Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.
Ülésnapok - 1901-251
251. országos ülés 1903 április 22-én, szerdán. 353 zésére, nagyon természetesen, nem válnak szükségessé az ubicatiókra vonatkozó újítások sem, ugyanazon békeállomány elfér a mostani kaszárnyákban és egyéb eddigi elhelyezésben. Erre tehát nem kell költségemelés. Egy költségemelést azonban igenis szükségesnek tartok és elismerek. Nevezetesen, ba a kétévi szolgálati idő behozatalával nem akarjuk a véderőt csökkenteni, hanem épen fokozni, — és annak fokozására én ezt igenis alkalmasnak tartom, — akkor elengedhetetlen dolog az altisztek létszámának a szaporítása. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) De még ez sem lenne elegendő, hanem igenis szükséges a hMatásos altiszti kar létesítése. S ha ezt a hMatásos altiszti kart létesítjük, akkor természetes dolog meg kell arra adnunk az anyagi eszközöket, de az a vívmány, az az előny, mely a harczképesség fokozása szempontjából ebből reánk háramlik, ezt a többletet, az én meggyőződésem szerint, meg fogja érni, különösen, ha számbaveszszük azt a mérhetetlen nagy közgazdasági előnyt is, mely a mi mostani szoIvorú kereseti viszonyaink között a népességre háramlik azáltal, hogy élethMatását nem lesz kénytelen három esztendőre abbahagyni, hanem ahhoz már két évi szolgálati idő után visszatérhet. De ennek a hMatásos altiszti karnak létesítése mellett még fölöslegesebbnek tartom a békeállomány emelését, mert jó altisztek mellett annak inkább leszállítása válik lehetségessé, sőt meg vagyok róla győződve, hogy a szolgálati idő fokozatos leszállítása is lehetővé fog válni. (Ugy van! a szélsobalóldalon.) Egyébiránt, hogy ha azzal a nagy költségemeléssel akarják egybekapcsolni azt a reformot, előre meg lehet mondani, hogy azt csak nagyon nagy ellenállás leküzdése után lehetne megvalósítani, (Sálijuk! Halljuk!) hiszen eszünkbe kell, hogy jusson egy igen kedves jelenet, a mikor a delegácziók oly nagy és megszokott előzékenységet tanúsítottak a hadügyi kormányzat irányában, a miért az akkori hadügyminiszter, Bylandt-Rheidt megelégedését is fejezte ki Wahrmann Mór előtt, a ki azonban azt felelte arra a nyilatkozatára, hogy a dslegáczió megtette az u. n. monarchia védképességének emelésére, a mMel tartozik, hogy: »szótsem érdemel, exczellencziäs uram, mi mindent megszavaztunk, a mMel tartozunk és mindennel tartozunk, a mit megszavaztunk«. (Derültség.) Nekünk azt a költségtöbbletet egyébből, mint a nép terheinek aránytalan fokozásából fedezni nem lehet, és mi ehhez annál kevésbbé járulhatunk hozzá, mert épen ezen terhek elleni küzdelem jogosultságában ismerjük fel egyúttal a mostani ellenállásunk jogosultságát is. (Igaz! TJgy van! a szélsobalóldalon.) Ezek tehát ama nevezetes vívmányok, a melyek most már a hadügyi kormányzat részéről is nemcsak megígértettek, hanem állítólag a megvalósulás stádiumába is jutottak. Egyebek tekintetében nem lehet semmiféle kilátáKÉPVH. NAI'LÓ 1901 1906. XM. KÖTET. sunk arra, hogy megvalósulhassanak. Ezt egészen illetékes helyről is meghallhattuk, mert ugy tudom, hogy a kormányhoz közel áll a »Politische Korrespondenz«, a mely azt a kijelentést tette a napokban, hogy »a mit a baloldal akar, azt alkotmányszerüen nem lehet elérni.« Mikor egy ilyen brusque kijelentést hallunk, hogy a nemzeti követelmények olyanok, a melyeket alkotmányszerü utón egyáltalában sohasem lehet kMívni, akkor azt a legnagyobb határozottsággal vissza kell utasítani, valamint ismételten azt a vádat is, hogy mi veszélyeztetjük az alkotmányos rendet. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A vívmányok után, azoknak hangoztatása után, a mikkel minket kecsegtetnek és megszelídíteni akarnak, látván, hogy czélt nem érnek — felhangzik a fenyegetés. Nem olvashatunk, nem hallunk egyebet, mint a mi elitéltetésünket. Elmondanak bennünket mindennek. Legújabban nihilistáknak, magyar nihilistáknak neveznek. Hát mi is a mi nihilizmusunk ? Hogy a nemzeti jogok összességét követeljük. Hát ez a mi nihilizmusunk. Ezért pedig mi vállaljuk ezt a vádat. Ez ellen mi nem is tiltakozunk. B. Kaas Ivor: De az ex-lex nem nihilizmus ! Az jog, törvény, igazság! Széll Kálmán miniszterelnök: Azé a felelőség, a ki csinálja! (Felkiáltások a szélsobalóldalon : Mi nem csináljuk!) Pozsgay Miklós: Széll Kálmán annak kereszapja! Bakonyi Samu: Hogy válság van, az tagadhatatlan. Es a miként egy szintén nagy válságnak az idején, a mely azonban nem annyira az országnak, mint inkább a dinasztiának válsága volt, 1865-ben Deák Eerencz az akcziót ismét kezébe vette és megirta a kiegyenlítésre vezető u. n. húsvéti czikket, azonképen most is megjelenik a békitésnek erős szelleme, az uj megváltó és leül gr. Tisza István t. képviselőtársunk és megírja az uj húsvéti czikket, választóihoz intézett nyilt levelében. Pozsgay Miklós: Csakhogy záptojássá vált ez a húsvéti piros-tojás. (Derültség) Bakonyi Samu: Ennek a nyílt levélnek, ennek a békítő húsvéti ezikknek azon kijelentéseire, a melyekkel minket eláztat, én szót vesztegetni nem akarok. Azt én az ő választóira fogom bízni, a kik máris jelét adták annak, hogy milyen bizalommal viseltetnek képviselőjük iránt. En csak arra akarok rámutatni, hogy miképen fenyegetnek minket az abszolutizmussal és annak mindenféle rémével. Ugyan ki fogja Magyarországon ezt az abszolutizmust csinálni ? Kinek volna bátorsága? Álljon elő! Majd a nemzet meg fogja mutatni, hogy ezt a vakmerő vállalkozást mMel fogja büntetni. (Egy hang a szélsobalóldalon: Kaszával! Próbálják csak meg.) B. Kaas Ivor: Második Benedek és gróf Pálffy Móricz ! 45