Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-252

402 252. országos ülés 1903 április 23-án, csütörtökön. tiszti vizsgára, a közös hadseregbe felvehetők, ha az ott támasztott szolgálati követelményeknek megfelelnek. T. képviselőház! Ez a törvény nem rendelkezik sem a mährisch-weisskircheni, sem a kismartoni, sem a bécsújhelyi, sem a bécsi katonai intézetek kérdéséről, és gyermekeink német nyelven való oktatás mellett kénytelenek a hadi szolgálatban magukat kiképezni; nem rendezi még a honvédség vezérkari kérdését sem, a honvédség vezérkara is Ausztriának fővárosában, Bécsben tisztán német nyelven való oktatás mellett csak akkor léphet vezérkari szolgálatba, ha a német nyelvet teljesen érti. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Nos, t. képviselőház, ez nincs ugy, a mint azt Drakulics t. képviselő ur annak idején értette, nem az a mi álláspontunk, hogy a katonatiszt ne tudjon németül, én is szívesen látom, ha mentől műveltebb és mentől több nyelvet tud a katonatiszt, az a kérdés azonban, hogy jog, törvény, igazság-e az, hogy Magyarországon tiszt ne lehessen az, a ki németül nem tud ? (Igaz! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Erről van szó, és mutassák nekem azt a törvényt, a mely ezt parancsolja. És szabad-e ennek a nevelési rendszernek érvényesülnie, a mikor a zsebemben levő akták szerint, — nem olvasom fel, — a katonák ugy oktattatnak magyar történelemre és földrajzra, hogy ott van az 50-es évekből származó, az abszolutisztikus korszakot jelképező térkép, és a történelmi tanár ugy oktatja a történelmet, ha egyáltalában oktatja, hogy Kossuth ist eine Canaille, ein jüdischer Winkelschreiber. Ázt a tanárok mondják. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) A kérdés az, t. képviselőház, hogy szabad-e Magyarországon oly nevelési rendszernek lennie, a hol a magyar történelmet ugy tanítják, hogy 1848-ban a nemzet forradalomba ment át, de a kitűnő vezér: Haynau rövidesen végezett a bagatellel, und einige Herren wurden um einen Kopf kürzer gehängt. Beőthy Ákos: G-emacht! Polónyi Géza: Gehängt! Egypár embert, értve köztük a 13 aradi vértanút. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Gyalázat! Botrány!) Szabad-e nekünk eltűrni azt, hogy Magyarország gyermekei a közös hadseregben egy imát mondjanak el, a melyben nincs más, mint a Kaiser és Erzhaus Oesterreichs, annak jóvoltáért és jövendőjéért imádkozik a magyar katona ott, mikor a Kaisergebet-et elmondják ? Készleteket, t. képviselőház, eleget mondhatnék. Hát ez a katonai nevelés, a mit gróf Apponyi Albert vár? Ez az, a mi őt kielégíti? S ha nem ez, akkor mondja meg, hogy mi az, a mit a katonai nevelés terén a nemzet jövője számára szükségesnek és jónak lát? Nem akarom önöket fárasztani, (Ralijuk! Halljuk!) csak el akarom mondani azt, t. miniszterelnök ur, hogy az osztrák hatóságok semmiféle közjogunkat nem respektálják, a hadügyi téren egy akarat van, a császár akarata. Miként érvényesül ez ma? Tudjuk, hogy az ujonczjutalék nincs megajánlva, minálunk ujonczozni nem lehet. A két izben kibocsátott honvédelmi miniszteri rendelet felfüggesztette az ujonczozást. És mi történik? Ausztriában kihirdetik az ujonczozási rendeletet, daczára annak, hogy a törvényt ugy hozták meg, hogy csak akkor érvényes, ha Magyarországon is meghozatik. Nem szólok most arról a kontroverz és kényes kérdésről, mennyiben fognak bennünket á quóta révén terhelni azon költségek, melyek ott felmerülnek, mikor Magyarországon ujonczmegajánlási törvény nincsen. De van-e tudomása a belügyminisztériumnak arról, hogy az osztrák hadügyi körök, a mint önök azt nevezik, — ez egy közjogi fogalom, most már a mi alkotmányunk szerint hadügyi körök is léteznek, s a miniszterelnök ur szerint létezik hadúr, ez a közjogi fogalom, a melyet mint vallási fogalmat ismertünk csak, s az a jó tulajdonsága volt, hogy akkor csak lovat áldoztak neki, most embereket kMannak (Derültség a szélsőbaloldalon.) — az osztrák hatóságok kibocsátottak egy rendeletet, melyben megkeresték Magyarország főszolgabiráit, és követelik az Ausztriában lakó magyar honosoknak ajánlati lapjait, és ujonczoznak Ausztriában magyar honos polgárokat is. Szabad ez ? Széll Kálmán miniszterelnök: Nem is tudok róla! Münnich Aurél: De nem is lehet. Polónyi Géza: Szép, hogy ilyen világot élünk, hogy megtörténhet, hogy még a miniszterelnök sem tud róla, és mégis történik. Hát micsoda belügyminiszter ön, t. miniszter ur, ha ezt sem tudja?! (Zaj jobbfélől.) Széll Kálmán miniszterelnök: Azt állítom és tudom, hogy magyar embert Ausztriában nem ujonczoznak és nem állítanak. Kubinyi Géza: Az állítási lajstromot nem adják oda! Széll Kálmán miniszterelnök: Nem ugy van, és olyan belügyminiszter vagyok, hogy ezt tudom! Polónyi Géza; Befejezem beszédemet. Az előadottakból véleményt lehet alkotni arról a kormányzati rendszerről, mely Széll Kálmán miniszterelnöksége alatt érvényesült. Én ugy látom, visszaesés van a nemzeti jogok területén, nagy és mélyreható válság a gazdasági élet egész területén, kiszolgáltatva a nemzet osztrák érdekeknek, mint az abszolutisztikus császári követeléseknek. Ily helyzetben — a mint azt voltam bátor beszédem folyamán jelezni, — kötelességet, sőt nagyobb kötelességet nem teljesíthet ez a párt, mint a minő kötelességet teljesít most, midőn nemzeti ellentállást jelent be, a mit ma még nem is teljesít, a kormányelnökkel szemben. Van-e ebből a helyzetből kibontakozás ? Van, igen egyszerű. (Halljuk! Halljuk!) A t.