Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.
Ülésnapok - 1901-251
03 április 22-én, szerdán. 354 251. országos ülés Í9i Bakonyi Samu: Én attól nem félek. Ép oly kevéssé félek ettől, mint a hogy nem félt tőle annak idején gr. Széchenyi István, a ki pedig szintén érezhette magában nemcsak a kiegyenlítésnek azt az erejét, hanem azt az államférfiúi bölcsességet is, a melylyel megírta ezt az uj húsvéti czikket gr. Tisza István. Ez a gróf Széchenyi István Wesselényi Miklóst, a ki pedig szintén bátor és erős férfi volt, és a kire hatott bizonyos mértékben az abszolutizmus erejével való fenyegetés, a következő adomával nyugtatta meg. (Halljulc! Halljuk ! a szélsöbaloldalon.) Azt mondta neki: »Nézd, barátom, abban a bokorban, a melyben te egypár tüzes, villogó szemet, veres, kioltott nyelvet és az eltátott szájban éles fogakat látsz, ha ehhez a bokorhoz közeledel, azt fogod tapasztalni, hogy ott egy nagy fülekkel ellátott, bárgyú állat áll.« No hát, t. képviselőház, ez az abszolutizmus réme, mert a hatalom nagyobb bárgyúságot, a saját léte ellen irányaié veszedelmesebb merényletet nem követhetne el soha, mint hogyha ezen országgal szemben az abszolutizmus kísérletét merné megkoczkáztatni. (Ugy van! a szélsöbaloldálon.) Szatmári Mór: Most nem jönne a muszka! (Egy hang a szélsöbaloldalon: Nem ám!) B. Kaas Ivor: Egy hű nemzettel szemben! Bakonyi Samu: Tudjuk a szamárról, hogy az egyúttal a türelem jelképe gyanánt is szerepel. A türelemnek ilyen erényét kívánják most tőlünk. Várjunk, ne akadékoskodjunk, bízzunk az önök hazafiasságában, az önök munkaerejében, ne csináljunk gravameneket, hadd dolgozzék a nemzet türelmesen. Csakhogy azt kérdem én önöktől, t. többség és t. kormány, mikor azt kívánják tőlünk, hogy ne akaszszuk meg a nemzetnek munkáját, hogy miképen akarják egy gyógyulatlan beteggel a mindennapi élet terhes munkáját végeztetni. Hát erősebbek leszünk, ha megnyugszunk abban, a mi halálos gyengeségünkben? A mit önök ezzel kMannak, az természetellenes, annak teljesítése egyszerűen lehetetlen. (Igaz! TJgy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Hiszen ime az a láz, a mely eddig úgyszólván panasztalan lappangott a nemzet testének beteg szervezetében, most már sikoltva követeli a gyógyulást és az igazi orvosnak nem szabad sokáig késnie, mert be fog következni az a halál a nemzeti akarat elernyedésében, a közszellemnek az a halála, a melyből feltámadás nem lehet és a mely állapottal szemben önök hiába fogják követelni a nemzettől, hogy dolgozzék, az önök munkáját elősegítse, a mely munkának a gyümölcsét mindeddig nem élveztük, hanem annak a munkának a gyümölcse helyett olyan követelések erőpusztitó hatását kell tapasztalnunk, mint a milyenek ellen most szilárdan és elszántan lankadatlanul folyik küzdelmünk. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Az önök publiczisztikájának az egyik legkMálóbb közlönye felállít egy sajátságos elméletet : legyilkolt eszmék és öngyilkos eszmék közt tesz megkülönböztetést. Én ugyan nem értem, mi az az öngyilkos eszme és nagyon csodálom, hogy olyan éles elme, mint annak a czikknek az írója, hogyan beszélhet öngyilkos eszmékről. (Felkiáltások a szélsobaloldalor: Itt van! Jelentkezik !) Vészi József: Halljuk! Bakonyi Samu: De honorálom a t. irót azzal, hogy egy pillanatra ráállok ennek a megkülönböztetésnek az alapjára. Legyilkolt eszmék, mik azok ? Az a hatalom, a mit rendszerint ugy szokás nevezni, talán delikatesszből, hogy láthatatlan kéz, (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Bécsi kéz!) a mely azonban, fájdalom, a mi históriánkban egyáltalán nem láthatatlan és nem láthatatlan most sem, ez a kéz azokat az eszméket, a melyeknek uj életre hMása érdekében mi küzdünk, harczolunk, fájdalom, önökkel szemben, de a nemzet velünk tart és velünk harczol, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) nagyon is gyakran le akarta gyilkolni. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Vészi József: Az a czikk is azt mondja. Bakonyi Samu: Mikor mi azt látjuk, hogy azok az eszmék, a melyek a mi küzdelmünknek tartalmát képezik, a mely eszméket az a kéz oly sokszor akart kiirtani, mikor látjuk, hogy ezek az eszmék a mi küzdelmünk sikerétől várhatják újraéledésüket, akkor, bocsánatot kérek, ne tessék nekünk öngyilkos eszmék felhozásával előállni, és ne akarjanak bennünket ezzel legyőzni, mert nekünk azt kell vallanunk, azt kell hirdetnünk törhetetlen hittel és a szerint kell cselekednünk, hogy öngyilkosság az volna, ha ez uj életre hívandó eszmék érvényesítéséről csak egy pillanatra is lemondanánk vagy küzdelmünkben csak egy perczig is ellankadnánk. (Elénk helyeslés és tetszés a bal- és a szélsöbaloldalon.) Kossuth Ferencz: Ez volna a nemzeti eszmék feladása ! Molnár Jenő: Azokat a tanácsokat azonban nem fogadjuk, a miket onnan adnak. Bakonyi Samu: A komolyság színével elénk tárt ellenvetéseket is hallunk azonban. Azt mondják, és ez nagyon megszívlelendő volna, ha volna benne egy szemernyi igazság, hogy mi, szabadelvű ellenzék, a magunk akcziójával a klerikális irányzat érvényesítését készítjük elő. (Ellenmondás a, szélsöbaloldalon.) Ez sajátságos ellenvetés, t. ház. Most, a mikor a t. néppárt, a melyet klerikálisnak mondanak , . . Molnár Jenő: De nem az. B. Kaas Ivor: De az. Bakonyi Samu: Ez ellen ők védekezzenek. B. Kaas Ivor: De nem védekeznek. Klerikálisok vagyunk, de magyarok. Vészi József: Klerikális szoczialisták, magyar Luegerek. Bakonyi Samu : . . . kérem, én az ellenünk irányzott támadással szemben védekezem. A
