam nem engedheti meg, hogy állami ügyeibe állandóan beleszólhasson egy idegen állam, és lehetetlen, hogy egy önálló állam megengedje azt, a mi megtörtént az utolsó években velünk, hogy állami akarata ide-oda ránczigáltassék, mint a hogy ide-oda ránczigálták az utolsó 4—5 év óta Magyarország akaratát Bécsben. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Az 1867. évi törvények egy hamis tételt állítottak fel, t. i. azt a tételt, hogy a közös ügyek a pragmatika szánkczióból folynak. Meggyőződésem szerint ez egy történelmi falsum; feljegyezte a történelem, hogy 1723. Julius 16-án, midőn már a Karok és Rendek megszavazták Szluha Ferencz indítványára a hírhedt leányági örökösödési törvényt, ugyanaznap az alnádor indítványára kimondták, hogy a Karok és Rendek lépjenek érintkezésbe az örökös tartományok rendjeMel, azzal a czéllal, hogy szerződést kössenek Magyarország és a tartományok védelmére vonatkozólag. Ezt az indítványt az akkori Karok és Rendek elfogadták, és másnap, Julius 17-én, midőn a Karok és Rendek Károly király előtt megjelentek, mielőtt a király Bécsbe sietett — mert már akkor is ugy sietett a király, mint most siet mindig Bécsbe — a Karok és Rendek előadták Károly királynak emiitett határozatukat, Károly király azonban azt válaszolta, hogy ő nem egyezik bele abba és meg nem engedi azt, hogy a magyar és az örökös tartomány rendjei szerződjenek, mert Magyarország védelmére vonatkozólag, csak vele, a magyar királyMal van az országnak dolga, ós nem az örökös tartományokkal. Pedig mindenki el fogja ismerni, hogy az u, n. pragmatika szankczió magyarázatára legilletékesebb volt az a Károly király, a ki ezt a pragmatika szankcziót keresztülvitte, habár nagymérvű vesztegetések árán. Az az állítás tehát, a mely a 67-es törvényekben olvasható, hogy a közösügyek a pragmatika szankczióból folynak, nem más, mint egy történelmi falsum. (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Továbbmegyek, t. ház, és azt vitatom, hogy az emiitett állítás egy jogi falsum is; mert az 1723-iki törvényben világosan ki van domborítva Magyarország önállósága. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Az állami Önállóság alapfeltételével pedig ellentétben lett volna az, hogy az államiság legfőbb attribútuma megszűnjék kizárólag a nemzettől függni, és egy más országnak beleszólásától tétessék függővé. Egyébiránt a Karok és Rendek 1723-ban, midőn azt tervezték, hogy az osztrák rendekkel szerződést kössenek s ezzel a mostani közösügyek magvát elhintsék, nem közös védelemről álmodoztak, hanem kölcsönös védelemről, a mely kölcsönös védelem igenis lehetséges két független állam között is; holott a közös védelem, ha ezt ugy fogjuk fel, hogy a hadsereg közös és osztrák-német legyen, ellentétben van a magyar állami függetlenséggel. (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) De, t. ház, nemcsak jogilag nem indokoltak a közösügyek és igy a közösügyeknek az a része sem, a melyet röviden quótatörvénynek szoktunk nevezni, hanem a gyakorlati életben sem indokoltak azért, mert ezen közösügyek létezése nemcsak hogy nem kölcsönöz erőt a kettős államu monarchiának, hanem egyenesen gyengeségét képezi; mert a közösügyek fejlesztették oda a helyzetet, hogy ellenségeskedés jött létre Magyarország népe és az osztrák népek között. Oly ellenségeskedés, a mely ezelőtt ismeretlen volt. 1867 előtt ilyen ellenségeskedés nem létezett és csakis mióta a közösügyes rendszer • virágzik, fejlődött ki ez az ellenségeskedés (Ugy van! a szélsöbaloldalon.), a mi természetes is, mert a közösügyek, összekötözvén a két államnak sokszor igen eltérő érdekeit, olyan súrlódásokra adnak alkalmat, a melyek kezdetben féltékenységet, később ellenszenvet és végre ellenségeskedést kell, hogy előidézzenek a két állam népében, mint a hogy már tényleg elő is idéztek. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ezek, röviden kifejezve, azok az okok, a melyekért elvi álláspontunkból kifolyólag nem szándékozunk részt venni a quótaküldöttség működésében, és nem szándékozunk hozzájárulni a küldöttségnek megválasztásához. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) De hozzá kell tennem, hogy elvi okainkhoz még az is járul, hogy meggyőződésünk szerint az 1867: XII. t.-czikknek a közösügyekre vonatkozó része sem betűjében, sem szellemében nincs megtartva. (Igaz! Ugy van!a szélsöbaloldalon.) A 67-es törvénynyel is elismert magyar hadseregben, nemkülönben a külügyek terén a magyar állam tételes törvénynyel megállapított