Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-240

"IkO. országos ülés 1903 márczius 30-án, hétfőn. 77 ezt figyelembe nem veszi, akkor minden trón és minden dinasztia eljátszsza a nemzetek fel­kínálkozó szeretetét. 0 felsége a legalkotmá­nyosabb uralkodó ? Azt mondják ? Akkor hát ho­gyan tűrhette el 35 esztendeig azt, a mi történt, s ha ó' eltűrte, akkor mit csináltak a tanácsosai 35 esztendeig, hogy ennek a legalkotmányosabb uralkodónak meg nem mondták soha, hogy ez törvénytelen állapot, hogy ezt szüntesse meg, mert ennek a nemzetnek a vérét lázítja fel? (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Hát tűrt ez a nemzet esztendőkig, évtizedekig. Azzal bol­dogították, hogy a kis honvédség, a kis hal el­nyeli a közös hadsereget, a nagy halat. Most már tagadják. Most már a honvédség nem is létezik, még csak a nyelv marad meg annyira, a mennyire, de már itt is a legújabb tiszteket német nyelven tanitják az iskolákban; a Gotter­haltét fúvatják vele, azt mondják, hogy a hon­védség épen olyan része a hadseregnek, mint a többi; hogy arról szó sincs, és hogy azt senki, még Deák Ferencz sem gondolta, hogy a hon­védség magja legyen a külön, önálló magyar hadseregnek, (TJgy van! TJgy van! a szélsö­baloldalon.) Nessi Pál: A honvédhadapród-iskolában a Gotterhaltét éneklik! Lengyel Zoltán: De nézzük a német nyel­vet czélszerüségi szempontból. Azt mondják, hogyha meg lesz az egységes nyelv, az egységes vezérlet és vezénylet, akkor győzni fog az a se­reg. Tehát a czélszerüség kívánja ezt, mert ak­kor jobban lelkesedik, vagy jobban tanul, vagy jobban masírozik az a legénység; igazán nem tudom, melyik lehetséges a három közül. Hát lássuk, t. ház, micsoda czélszerüség van abban, hogy Magyarországon egy cseh tiszt a gyűlölt német nyelven kommandirozza azt az oláh ka­tonát, a ki abból semmit sem ért. Az mondják azoknak az oláh legényeknek, hogy »egyenes utón menj, mert különben kikapsz a Mündungs­deckli«-től, és az a szegény oláh elhiszi. Vagy azt mondják neki: »Itt van két krajczár; eredj Jüan a kantinba és hozzál érte vizir­liniát.« (Derültség a szélsöbaloldalon.) Betanít­ják azt a szegény embert, mint a szajkót arra, hogy hogy hívják a káplár urat, a fürer urat, az őrmester urat, a kapitány urat és a Feld­czeigsmeister urat. A szegénynek beletörik a nyelve; hetekig, hónapokig, évekig tanulja; ak­kor is Albrechtből Halbrechtet csinál, Heinrich Aülich-ból pedig Alik Ólik-ot. (Derültség a szélsöbaloldalon.) Ez a német nyelv czélszerüsé­gének a bizonyítványa. (TJgy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Igaz, elhiszem, hogy »einheit­liche Leitung« van. (Egy hang a szélsöbalolda­lon: Mi az!) Magyarul nem tudom, mert csak németül olvastam. Az lehet, de hogy ebben a hadseregben lélek nincs, az bizonyos. (TJgy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) És hogy lélek nélkül test nem mozog e földön és sereg nem győzhet, azt bebizonyította a tör­ténelem. (TJgy van! TJgy van! a szélsöbal­oldalon.) Nem az »einheitliche Leitung,« nem a Sprache egységessége hiányzik itt, hanem más baj van itt: a németségnek és a császári trón mögött állóknak görcsös ragaszkodása a jogtalanul megszerzett hatalomhoz és a folytonos bizalmatlanság a magyar faj iránt, a mely oda­kényszeriti ezt a nemzetet — most csak a tör­ténelemről beszélek. — hogy ne folytonos pol­gári munkával vigye előre a nemzeti eszmét és a nemzeti állam kiépítését, hanem folytonosan visszafojtott lélegzettel türelemmel várjon, egyre várjon, és a midőn látja, hogy csalódott, akkor évszázadról-évszázadra ismételten forradalmat legyen kénytelen csinálni. (TJgy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) És ilyen állapotok mellett akarnak önök nagyhatalmi politikát játszani? Ez játék a szavakkal; játék a szMekkel és az elmékkel, a melyet lehet űzni kiskorú nemze­tekkel, de ez a nemzet nagykorúvá lett: felinőtt, és ezt a játékot nem tűri tovább, i'Élénk he­lyeslés és tetszés a szélsöbaloldalon.) T. ház ! Mielőtt szünetet kérnék, még csak a jelvények dolgáról akarok egypár szót szó­lani. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Egy hatalmas munkát olvastam, t. ház, el is hoztam magammal. Arra számítottam, hogy fel fogom olvasni a t. háznak, hogy helyet kaphasson a naplóban; a jövendő nemzedék valamikor talán tanúságot meríthet belőle, vagy ha a miniszter­elnök ur ezt a mai beszédemet fölviszi Becsbe megmutatni, hogy ime igy gondolkodnak Ma­gyarországon, akkor legalább benne lesz majd ez is, és megláthatják, hogy a czimer- és a zászlókérdésről mit irt Kmetty Károly, a buda­pesti egyetem tanára; (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) azonban sajnos, felolvasnom az idő rövidsége miatt nem lehet, elteszem a jövőre'; talán majd megteszi valaki más, hogy felolvassa. (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Ismerjük!) Ez az oldal ismeri, tudom, de hogy az az oldal nem ismeri, az onnan látszik, mert holmi együt­tes meg közös czimerekről egészen nyugodtan tárgyal. Azt mondják, hogy nem kell magyar czi­mer, hogy miért nem kell, azt nem tudom. Van olyan becsületes czimerünk, mint az osz­tráké, talán volna is olyan régi és olyan szép, a magyar királyság is volna talán olyan régi és becsületes, mint az osztrák császárság. Kis fia lehetne az osztrák császárság . a magyar ki­rályságnak, mert hiszen a magyar királyság már 900 esztendővel előbb fennállott, és hála Istennek, meglesz akkor is, mikor már az osztrák császárság nem lesz meg. (TJgy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Hogy miért kell az osztrák császárság czimerét a magyar királyságé felett előtérbe helyezni, azt nem értem. Az osztrák tartományok czimerei közül helyeznek el itt-ott. Magyarországon egyik-másik czimert, olyan állat­kertbeli és ritkán látható csodaállatok közül, csak azt nem tudom, hogy miért választják épen

Next

/
Oldalképek
Tartalom