Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-249

24-9. országos ülés 1903 április 20-án, hétfőn. 309 Európában körútra indult, hogy a dinasztiákat és trónokat megingassa. Akkor ismét a magyar nemzethez fordultak — helyesen — hogy hű­ségéve], támogatásával odaálljon a dinasztia és a trón mellé. A mikor a nemzet ezt megtette, az 1791-iki törvényékben az ország független­sége is praecziz deklarácziót nyert. A mint jól tudjuk, ki lett mondva, hogy ez az állam semmi más államnak nincs alárendelve, hogy saját tör­vényei szerint kell őt igazgatni; még a haderőre vonatkozó önnállóságra is vannak szabatos in­tézkedések. És mikor a béke ismét helyreállt, mikor a szent szövetségnek puha karjaiba ke­rült bele a dinasztia, akkor az országgyűlések összehMása elmaradt, akkor a vármegyékbe be­törtek az idegen osztrák zsoldosok és a császári szolgák tépték szét uruk iránti hűségből azokat a drága kincseket, a melyek a nemzetnek sok vérrel szerzett alkotmányát és jogait képezték. Minden el lett felejtve, el lett felejtve a tör­vény és alkotmány iránti kötelesség, és a di­nasztia visszaesett az ő elfogultságába, az ő régi, közjogi félszegségeibe és hibáiba. És ott van a harmadik eset, a melyet még említeni kell, mert ennek az egész korszaknak betetőzése. A mikor annyi nagy nemzeti ellen­állás után végre nyugvópontra vélt a nemzet jutni és megalkotta a magyar alkotmánynak és függetlenségnek Magna Chartáját, az 1848-iki alkotmányt, a mely szerintem örök érvényű és mindig visszatérő ereje lesz a magyar alkot­mánynak és a magyar állami függetlenségnek, (Élénk tetszés és helyeslés a szélsőbaloldalon.) akkor, a mint az első porfelhő eloszlott, a mint kitűnt, hogy a forradalomnak akkori jellege nem európaszerü, hogy a dinasztiát ebből kifolyólag semmi veszedelem nem fenyegeti, és különösen, hogy Ausztriában, a monarchia másik államá­ban, nincsenek hasonló velleitások; minden tar­tózkodás nélkül, a logikának, a jogosságnak még csak látszata nélkül is az egész királyilag szen­tesitett alkotmányt és törvényeket összetépték és megsemmisítették. Ferdinánd felkiáltott, hogy »esküm! esküm!«, de mindig van egy kis főher­czeg, a kinek nincs esküje, a kinek nincs csa­ládi nevelése, a kinek nincs tradicziója! (Zajos tetszés, éljenzés és taps a szélsöhaloldahn.) Kubik Béla: Ez a történelmi igazság! Gál Sándor: A szeget a fején kell ütni! Holló Lajos: T. képviselőház! Ezek után a históriai előzmények után rá akarok térni a mai közjogi rendre, annak létrehozására, és az abból előálló körülményekre. (Halljuk! Halljuk!) Tudjuk, hogy a mai közjogi rendnek meg­alkotását milyen körülmények előzték meg. Egy egész generácziónak hősies, hazafias ellentállása tette szükségessé azt, hogy a dinasztia a nem­zettel való megegyezés útját keresse. A dinasztia a nemzet elkeseredése mellett, annak passzív rezisztencziája mellett egyik tartományát a má­sik után vesztette el. Elvesztette Lombardiát, Velenczét, Schleswig-Holsteint; döntő ütköze­teknek és háborúknak egész sorozata végződött szerencsétlenül a dinasztiára nézve, csak lealázás és megszégyenülés volt a magyar nemzet ellent­állása mellett a dinasztiának osztályrésze. Ke­resni kellett tehát, a történelem kényszere vitte reá a dinasztiát arra, és helyesen is tette, hogy a nemzettel való kiegyezést és a közjogi viszo­nyok rendezését keresztülvigye, és ezáltal ugy a dinasztiának, mint magának ennek a nemzetnek is fejlődését biztosítsa. így jött létre az a közjogi rend, a mely az 1848-iki alkotmánynyal szemben ugyan vissza­esést jelentett, bizonyos megszorításokat tartal­mazott, de mégis a nemzetre nézve a jogbizton­ságnak és a jogfejlődésnek bizonyos mennyiségét tartalmazza. Meg lett állapítva ebben, hogy az uralkodóház udvartartása Magyarország részéről ugyanazon eszközökkel segittessék, ugyanazon erővel állíttassák fel, mint a monarchia másik államában. A dinasztia igénybe is vette az egyenlő udvartartás minden eszközét, az egyenlő költségeket és minden áldozatot a nemzet részé­ről. A következménye azonban az lett, hogy a midőn az emigráczióban való ellenállás, a kül­földdel való nemzeti szövetkezések minden lehe­tősége megszűnt, akkor, t. képviselőház, ez az udvartartás leolvadt oda, hogy a birodalom köz­ponti orgánumait képező közös intézmények és minisztériumok székhelyei, az egész diplomácziá­nak központja, az udvartartás minden közjogi funkczióinak tényezői, mind a birodalom régi székvárosához, Bécshez füzettek, és Magyar­ország részére, mindig fokozódó elhomályosodás­sal, csak a csekély közjogi jelentőséggel biró szer­tartások, és a tánczmulatságés vadászatbeli kirán­dulások maradtak meg. (Igaz! Ugy van! n, szélső­baloldalon.) Az udvartartás teljes egyenrangúságán kMül meg lett állapítva a hadügyi és külügyi szer­vezeteknek közössége is, meg lett állapítva ezekre nézve a dualizmus^ és a paritás, mint elenged­hetetlen feltétel. És ebből is az következett, hogy ez intézményekből minden nemzeti tarta­lom ki lett törülve és fenn lettek tartva egy­szerűen azon formák, a delegácziók és a parla­mentek, a melyek szükségesek voltak ahhoz, hogy az áldozatokat ezen czél fentartására a nemzet meghozhassa. De az, a mi részére nem­zeti jogokat jelentett, az e közjogi rendből, az 1867-ben megállapitott alkotmányos berendez­kedésből egyszerűen el lett tüntetve és bekövet­kezett a dinasztia részéről ismét a visszaesés, a mint azt a történelem már annyiszor igazolta. (Elénk helyeslés a szélsöhaloldahn.) Csak röviden akarok ráutalni azokra az okokra, a melyek lehetővé tették, hogy ez a két nagy momentum, a hatalom egyoldalú kezelése és a nemzeti alajnól való visszaesés mely okok­ból következhetett he. Az egyik ok szerintem a közszellem mérhetetlen lehanyatlása volt az országban. Azelőtt a nemzeti szellemet a vár­megyék közönségének gondolkozása szülte, a mely.

Next

/
Oldalképek
Tartalom