Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-249

308 2í9. országos ülés 1903 április 20-án, hétfőn. kultúrával biró nép közé a tanítómestereket, a műveseket, a kik azon kultúrát, a melylyel a nyugat akkor már bírt, egyszerre ezen nemzet közkincsévé tették és ezzel felemelték őt az európai színvonalon álló nemzetek sorába. Utalok arra az ujabb korban látható példákra, midőn az ujabb mechanikai fejlődés teszi szükségessé, hogy a nyugatról bejövő vívmányokat a nemzetekkel elsajátíttassák. Ez már, sajnos, nem nálunk fordult elő, hanem előfordult a szomszéd államokban, előfordult az osztrák államban is, a hol a császároknak gondos, körültekintendő, áldozatkész keze mindazt behozta a művelt nyugatról, a mi az ujabbkori gazdasági és ipari előrehaladáshoz szükséges volt. Voltak államok, a hol halálbüntetéshez volt kötve egyes mechanikai eszközök és találmányok kMitele, és még ezeket is becsempésztették, hogy a hátramaradást e téren is kiküszöböljék. De ott van az a csodálatraméltó példa, a melyet a nagy német birodalomnak gazdasági küzdelmeiben és harczaiban a mostani császár, II. Vilmos mutat, a ki rövid idő alatt a franczia és angol nagyipar fejlettségének fokára emelte a német ipart, úgy hogy ma, ha nem is szárnyalja túl, de legalább azon a nMón áll a német gazdasági fellendülés, a melyen áll a franczia és az angol, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ha most már a dinasztia ezen nagy vezető szerepét teljesiti, akkor bekövetkezik a gazdasági, a kultúrai és biztonsági jólét és virágzás; de ahol azt nem teljesiti, ahol e tekintetben a dinasztia egyoldalúságba esik, ahol abból kifolyólag, hogy ő talán családi származásánál, vagy a közjogi rendnél fogva egy másik államhoz is tartozik, egy más államnak is dinasztiáját képezi, ezen hatalmát akként gyakorolja, hogy egyik állam gazdasági fejlődését megköti és alárendeli a másik állam jólétének és fejlesztésének, hogyha ő hatalmi erejét nem is rejtetten, de egész publieze és nyilvánossággal akként érvényesiti, hogy a dinasztia életczélja az, hogy az egyik állam gazdasági lekötöttsége állandóan fentartassék, az a dinasztia nem a vezető erőt, hanem az elnyomó hatalomnak érvényesülését képviseli a nemzet életében. (Élénk helyeslés és taps a szélsobaüdalon.) És én ne<n azt mondom ennek tanulságakép, a mit Ugron Gábor lelkes beszédében a múltkor, hogy a dinasztia legyen nemzeti. Sajnos, ez egy illúzió, ez nem tőlünk, hanem külső körülményektől és nagy következményeket maguk után vonó változásoktól függ. Mi csak azokat mondhatjuk, a melyek törvényeinkből folynak, a melyek alkotmányos biztosítékok tartozékait képezik, t. i., hogy míg a mai közjogi rend áll fenn, ennek az országnak, ennek a parlamentnek elsőrangú kötelessége azon őrködni és arra biztosítékot keresni, hogy a dinasztia mindkét állammal és országgal szemben teljesen egyenlő eszközökkel kezelje a közhatalmat, mert abban eltolódásokat és egyoldalúságot semmikép el nem tűrhetünk. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) A másik — talán még súlyosabb, — tanulság az, hogy a dinasztiánál talán egy átöröklött tulajdonság, egy átöröklött hiba az, hogy folytonosan visszaesik az előbbi állapotba. (Mozgás jobbfelöl. Igaz! JJgy van/ a szélsőbaloldalon.) Ha előre mentek a közjogi téren, ha a nemzettel való küzdelemnek kifolyásaképen, a nemzet által teljesített politikai szolgálatok viszonzásakép biztosíttatott egy közjogi poziczió ebben az országban, ha fixirozva lett egy helyzet, a melytől a nemzet a további előrehaladását remélhette elérni: a dinasztia a reá nézve kedvező alkalmat felhasználta arra, hogy erről a közjogi térről ismét visszamenjen és az előbbi rendezetlen és a nemzetre nézve káros állapotot állítsa vissza. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Csak néhány példára hMatkozom, de előzetesen megjegyzem, hogy miben áll szerintem a lojalitás. (Halljuk! Halljuk!) A lojalitás nem abban áll, hogy a nemzet iránti kötelességeinket elhanyagoljuk, hanem a lojalitás abban áll, hogy egyenlő lojalitással legyünk a nemzet és a király iránt, (Elénk tetszés és helyeslés a szélsöbaloldalon.) hogy kötelességeinket mindkettő iránt egyenlően teljesítsük. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Azok a példák, a melyek e tekintetben a nemzet előtt állanak, ismét tanulságul szolgálhatnak a közjogi tényeknek és viselkedéseknek megállapítására. Ott volt a Habsburg-háznak és a dinasztiának nőági örökösödési kérdése és az ebből előálló nagy európai válság. A császárné és királyné idejött a nemzethez, tőle vérbeli és anyagi áldozatokat kért, és ezeket a nemzet hosszú éveken keresztül megfeszített áldozatok árán és igen keserves körülmények közt hűséggel szolgáltatta a dinasztiának. Ezzel szemben biztosították a nemzetnek állami önállóságát, szabadságainak, jogainak védelmét. És mikor visszatért a győzelmekből, kibontakozott a veszélyekből és ismét egy császárvárosnak puha kényelmében helyezkedett el a dinasztia, tudjuk, hogy nem volt az a finom eszköz, a női raffinementnek az a módja és fortélya, a mely igénybe véve ne lett volna, hogy a curtoisienak, a simaságnak, a házasitásnak és minden másnak eszközével az elnemzetietlenedésnek útjára tereljék a nemzetet. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Betetőzését nyerte ez a közjogi visszaesés a közvetlen trónörökösnek nevelésében, a kinek érzületéből minden nemzeti felfogást, minden nemzeti tiszteletet, minden alkotmányos érzést kiirtottak, hogy az már feszélyezve se legyen ezekben a kérdésekben, hogy az ő kötelességeit és az előbbi dinasztia által elvállalt terheket és kötelezettségeket teljesítenie szükséges. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) És ott van a másik eset, mikor a múlt század végén az a nagy felszabadulási áramlat a népeknek lelkét megragadta. Egy titáni erő