Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-238

238. országos ülés 1903 márczias 27-én, pénteken. 21 gyűlést, a melyen megalkották a Magyarország önállóságát törvénybe iktató 1790—91-iki törvényeket, megesküdött, letette az antekoronaczionális esküt és a magyar nemzet ismét feltündökölt törvénytisztelete, alkotmányszeretete által. A már-már megkezdett forradalmi törekvéseknek hátat fordított, Leopoldot elismerte törvényes királyául, uralkodójául, és mikor József halála után az ország első dühét kitombolta, ismét kezdődött a régi rend. És Ferencz császárnak sem lehetett panasza a magyar nemzet ellen, mert mikor Napóleon azt a hires szózatot intézte a magyar néphez, a magyar nemzet hü maradt királyához és ontotta vérét a dinasztiáért. Tudjuk azonban azt is, hogy II. Lipót király, a ki alkotmányos uralkodó volt, — bár csak rövid ideig uralkodott, és ki tudja, utóbb mi lett volna belőle — végrendeletében azt hagyta utódainak örökül, hogy ha rosszul állnak a dolgok és a népek a szabadság után vágyakoznak és olyan szellők fújdogálnak a külországokban is, hogy engedni kell valamit, akkor engedhetnek mindent bátran, csak egyre figyelmezteti az utódokat: arra, hogy a hadsereget soha kezeikből ki ne adják. (Derültség és mozgás a szélsöbaloldalon.) Ezt hagyta végrendeletében II. József is örökül, és ennek következménye volt, hogy Ferencz is ilyen irányban nevelkedvén, az imént emiitett huszárezredekben kitört zavargások, a Gräven-ezred, a Frimon-ezred dolgai és a Laczkovich-féle dolgok bekövetkeztek, és számos üldöztetés vette kezdetét. Szóval a hadsereg egységéről nem mondtak le, a mint azt II. József császár megcsinálta, és Leopold is végrendeletileg jóváhagyta; maga Ferencz császár ezt csak tovább folytatta. Végre 1848-ban, a mint tudjuk, sikerült a magyar nemzetnek kMMui alkotmányos jogait és törvénybe iktattatni önállóan a hadügyet is. Erre következett be a harmadik Gesammtreick. Erről már épen csak röviden, futólagosan emlékezem meg, mert hiszen mi, idősebb tagjai e háznak, átéltük azon időket, a midőn az osztrákok orosz segitséggel bennünket levervén, amaz irtózatos vérfürdők megtörténtek s a börtönök telve voltak a legjobb hazafiakkal; az összes világrészekben : Európában, Amerikában és Ázsiában a mi emigránsaink bolyongtak; tudjuk, hogy ekkor idehaza az ujabb Gesammtreichot léptették életbe, a mely 1849 végétől, hogy kerekszámot mondjunk, 1867-ig, vagy szigorúan véve 1865-ig tartott. Ezt a rendszert, a mint tudjuk, a Kollonics-szisztéma mintájára vitték keresztül, a mely e tekintetben az első és legmintaszerübb volt, Bach, ez a különben tehetséges egykori barrikádhős miniszter szedte erre a mintára rendszerbe a Gesammtreich eszméjét, és azt egyforma alapelvekkel és egyforma németséggel mindenütt és mindenben keresztülvitte. És hova jutottunk ezzel? A Kollonics-féle rendszert összetörte a Rákóczi-féle felkelés; a G-esammtreickot megsemmisítette, József császár rendszerét összetörte az akkor már kitörőben volt forradalom Beőthy Ákos: És saját tehetetlensége! Thaly Kálmán: ... és maga József császár kénytelen volt halálos ágyán intézményeit, az egy türelmi parancs kMételével, visszavonni. A harmadik Gesammtmonarchia pedig, a mely 1849-től 1865-ig tartott, elvezetett bennünket Magentához, Solferinohoz, Königgrätzhez, irtóztató államadósságokhoz és megaláztatásokhoz. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezekről hallgatni akarok. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) A t. honvédelmi miniszter ur itt koronatanú lehet; (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) emlékezzék csak arra vissza, a midőn Sadova után a szemeit bekötötték, és mint futár a poroszok vonalain ment keresztül fegyverszünetet kérni Königgrätzbe. Beőthy Ákos: Az Gablenz volt, azt hiszem! Thaly Kálmán: Én ugy tudom, hogy Fejérváry is ott volt, és Königgrätz várába megérkezvén, midőn levették szeméről a köteléket, ott látta maga előtt a győző porosz királynak hatalmas, rézpánczélos garde du corps ezredét. Emlékezzék csak vissza a miniszter ur azon időre, a midőn azt a fegyverszünetet kérte, és a midőn azt szerencsére épen jókor megkapták, mert a poroszok már benn voltak Pozsonyban, és épen akkor, a midőn átkeltek a Zerge-hegyen, elhaladtak az indóháznál és háta mögé kerültek az osztrákoknak, még félbe lehetett hagyni az ütközetet. Nem akarok hosszasabban időzni ezeknél a dolgoknál, de egy körülményt kötelességem itt kiemelni. (Halljak! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Tudjuk, hogy Floridsdorfnál Bécs védelmére akkor a Duna balpartján sánezok épültek és ezen sánezokat elkészülésük után maga a felség ment inspicziálni. Miután a porosz lovasság előőrsei megkerülve Olmützöt — már ugy tudom Floridsdorfig nyargaltak — legalább én ugy tudom gróf Welsberg Richárd altábornagytól, hogy a poroszok a szemhatárra jöttek inspicziálni a sánezokat, és maga az, a ki építette a sánezokat, beszélte nekem, hogy azok valami rendkívül ügyes, kitűnő sánezok lettek volna; ő technikai tábornok volt, én nem állítom — de arra mindenesetre elegendők voltak, hogy a lovasságot megállítsák és hogy ágyúostrom nélkül Bécset bevenni nem lehetett volna. Azért akartak azután a pozsonyi hídra kerülni és a túlsó oldalon Bécshez férkőzni a floriclsdorfi sánczoknál. A mikor híre futamodott annak, hogy a porosz lovasság a floridsdoríi sánezokhoz inspicziálni közeledik, ő Felsége maga kikocsizott a floridsdoríi sánezokat megnézni és a bécsi nép, az a hires háládatos bécsi nép, az a kedvelt bécsi nép, a Lueger hűséges népe, (Mozgás és zaj a szélsöbaloldalon.) mikor az uralkodó bus gondolatokba merülve már zsebében a sürgönynyel, hogy »Die Armee ist kampf-