Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-245

245. országos ülés 1903 április h-én, szombaton. 211 iparosokat, a fiatalságot robbantották szét, a kik nem kevesebbre törekedtek, mint a független Ruténország helyreállítására, a független Ukrajnának helyreállítására. Mikor én ezt az egyszerű és jelentéktelennek látszó hirt olvastam, megdöbbenés fogott el, a mikor láttam azt. hogy Oroszországban van egy nemzet, a mely szintén orosz, kis orosz, és ezt a nemzetet nem vakítja el a fehér czár hatalmas birodalma, a fehér czár koronája, Nagy Péter végrendelete, Konstantinápoly elfoglalása, a bizanczi császárság, hanem összekeres egypár vonást, a mi a kis oroszt a nagy orosztól elválasztja, a mi egypár szóban nyilvánul, egypár viseletben nyilvánul, talán abban, hogy ők a dalt másként éneklik, talán abban, hogy a tánczuk más; nincsen több különbség köztük, mint a plattdeutsch és a hochdeutsch között, vagy talán mint a magyar ember és a székely ember között, mert megértik egymást. És erre az egypár vonásra, a mely egy hatalmas nemzettől elválasztja őt, már ő egy független birodalom megalkotásáról ábrándozik, erre az egypár vonásra, a mi különbözik benne a nagy orosztól, ő már magának egy külön, független Ukrajnát akar felállítani. Hát minden nemzetnek megvannak a maga nagy ideáljai, a maga nagy reményei. Arról nem is beszélek, hogy mi van a németnek, francziának, az angolnak, a szláv nemzeteknek, hanem még ilyen nemzetek is összeszedik azokat, a kik közösen éreznek és erre egy független birodalmat akarnak alapítani. Csak az egyetlen magyar az, a melynek ezt a jogos törekvését rebellisnek veszik, történelmi jogon, emberi és isteni jogon táplált, soha el nem alkudott, soha el nem ígért függetlenségi törekvését rossz néven veszik és ezért rebelliseknek bélyegeznek minket; különben én ezt bélyegnek nem tartom. T. képviselőház! Gorkij Maximnak, az orosz írónak van egy elbeszélése: »Csudra Makár.« Ebben az elbeszélésben van egy öreg czigány, Danila. Ez a Danila a nagy orosz síkságokon mindenfelé kóborol, és mikor az éjjeli tábortűznél letelepszik az ő törzsével, mesél nekik az ő régi dolgairól, az ő régi harczairól, és dicsekedésének főtárgya, az ő egyetlen büszkesége, az ő nemessége, az ő aranygyapjas rendje nem más, mint az, hogy: *én is voltam a Kossuth katonája, résztvettem a szabadságharczban.« Ez a Gorkij Maxim fiatal ember, nem élt a mi szabadságharczunk alatt, csak öreg emberek elbeszéléseiből, könyvekből ismeri a szabadságharczot és igy revelálódik az ő lelkében, egy idegen orosz ember lelkében, a magyar szabadságharcz, igy revelálódik az ő lelkében Kossuthnak alakja. Hát akkor miért ne legyünk rajongók és fanatikusok mi, a kik annak a nemzetnek fiai vagyunk, a melynek becsületét^ Kossuth ezzel a harczával megmentette? (Élénk tetszés és helyeslés a szélsőbal- j oldalon.) I Mit szóljunk akkor mi, mikor uj terheket, katonát és pénzt kérnek tőlünk egy hadsereg számára, a mely hadseregben voltak alakok és még lehetnek, a kik Kossuth-kutyáknak nevezik a fiunkat, csak azért talán, mert a parádémarsban egy lépést elhibázott? (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Hát akkor mit csináljunk mi, mikor egy hadsereg erősítéséről és támogatásáról van szó, melyet a Hentzi-monumentum árnyékában nevelnek, és a mely hadsereg a mi 13 vértanunkat lázadóknak tartja? (TJgy van! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Hogy mit szóljunk, azt mi igen jól tudjuk. Mi nem tehetünk egyebet,mint azt,hogy megtagadjuk az ujonczot és megtagadjuk a katonát, (TJgy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) s a rosszul értesült királytól a jól értesült királyhoz appelláljunk. Lehet, t. képviselőház, hogy mi csak vetünk és mások fognak aratni, de a mi küzdelmünknek meglesz az eredménye. (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Lehet, hogy mi a mi holttestünkkel csak a sánczárkot töltjük be, de abban a generáczióban, a melyet önök az utczán kardlapoznak, lesznek emberek, a kik a mi holttestünkön átlépnek és a diadalmat kMívják. (Elénk tetszés, éljenzés és taps a szélsöbaloldalon.) A törvényjavaslatot nem fogadom el és van szerencsém a következő határozati javaslatot beterjeszteni (olvassa): »Határozati javaslat. Utasittatik a kormány olyan törvényjavaslat benyújtására, mely a közös katonai iskoláknak Magyarországon levő részét magyar nyelvűvé teszi.« (Hosszantartó, élénk éljenzés a szélsöbaloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Endrey Gyula jegyző: Ugron Gábor! Ugron Gábor: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A most és régóta folyó vita egy képet juttat nekem eszembe, midőn Róma szenátorai megjelentek tanácskozási termükben ; a mint érkeztek, egyenkint elmentek a győzelem istennőjének szobrához, és egy Ivorzsa mirrhát, egy Ivorzsa tömjént hintettek az égő tűzre. Hódolni akartak és hódoltak a győzelem istenasszonyának abban a tanácskozási teremben, melyben annyi győzelmet szereztek és annyi győzelemnek máIvorát élvezték. Az én képviselőtársaim és elvbarátaim ugy tűntek fel előttem, mint ezen szenátorok, kik egyenkint járulnak a győzelem láthatatlan szobra elé, akkor, a midőn egy nemzeti hadsereg szervezésének elvét, gondolatát megvalósítani és kMívni akarják. (Tetszés a szélsöbaloldalon.) Másfelől újból annak a szenátusnak termét látom itt, a mely szenátus a római népnek törvényeit hozta meg, és a mely nép előbb plebiscitumokkal rendelkezett, a népnek tömeges gyűlésében, senatus-consultumokkal alkotta meg azon világraszóló törvényeit, a melyek ma is az emberiségnek közkincsét, és akkor Róma erős szervezetének alapjait képezték. És végül látom azt a szenátust is, a melyhez a czézárok és imperátorok rescriptumai érkeznek le, és ők a helyett, hogy saját akara27*