Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.
Ülésnapok - 1901-249
249. országos ülés 1903 április 20-án, hétfőn. 307 Ha a nemzet biztonságát akarnák tényleg szolgálni, a mit mi is követelünk, akkor a nemzet biztonságát azon a téren kellene szolgálni, a melyen ujabb anyagi áldozatok nélkül lehetne elérni. Nem mondom, hogy több katona bizonyos mértékben nem ad több erőt, de a nagy biztonság, a melyet el leket érni a nemzet megterhelése nélkül, ott van abban az erőben, ha összhangot létesítünk a vezetők és a vezetettek közt, ha ugyanaz a bajtársi érzés és szeretet tölti be mindnyájukat a veszély pillanatában, a mely érzés a halálmegvetést adja, és ez azután a nemzet biztonságára és védelmére nézve sokkal nagyobb garanczia és sokkal értékesebb, mint az, a mely ezekben az ujabb áldozatokban rejlik. (Igaz ! TJgy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) És ha a nemzet biztonságát akarják szolgálni, — a mit elhiszek, — de ha ezt jókiszemüleg kMánják ebben az országban szolgálni: akkor az itt szertehuzódó elemekkel szemben az állam szuverenitásának fényét és erejét a nemzeti erővel kell kifejezésre juttatni. (Igaz! TJqy van! a bal- és a szélsöbáloldalon.) Nem szükséges, hogy ez az erő fegyverével hasson, hathat az varázsával is, a inelyíyel mindig bir az imponáló állami erő, mig a destruktív erő csak bont, mikor az uralkodó nemzet és faj a saját otthonában, saját országa területén sem birja állami szuverenitását érvényesíteni. (Igaz! TJgy van! a bal- és a szélsöbáloldalon.) Bartha Miklós: Nincs felelet az ilyen argumentumra. Holló Lajos: Ezek voltak azok a körülmények, a melyek a harezot felidézték, a melyek a nemzeti ellenállást felkeltették. (B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter távozik.) Beőthy Ákos: Megszökik ez elől a honvédelmi miniszter! (Zaj.) B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Nem szokásom! (Nagy zaj a szélsöbáloldalon.) Holló Lajos: És én azt mondom, hogy a nemzet szempontjából csak szerencse, hogy ez a botránykő előállt. Itt is áll az a mondás: oportet, ut fiant scandala. Kellenek eszközök és külső körülmények, melyek a nemzet tespedését és csüggedését felrázzák. (Helyeslés a szélsöbáloldalon.) Ha nem mozdítottuk elő eddig, a mit szemrehányásként mondott t. előttem szóló képviselőtársam, talán hiba volt tőlünk, de ha ezt a hibát kiköszörülhetjük akkor, mikor ez a botrány a nemzet szemébe lett vágva és a nemzet is reagál ezen botrányokra, akkor azt hiszem, hogy az időt helycsen választottuk meg és nem felelnénk meg hazafias kötelességünknek, ha fel nem használnék a nemzetnek ezen nagy mozgalmát arra, hogy a hadügy terén a nemzet jogkörét^ megvédelmezzük. Én abból a szempontból is hiszem, hogy ez szerencsés dolog, mert alkalmat szolgáltat a parlamentnek és mindnyájunknak, hogy összes közviszonyainkat bírálat tárgyává tegyük. Én nem tartom károsnak azt sem, hogy a nemzet és dinasztia közt fennálló jogkörök alapos és beható megvitatás tárgyát képezik, mert bár én is vallom, hogy az uralkodó személye szent és sérthetetlen és hogy a kormányt kell felelősségre vonni minden tényért; de azt tartom, hogy egyik elsőrangú állami feladat az is, hogy ez a körvonal a jogkörök közt élesen megkülönböztessék és az abban előálló eltolódások és sérelmek nagyobb veszélyek elkerülése végett jókor kiküszöböltessenek. Ha a kifogás arra vonatkozik, hogy tartózkodjunk a keserű kifakadásoktól, a kifejezéseknek talán a helyzetből parancsolt, de mégis a czél érdekében nem helyesen alkalmazott meg nem válogatásától: azt én is elfogadom, mert ebben a dologban másra, mint az igazság keresésére, nincs szükség, mert csakis az igazság keresése által lehet eljutni azon orvosságra is, melyet az alkotmány biztonsága szempontjából alkalmazni szükséges. Hogy mennyire alkotmányos kötelessége a törvényhozásnak ez irányban az ellenőrzést gyakorolni, ott van Anglia példája. Arra nem hMatkozom, hogy a legcsekélyebb belső udvari kérdések, a trónörökös nevelésének kérdése és más körülmények parlamenti ellenőrzés tárgyát képezik, csak hMatkozom arra a megállapított és II. Jakab uralkodása alatt. 1689-ben kimondott törvényhozási elvre, hogy a mely perezben megállapítható az, hogy a dinasztia részéről az alkotmány ellen sérelem követtetett el, egyúttal megállapítandó az is, hogy a trón megüresedett, mert ez esetben még az utódlás joga sem marad fenn. Annyira megy tehát az alkotmányos ellenőrzés az uralkodó jogkörével szemben, hogy mindig figyelemmel kisérik, vájjon az alkotmány ellen nincs-e sérelem az uralkodó tényeiben. Én azonban nem megyek erre a térre, csak azon nagy tanulságokat, melyek a nemzet javára a dinasztia felfogásából előállnak, akarom leszögezni és itt kifejteni. (Halljuk! Halljuk.!) Két nagy hibába esik a történelem folyamán a nemzettel szemben a dinasztia. Az egyik az, hogy uralkodói hatalma, kezelésében teljesen egyoldalúvá válik. Nem frázis és nem theória az, hogy egy nemzetnek az ő munkásságában vezetésre, perszonifikálásra van szüksége. Nem theória az, hogy a dinasztia a nemzeti munkásságnak élén kel], hogy álljon, ha nem akarjuk, hogy tespedés, zavar és visszaesés következzék be. (Helyeslés a szélsöbáloldalon.) Ez egy nagy igazság, mely nem vesztette el erejét az idők fejlődésében, sőt talán ma, a komplikáltabb gazdasági viszonyok közt még nagyobb szükség van erre, mint volt azelőtt. Hiszen, hogy mit tettek velünk szemben saját dinasztiáink, elég, ha csak arra a megtelepülési politikára, arra az okosan keresztülvitt kultúrai misszióra utalok, a melyet itt a fejedelmek és királyok kezdetben követtek. A midőn a legnagyobb gonddal hozták be a még kevés 38*