Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-251

356 251. országos ülés 1903 április 22-én, szerdán. delmi miniszter ur a maga álláspontját ebben a kérdésben nagyon sajátságosan indokolta. Azt mondotta nevezetesen, hogy azoknak a szánalomra méltó fiatal embereknek sorsa azért lett olyanná, azért kellett nekik az intézetet elhagyniuk, mert nem emelkedtek a tiszti sarjadéktól megkMánt magaslatra. A t. honvédelmi miniszter ur egy másik kijelentését kell ezzel kapcsolatba hoznom, a melyet azután megmagyarázott, de a szemrehányásnak lényege mégis megvolt benne — azt nem is tagadhatja — mikor azt mondotta, hogy mi megmételyezzük az ifjúságot. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Fájdalom! Bakonyi Samu: Egy katonai nevelő-intézetről van szó, tehát méltó dolog, hogy a pedagógiáról szóljunk valamit, mert hiszen azt vetette szemünkre a miniszter ur, hogy nekünk a katonai növendékekkel, a katonatiszti sarjadékkal szemben rossz pedagógiánk van. Hát nem a mi pedagógiánk rossz, hanem a katonai kormányzat nevelési rendszere, a mely követendő példaként állit oda olyan hősöket, mint a milyen Hentzi volt. Mi nem ilyenek szobrát állitanók oda a katonai iskolák elé, hanem Zrínyi Miklósét. Azután micsoda példa mely abban nyilvánul meg, hogy azoktól a fiatal emberektől, ha igaz, a mint én hallottam, becsületszavukat vették, hogy közülök a megkérdezett nem bocsátotta a sajtó rendelkezésére az esetről szóló hireket. Ez, gondolom, igy van, megfelel a valóságnak, hogy becsületszavukat vették. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: De mondtam, hogy nem helyeseltetett! Bakonyi Samu: Igen, a t. honvédelmi miniszter ur lovagias érzületéről én fel is teszem, hogy nem helyeselte, de ime azok, a kikre azoknak a fiatal embereknek nevelése van bízva, a kiknek hatása alatt állanak közvetlenül, azok a kMett becsületszó után micsoda eljárást követtek? Megölték annak a katonai sarjadéknak önérzetét, mert nem adtak hitelt a becsületszavuknak, hanem gyalázatos motozást tartottak a becsületszó ellenére, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ez öli meg a becsületérzést, t. miniszter ur. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Elitéltem! Bakonyi Samu: Hogy el méltóztatott ítélni, , az csak annál jobban bizonyítja, hogy igazságom van. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Hibák előfordulnak. Hát ott nem fordulnak elő hibák? Bakonyi Samu: Már most, t. miniszter ur, a Gotterhalte elleni nagy felindulásunkat nem méltóztatik megérteni, — a t. miniszterelnök ur is ekként nyilatkozott — és pedig azért nem, mert nem történeti valóság az, a mi a köztudatban tagadhatatlanul él, hogy t. i. ezen dalnak hangjai mellett történtek volna kMégzések. Én is tudom, hogy ez nem igaz, a már akkor érvényben volt katonai szabályzat sem engedi ezt meg. Ám az igaz, t. képviselőház, hogy a magát győzőként geráló osztrák katonai hatalom az elnyomatásnak legsötétebb idejében ennek a dalnak hangoztatása mellett tartotta a maga ünnepélyeit. Szatmári Klór: Minden megalázás ezzel fűződött össze! Bakonyi Samu: A legmegalázóbb emlékek fűződtek e mellett a tény mellett ehhez az emlékhez. Hát hogyan kívánják mi tőlünk, még ha csakugyan győző lett volna is az akkori osztrák katonai hatalom, hogy mi a győző ellenségnek katonai himnuszát fogadjuk el a magunk király-himnuszául? (Ugy van! ügy van! a szélsöbaloldalon.) Szatmári Mór: Minden megalázó ténynek ez volt a zenekisérete! (Zaj. Sálijuk! Halljuk!) Bakonyi Samu: A magyar nemzettel szemben, t. képviselőház, sohasem fog sikerülni azt elérni, a mit az uralkodónak osztrák népeitől el kellett szenvednie a leghitványabb inzultus gyanánt, hogy az őt legyőző ellenségnek katonai himnuszát zúgja az ő fülébe: a Wacht am Rhein-t és a Heil dir ím Siegeskranz-ot. De a magyar nemzet sem önmagát, sem királyát nem fogja megalázni azzal sem, hogy elfogadja királyhimnusza gyanánt azt a dalt, a melyet megalázásában, legkeserűbb szenvedései közepette a gyáva, mert magát győzőnek hazudó ellenség hangoztatott. (Elénk helyeslés és tetszés a szélsőbaloldalon^) Benedek János: A harczban gyáva, undok söpredék! Elnök: Ezért a közbeszólásért a képviselő urat rendreutasítom! Benedek János: Fentartom, a mit mondtam! Bakonyi Samu: Ezek azok a dolgok, a melyek izgatják a magyar nemzet politikai szenvedélyét, és én nem sajnálom azt, hogy izgatják, csak azt sajnálom, hogy ilyen dolgok történnek, a melyek izgathatják; de ha nem izgathatnák fel, akkor csakugyan nem volna többé a magyar nemzet hazaszeretete olyan erős, mint a milyen erősnek ma is tapasztaljuk abban a támogatásban, a melylyel minket ebben a küzdelemben segit. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) De hát önök kreáltak egy ünnepet, t. képviselőház. Itt van az április 11-iki nagy szabadságünnep. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Igaz, hogy a nemzet, noha törvénytisztelő a magyar nemzet, — azt csak nem vitathatja el senki — ezt az ünnepet nem vette be a lelkébe, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) mert hála a Gonviselésnek, még ma is erősebh az Isten keze által szMünkbe írott törvény, mint az, a mit az önök keze papirra rótt. De hát az önök ünnepe ez, és a törvény által statuált ünnep.