Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-245

245. országos ülés 1903 április k-én, szombaton. 213 kiegészítő és a nemzeti erőnek minden téren megtörtént fokozását legerősebb és leghatékonyabb szervezetben összefoglaló hadsereg. Ilyen hadseregünk, majd be fogom bizonyítani, hogy nincs. A mi külpolitikai helyzetünk tehát nagyon nem kedvező, mert ez országnak fekvése Európának épen azon keleti részén van, a hol az uj népek kialakulásának proczesszusa befejezést nem nyert, sőt épen a szomszédunkban láthatjuk, hogy véres küzdelmek és harczok folynak, hogy azok a fajok, a melyek egy öszszeomló birodalomnak sokszázados rabságában voltak, onnan felszabadulva, a maguk belső természetének, a maguk viszonyainak, szükségleteinek megfelelőleg alakulnak államokká. Viszonyok, a melyeket hosszú századok, rendkívüli körülmények összekuszáltak, természetes, egyszerű kibontakozásra nem nyújtanak teret és alkalmat. Ennek folytán Európa keletén a zavarok most is fennállanak és még bizonyos tekintélyes ideig fenn fognak állani. Ezek a válságok, ezek az átalakulások minket érdekelnek első sorban, mert mi vagyunk a szomszédaik, és másfelől érdekelnek azért, mert midőn a nagy fajok egyesülésének közepette van egy olyan birodalom, a mely egyetlen nagy fajra, néposztályra nem támaszkodhatik, banem különböző népeknek szövetségéből kell, hogy megalakuljon, kell, hogy szervezze önmagát, és kell, hogy itt megtartsa a maga befolyását, azoknak az apró fajoknak önfentartásí helyül, védőmedenczéül, várul, lakóházul és iskolául szolgáljon: akkor nem lehetséges, hogy ezen birodalomnak nemérdekeltségét hangoztassuk a keleti válsággal szemben. (Halljuk! Halljuk! a szélsobaloldalon.) De nemcsak ez a kérdés az, a mely minket fenyeget. Itt van a nagy német birodalom megalakulásának kérdése. Németország a maga fölösleges népességét gyarmatokban igyekszik elhelyezni ; megduzzadt hatalmi erejét azért szervezi szárazon és vizén, hogy országának határait kiterjeszthesse. A németek között általánosan elfogadott gondolat, és a múlt században támadt s azóta uralkodó nemzetiségi elvnek mintegy konzekvencziája, hogy a hasonló nyelvű nemzetek egymással szövetkeznek, egymással egyesülnek és együttesen nagy államokat alkotnak. Másfelől azok a törekvések is, a melyek nem csupán Németországnak nemzeti tekintetben való kialakulását feltételezik, hanem a melyek a német világhatalom szervezésének is kérdését képezik, rámutatnak arra, hogy a német birodalom addig saját fegyveres és politikai világhatalmat kellőképen nem szervezheti, a mig a középtengerre kikötője és útja nincs. Az a középtengeri kikötő pedig, a melyet Németország a maga részére megszerezhet, ma Ausztriának és Magyarországnak van birtokában. Azok a törekvések, a melyek Ausztriában oly hangosan nyilvánultak, és a melyek ott a német politikának útját készítették elő, minket óvatosságra intenek, de óvatosságra intenek minden politikust Ausztriában és Magyarországon egyaránt azon irányban, hogy semmi véderőbeli, hadszervezeti, semmi általános politikai institucziót német nyelvűvé, német szelleművé nem szabad tenni, mert akkor nem egyéb az az Ausztria, mint egy második német birodalommá átalakulni készülő ország, a mely mindig szolgája, fegyverhordozója fog lenni annak a nagy és hatalmas német birodalomnak, {Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) Az a politika, a mely germanizálni akarja Ausztriát; a mely a germanizáló tényezőknek hatalmát ugy, mint a német nyelvű hadseregben, fsnn akarja tartani Magyarországon, reánk nézve veszélyes, és minket mint ellenségeket fog szemben találni. A másik politika a pánszláv politika, a mely ma sokkal csendesebb; nem amit hízelgő nyilatkozatokkal; nem igyekszik minket elvakítani; egyszerűen hagyja a keleten a dolgokat fejlődni, de ugy, hogy a fejlődésnek minden erjesztő anyaga az ő kezén keresztül kerül bele a Balkán-félszigetbe. Okos politikusoktól ezt nem is lehet rossz néven venni. A mely állam politikusai a fejlődő eseményeken nem tartják rajta a kezüket, azok hibáznak, mulasztást követnek el. De mekkora a, mi mulasztásunk, a midőn ezen törekvésekkel szemben nem igyekszünk arra, hogy Magyarország biztonságát épen ezen szláv és germán törekvések közt a magyar nemzeti szellemnek kifejtésével, nemcsak a kultúra terén, de minden intézményében való megerősítésével, és nemcsak egyedül a politikai intézményekben, de a hadi szervezetben is kiemeljük és kiemeltessük. Mert ennélkül Magyarország nincs kellőképen szervezve, Magyarország egy háború esetén, ha Oroszország és Németország szövetségre lép, teljesen ki van szolgáltatva; mert sem szláv népeiben, sem germán népeiben nem bizhatik meg, ő maga pedig nem lévén szervezve, azt a kellő ellentállást nem tudja kifejteni, a mely ellentállásra szüksége van, akár győzünk, akár bukunk, hogy Magyarország önállósága és függetlensége még az osztrák birodalom megcsonkítása után is fenmaradjon. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Természetes, hogy fel kell, hogy vessük a kérdést, hogy nemzeti hadsereggel bír minden szomszédunk, sőt európának minden állama. Nincs olyan kis nép, a mely már a maga haderejét ne nemzeti alapon szervezné. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) A tizenkilenczedik század kidobta s a politikai fejlődéseknek vezérlő eszméjévé, mondhatnám, alapvető^ eszméjévé alakította a nemzetiségi eszméket. És mi ennek a következése? A következés az, bogy a fajoknak erős küzdelmében és harczában az egyes fajoknak, minél kisebbek, annál inkább minden erejükre szükségük lesz. Az az erő pedig, a mely szét van szórva, de nincs szervezve, nem ér semmit se, hanem, a mely szervezve van, egyedül az használható, egyedül az hatékony.