Képviselőházi napló, 1901. XV. kötet • 1903. április 27–május 14.

Ülésnapok - 1901-264

236 26í. országos ülés Íu03 májas 7-én, csütörtökön. lottak. Csodálatos dolog, hogy politika ós emberei igy rátalálnak egymásra. Az idők megváltoztak, t. miniszterelnök ur, az emberek is megváltoztak, de önnek ugyanazok lettek a támogatói, a kik azelőtt voltak a támogatói az előbbi politikai iránynak, és ugyanolyan állapotba vitték bele, mint a minő azelőtt volt. {Igazl TJgy van! a széisöbaloldalon.) És a t. miniszterelnök urnak azt mondják, menjen a végletekig, ne engedjen semmi körülmények között, ne hajoljon meg az obstrukczió előtt, mert különben akkor mindig csak obstrukczió lesz. Hát kérdem én a t. miniszterelnök urat, lett volna-e obstrukczió, hogyha a t, miniszterelnök ur e küzdelemnek elején kielégítette volna a nemzeti követeléseket? {Igaz! TJgy van! a szélsőbáloldalon) Ez az egyik. A másik pedig az, hogy bizonyára nem lett volna obstrukczió, hogyha odafenn odaállt volna a hatalom elé és azt mondta volna: Uram, ezt válság nélkül keresztülvinni nem lehet, tehát vond vissza javaslatodat, {Igaz! TJgy van! a széisöbaloldalon.) vagy gondoskodjál arról, hogy mielőtt e javaslatokkal e parlament elé jönnénk, a nemzet törvényben szentesitett jogai és évezredes hagyományaiban lefektetett aspirácziói, követelései kielégíttessenek; akkor leborul ez a nemzet a trón előtt és odaadja mindenét: pénzét és gyermekét; de hogyha elzárkózol a nemzet érzelmei elől, fegyvert fog a kezébe ellened, most a parlamentben, hát ne kívánd azt, uram, hogy ilyen küzdelembe belemenjen. {Elénk, helyeslés a széisöbaloldalon.) De ehhez egy erős ember, egy markáns egyéniség kellett volna, olyan, a ki fenn is meg meri mondani a magáét, lenn is meg meri mondani a magáét, olyan ember, a ki fenn is látja tisztán a helyzetet, lent is látja tisztán a helyzetet. Azonban a t. miniszterelnök ur megmarad a jóindulatnál odafenn és a jóindulatnál idelenn; azt hitte, hogy kiegyenlíti az ön jóindulata és betölti azt a rettenetes távolságot, a mely a nemzet és az uralkodó között ez idő szerint az érzelemben megnyilvánult. (Igaz! TJgy van! a széisöbaloldalon.) Pedig, t. miniszter ur, az ön politikája, a melyet az alatt a négy év alatt követett, lehetett egy vékony fonál ez iránybaD, de nem volt az a híd. a mely összekötött volna bennünket, egy vékony fonál, a melynek nagyon meg kellett volna erősödnie az alatt az idő^.alatt, hogy az legyen, a mi a kiegyenlítés útjára vezethet bennünket, és a mely e szakadékot át volna képes hidalni. T. miniszterelnök ur! Önből, a ki mindig a kibontakozás embere volt, most a merev elzárkózás embere lett. Azt mondja magában, hogy várhatunk, a mint annak indején mondották a németek, azt mondja, a mit Horatius parasztja a folyó mellett ülve, hogy vár, »dum defluat amnis.« Egy államférfiunak nem az a kötelessége, hogy a merev elzárkózás álláspontjára helyezkedjék, hanem neki meg kell keresni az utat és a módot, a melylyel e politikai rendszer építeni képes, (Igaz! Ügy van! a széisöbaloldalon.) azt az utat és módot, a mely nem a szenvedélyeket tüzeli fel, hanem a hasznos nemzeti munka kiépítő irányába vezeti az embereket. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Ez a jelentése a t. miniszterelnök urnak néma kibontakozás útját mutatja. A miniszterelnök ur nem enged a maga irányából, a maga akaratából, belemegy az alkotmány nélküli kormányzásba nemcsak, hanem benyújt egy jelentést, a mely azt mondja, hogy én igenis jóváhagyatni kérem mindazokat, a mit tettünk és előzetesen jóváhagyni kívánja azt is, a mit tenni fog. (Igaz! TJgy van! a széisöbaloldalon.) T. miniszterelnök ur, én erre vonatkozólag csak azt jegyzem meg, hogy ez a jelentés épen olyan Tisza-lex fajta, mint a milyen Tisza-lexet a miniszterelnök ur annak idején, az ország iránti nagy jóindulatból, a kibontakozás útját Mózesként előkészítendő, az elsők között irt alá. (Igaz! TJgy van! a széisöbaloldalon.) Az a körülmény, hogy az súlyosabb sértés volt az alkotmány ellen, csak a kvalitásban különbség, de ez ugyanaz, teljesen és tökéletesen ugyanaz, annyMal is inkább, mert ugyanannak a kéznek a munkája, a mely Bánffy alatt az ilyen rendeletet megcsinálta. De t. miniszterelnök ur, ha ezt a jelentést a politikai viszonyok szanálása tekintetében helyesnek tartotta, a mikor ilyen súlyos lépésre határozta el magát, a melyet mi nyiltan és egyenesen alkotmányszegésnek nyilvánítunk: akkor jól meg kellett volna gondolnia ennek a következéseit. (TJgy van! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Ha azt akarta a miniszterelnök ur, hogy előzetes felmentést adjon az országgyűlés, ezt kellett volna kérnie; ha utólagos felmentést akart, de ezt előzetesen bejelenteni, akkor e mellett a vélemény mellett kellett volna megmaradnia. De a mikor azt látom, hogy ez a jelentés előbb volt valami, azután lett más valami, azután nem lett semmi; előbb akart vele valamit, félig-meddig, azután csak meddig, azután semeddig sem, a mikor először azt mondja a miniszterelnök ur, hogy »annakidején«, vagy az indemnitással kapcsolatban, »avagy talán, a mint helyesebbnek gondolnám, az indemnity- tárgyalás után« tűzessék napirendre, azután meg, a mikor egy kicsit az ellenzék felháborodásától megijed, azt mondja, hogy majd csak azután tűzessék napirendre és elfogadja az ellenzék egyik tagjának véleményét; a mikor pedig azt látja, hogy az sem segit, akkor azzal áll elő, hogy még csak kinyomatni és szétosztatni sem kívánja, még csak határozatot sem kíván, nem kíván semmit, "jemmit, semmit, de semmit . . . Gabányi Miklós: Kapkod, mint a vizbef aló! Lengyel Zoltán: ... hát t. miniszterelnök ur, ez igazán a kapkodás jelenségeit mutatja.