Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-249

298 249. országos ülés 1903 ápiilis %0-án, hétfőn. kába, s szereljenek le, nyugdíjügyüket el fogjuk intézni; én biztosithatom önöket jóakaratomról, hiszen én magam is az ország egyik első munkása vagyok.« Széll Kálmán miniszterelnök: »És beszélek is az igazgatóval« — ezt hozzátettem! Lengyel Zoltán: Azt nem tudom, de egy szóval a miniszterelnök urnak is az volt a véleménye, hogy az ő nyugdijigényük jogos, és hogy másrészről kívánatos, hogy munkába álljanak. Széll Kálmán miniszterelnök: Azt mondottam, hogy beszélek érdekükben az igazgatóval, és ezt meg is tettem! Lengyel Zoltán: Hiszen kétségtelen dolog, hogy ha a miniszterelnök ur beszél az igazgatóval, ez esetben ők alaposan remélhetik, hogy a miniszterelnök ur közbenjárásának meglesz az eredménye, mert azt nem hihetem a társaságról, hogy a miniszterelnök ur vagy a kereskedelemügyi miniszter ur szavára ennyit meg ne tegyen. Rátérek már most, t. haz, a történtek legutolsó részére, (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) arra t. i., hogy ők a nyert biztatások folytán a sztrájktól elállottak, és 50-es meg 100-as csoportokba beosztatván, külön-külön beadták kérvényeiket, és egyenkint kerültek a főmérnök elé, a ki egyénenkint bírálta el, hogy visszaveszi-e őket, vagy sem. A társaság álláspontja a szolgálati rendtartás értelmében az, hogy ők megszegték a fegyelmet, ennélfogva egytől-egyig megszűntek a társaság alkalmazottai lenni; fizetés-, nyugdij- és végkielégítés iránti igényeiket egyszersmindenkorra elvesztették, tehát mostani visszafogadásuk csak kegyképen történhetik, és pedig ugy, hogy a társaság ezt a kegyet azokkal szemben gyakorolja, a kikkel szemben gyakorolni akarja, visszafogadván őket abba az állapotba, a melyben azelőtt voltak. De, hogy milyen mértékű ez a kegy, t. ház, — és ezért fordultak hozzám, mert hiszen ez az egész mozgalom akkor már be volt fejezve — ez abból látszik, hogy szombaton 132 embert rendeltek a kelenföldi állomásra, a kik kö/ül a főmérnök ur saját előadása szerint ott 83 ember jelentkezett,; a volt alkalmazottak azt mondják, hogy ott a többi vonalakról is nagyon sokan jelentkeztek, és az összes jelentkezettek közül akkor 11, mondd tizenegy embert vettek fel. Azok a volt alkalmazottak ugyan azt mondják, hogy csak három vétetett fel, de minthogy a főmérnök ur, a kMel személyesen beszéltem, 11-et mondott, ennélfogva az ő előadását kell elhinnem. (Mozgás a ozélsöbaloldalon. Egy hang ugyanott: Miért az övét?! Halljuk! Halljuk!) Ha tehát a t. miniszterelnök ur közbevetette magát, és ha a társaságnál az ő szavára hajtanak is: nem tudom megérteni, miért nem vették fel 10 százalékát sem azoknak, a kik arra az állomásra rendeltettek. Széll Kálmán miniszterelnök: Azóta? Lengyel Zoltán: Ez szombaton történt; hiszen annak ma még csak második napja. A mióta szombaton közbenjártam, tegnap délután igenis felvettek még öt embert, jóllehet akkor kijelentették, hogy a kiket fel nem vettek, azokkal többé szóba nem állanak. Nem tudom, hogy ma délelőtt nem vették-e fel őket; ez esetben az erre vonatkozó felszólalásom azóta megtette a maga hatását, és igy előadásomnak ez a része nem lesz mint adat számba veendő és elintézendő. A dolog ezen stádiumában jártam az igazgatónál. Megmondottam neki, hogy a társaságnak módjában áll ugyan a sztrájkmozgalmat a vezetők elcsapásával, vagy esetleg egyéb rendszabályokkal megtorolni, akkor, midőn már úgyis sikerült a sztrájkmozgalmat elfojtani, módjában áll ugyan, de hogy 600 ember kenyerét elvegye a társaság . . . (Ügy van! Ugy van! a szélsbbaloldalon. Mozgás balfelöl.) . . . akkor, a midőn az alkalmazottak egy része már 17 éve van szolgálatban, s a kik közül többen magasabb fizetési osztályba is vannak sorozva, és azon 500 ember helyett a társaság napidijasokat fogadjon fel, és a szegény munkások bőrén, azért, mert egy ember felbujtotta őket, 100.000 frtot keressen ... B. Kaas Ivor: Bmbernytízás! Lengyel Zoltán: ... ez egyáltalán nem méltányos. És akkor, a midőn a miniszterelnök ur beismerése szerint igazuk is van, a társaság maga is ugy viselkedett, hogy visszaveszi őket, a mennyiben csoportokba osztotta őket, hogy kérvényeiket elintézhesse, ezt az eljárást a munkások egyáltalán nem is várhatták. Természetes dolog, hogy ezen emberek igaz ügyének érdekében nem hagytam annyiban a dolgot, elmentem közéjük, megkérdeztem panaszaikat egyenkint, és ők ott előadtak nekem sok mindenféle dolgot, a melyet most — az első két dolgon kMül — nem igén akarok részletezni, bár érdemesek volnának reá. Ezen dolgok egy része a közbiztonságra vonatkozik, a másik része a rendőri ellenőrzésre, a harmadik része a szolgálati viszonyokra, és mint ilyenek majd az általam elmondandó konklúzióiban általánosságban úgyis helyet fognak találni. (Halljuk ! Halljuk! balfelől.) Ezek az emberek legtöbbnyire vidékről felkerült józan gondolkozású magyar emberek, majdnem kMétel nélkül mind, a kik nehéz munkában töltik napjaikat annál a társaságnál, és dolgoznak ott néha 20 órai napi munkában, mert megtörténik az, hogy már reggel 4 órakor el kell hazulról jönniök, hogy munkába álljanak, s éjfél után fél egykor kerülnek haza, marad tehát három és fél órájuk pihenésre, és a családjuk körében való időzésre. Ez azonban csak kMétel, mert hiszen szabad napjuk is van, de mindenesetre nagyon nehéz munkát végeznek, és a közönség tapasztalhatta, hogy ezen nehéz munkában is a budapesti villamos vasutak alkalmazottai ellen kifogást alig lehet tenni; ugy a bánásmód, mint az intelligencziájuk