Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-251

03 április 22-én, szerdán. 354 251. országos ülés Í9i Bakonyi Samu: Én attól nem félek. Ép oly kevéssé félek ettől, mint a hogy nem félt tőle annak idején gr. Széchenyi István, a ki pedig szintén érezhette magában nemcsak a kiegyen­lítésnek azt az erejét, hanem azt az államfér­fiúi bölcsességet is, a melylyel megírta ezt az uj húsvéti czikket gr. Tisza István. Ez a gróf Széchenyi István Wesselényi Miklóst, a ki pe­dig szintén bátor és erős férfi volt, és a kire hatott bizonyos mértékben az abszolutizmus erejével való fenyegetés, a következő adomával nyugtatta meg. (Halljulc! Halljuk ! a szélsöbal­oldalon.) Azt mondta neki: »Nézd, barátom, abban a bokorban, a melyben te egypár tüzes, villogó szemet, veres, kioltott nyelvet és az el­tátott szájban éles fogakat látsz, ha ehhez a bokorhoz közeledel, azt fogod tapasztalni, hogy ott egy nagy fülekkel ellátott, bárgyú állat áll.« No hát, t. képviselőház, ez az abszolutizmus réme, mert a hatalom nagyobb bárgyúságot, a saját léte ellen irányaié veszedelmesebb merény­letet nem követhetne el soha, mint hogyha ezen országgal szemben az abszolutizmus kísérletét merné megkoczkáztatni. (Ugy van! a szélsöbal­oldálon.) Szatmári Mór: Most nem jönne a muszka! (Egy hang a szélsöbaloldalon: Nem ám!) B. Kaas Ivor: Egy hű nemzettel szemben! Bakonyi Samu: Tudjuk a szamárról, hogy az egyúttal a türelem jelképe gyanánt is szere­pel. A türelemnek ilyen erényét kívánják most tőlünk. Várjunk, ne akadékoskodjunk, bízzunk az önök hazafiasságában, az önök munkaerejében, ne csináljunk gravameneket, hadd dolgozzék a nemzet türelmesen. Csakhogy azt kérdem én önöktől, t. többség és t. kormány, mikor azt kívánják tőlünk, hogy ne akaszszuk meg a nemzetnek munkáját, hogy miképen akarják egy gyógyulatlan beteggel a mindennapi élet terhes munkáját végeztetni. Hát erősebbek leszünk, ha megnyugszunk abban, a mi halálos gyengeségünkben? A mit önök ezzel kMannak, az természetellenes, annak telje­sítése egyszerűen lehetetlen. (Igaz! TJgy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Hiszen ime az a láz, a mely eddig úgyszólván panasztalan lappangott a nemzet testének beteg szervezetében, most már sikoltva követeli a gyógyulást és az igazi orvos­nak nem szabad sokáig késnie, mert be fog következni az a halál a nemzeti akarat elernye­désében, a közszellemnek az a halála, a mely­ből feltámadás nem lehet és a mely állapottal szemben önök hiába fogják követelni a nemzet­től, hogy dolgozzék, az önök munkáját elősegítse, a mely munkának a gyümölcsét mindeddig nem élveztük, hanem annak a munkának a gyümöl­cse helyett olyan követelések erőpusztitó hatását kell tapasztalnunk, mint a milyenek ellen most szilárdan és elszántan lankadatlanul folyik küz­delmünk. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Az önök publiczisztikájának az egyik leg­kMálóbb közlönye felállít egy sajátságos elméle­tet : legyilkolt eszmék és öngyilkos eszmék közt tesz megkülönböztetést. Én ugyan nem értem, mi az az öngyilkos eszme és nagyon csodálom, hogy olyan éles elme, mint annak a czikknek az írója, hogyan beszélhet öngyilkos eszmékről. (Fel­kiáltások a szélsobaloldalor: Itt van! Jelent­kezik !) Vészi József: Halljuk! Bakonyi Samu: De honorálom a t. irót azzal, hogy egy pillanatra ráállok ennek a megkülön­böztetésnek az alapjára. Legyilkolt eszmék, mik azok ? Az a hatalom, a mit rendszerint ugy szokás nevezni, talán deli­katesszből, hogy láthatatlan kéz, (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Bécsi kéz!) a mely azonban, fájdalom, a mi históriánkban egyáltalán nem láthatatlan és nem láthatatlan most sem, ez a kéz azokat az eszméket, a melyek­nek uj életre hMása érdekében mi küz­dünk, harczolunk, fájdalom, önökkel szem­ben, de a nemzet velünk tart és velünk harczol, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) nagyon is gyakran le akarta gyilkolni. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Vészi József: Az a czikk is azt mondja. Bakonyi Samu: Mikor mi azt látjuk, hogy azok az eszmék, a melyek a mi küzdelmünknek tartalmát képezik, a mely eszméket az a kéz oly sokszor akart kiirtani, mikor látjuk, hogy ezek az eszmék a mi küzdelmünk sikerétől vár­hatják újraéledésüket, akkor, bocsánatot kérek, ne tessék nekünk öngyilkos eszmék felhozásával előállni, és ne akarjanak bennünket ezzel le­győzni, mert nekünk azt kell vallanunk, azt kell hirdetnünk törhetetlen hittel és a szerint kell cselekednünk, hogy öngyilkosság az volna, ha ez uj életre hívandó eszmék érvényesítéséről csak egy pillanatra is lemondanánk vagy küzdelmünk­ben csak egy perczig is ellankadnánk. (Elénk helyeslés és tetszés a bal- és a szélsöbaloldalon.) Kossuth Ferencz: Ez volna a nemzeti eszmék feladása ! Molnár Jenő: Azokat a tanácsokat azonban nem fogadjuk, a miket onnan adnak. Bakonyi Samu: A komolyság színével elénk tárt ellenvetéseket is hallunk azonban. Azt mondják, és ez nagyon megszívlelendő volna, ha volna benne egy szemernyi igazság, hogy mi, szabadelvű ellenzék, a magunk akcziójával a klerikális irányzat érvényesítését készítjük elő. (Ellenmondás a, szélsöbaloldalon.) Ez sajátságos ellenvetés, t. ház. Most, a mikor a t. néppárt, a melyet klerikálisnak mondanak , . . Molnár Jenő: De nem az. B. Kaas Ivor: De az. Bakonyi Samu: Ez ellen ők védekezzenek. B. Kaas Ivor: De nem védekeznek. Kleri­kálisok vagyunk, de magyarok. Vészi József: Klerikális szoczialisták, ma­gyar Luegerek. Bakonyi Samu : . . . kérem, én az ellenünk irányzott támadással szemben védekezem. A

Next

/
Oldalképek
Tartalom