Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-245

%hh. országos ülés 1903 április h-én, szombaton. 209 mire? Tüdőbetegek segítésére. {Mozgás a szélső­baloldalon.) A tüdővész ellen való védekezésre éOOO korona van beállítva a tavalyi költség­vetésbe. A taraczkokra szükséges költségekből hat szanatóriumot lehetne építeni, a melyben sok ezer embert menthetnénk meg az államnak, vagyis az adóhMatalnak és hadseregnek. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloläálon.) Ilyen a magyar állam költségvetése, t. ház, ily ringy-rongy 4000 koronás tételekből áll. (Zaj. Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloläálon. Elnök csenget.) Most pedig ezzel szemben lesz szerencsém a delegáczió elé terjesztett tételeket bemutatni. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Uj táboriágyú-rendszerre czélzó kísérletek folytatása, hitelfolytatás 500.000 korona. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Különös tengerészeti kiadá­sok, — nem hajókra, nem fegyverkezésre, nem is ellátásra — 450.549 korona. A Radeczky­hajó pótlására — uj hajó — 9 millió korona összes szükséglet; első részlet 76.000 korona. Ezekből, t. ház, mindenki láthatja, hogy mi a szánktól megvonjuk a falatot, hogy a had­sereget és a haditengerészetet tápláljuk. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Oly benyomást tesz e gazdálkodás, mint a mikor a család ott­hon koplal, színházba nem jár, nyoIvorúságát elrejti, csakhogy kedves fia. a huszárönkéntes mindenben mitmacholhasson és hozzájárulhasson az uri élethez. (Igaz! Ugy van! a szélsőbal­oldalon.) Nagy kedvem volna, t. ház, felolvasni itt egy dolgot, (Halljuk! HalljukJ a szélsőbalolda­lon.) a melyet az Egyesült-Államok zseniális elnöke, Roosevelt intézett az amerikaiakhoz. Hogy ily praktikus ország, a mely mindent magáért költ és semmit idegenért, a mely a Monroe-elvet nemcsak északi, de déli Amerikában is keresz­tülviszi, és kidob minden más érdeket onnan, hogy az egészséges, józan nemzeti önzésnek mily példáját mutatja ő működésében és beszédeiben, (Halljuk! Halljuk!) különösen érdekes reánk nézve, a kik folyton a lemondás és megalkuvás politikájával laborálunk. (Halljuk! Halljuk!) Ezt mondta egyik beszédében Roosevelt, tessék ezt meghallgatni, ezt nem én mondom, ezt egy nagyon okos ember mondja. (Derültség, Olvassa): »Cselekvésünk alapja a személyes nemzeti érdek. Tehát: a hazafiasság. Akadnak, a kik önző erénynek sajnálgatják a hazafiasságot s minden gyönge erejükkel azon iparkodnak, hogy helyébe valami langymeleg kozmopolitaságot erőszakolja­nak. De az e fajta emberekben nincs egészséges karakter, nincs impozáns egyéniség s áskálódá­sukkal fölösleges törődnünk. Akadnak világboldo­gitók, a kik azt álmodják, hogy a jövőben épen olyan elévült és fölösleges valami lesz a haza­fiasság, mint az egynejü házasság . .. Ma azon­ban még nem évült el s nem fölösleges. A haza­szeretet épen olyan elemi erény, mint a családi tűzhely szeretete, vagy mint a becsületesség, mint a bátorság. Nagy szolgálatot nem tehet a KÉPVH. SAPLÓ. 1901 1906. XM. KÖTET. világnak az az ország, a melyik magát nem szol­gálja első sorban. A közösségnek hasznos tagja csak az az ember lehet, a ki előbb s mindenek­előtt ügyel a maga jogaira és végzi a maga kötelességeit, a minek révén képesebb is, hogy elvégezze ráháramló kötelességeit a közönség iránt. A nemzetek közösségének hasznos tagja az a nemzet, a melynek minden csöpp vére teli van a nemzeti eszmével, s a melyik érvényesíti, megvalósítja teljesen összes jogait, mint nemzet és elvégzi összes kötelességeit saját polgártársaMal szemben. És ez egy csöppet sem inkompati­bilis azzal a lelkiismeretes méltányossággal, a mMel más nemzetek jogainak tartozunk, sem pedig a vágyakozással, a mi a szenvedő más népek bajainak enyhítésére sarkal bennünket.« Itt aztán azt mondja Roosewelt, hogy az Egyesült-Államoknak nincs módjában ma, hogy más nemzetek baján segíthessen, mert különben maga kerülhetne végzetes mizériába. (Olvassa): »Semmi kedvünk olyan helyzetbe kerülni, hogy azután mi is kénytelenek legyünk az európai módon való óriási fegyverkezésre. Minden igaz hazafi, minden valamirevaló államférfiú lássa szüntelen maga előtt azt a napot, a mikor egyet­len európai hatalomnak sem lesz egy talpalatnyi földje se Amerikában.« Vádolja azokat az ame­rikaiakat, a kiknek langymeleg az amerikaisá­guk. Ilyen langymeleg akad a nábobok közt. (Olvassa): »Á gazdagság timiditása közmondá­sos; hogy nem ráfogás, azt a venezuelai kon­fliktus alkalmával tapasztaltuk. A gazdagok közül számosan: bankárok, kereskedők és a vas­úti mágnásság nagyban kritizálták az elnök és a szenátus eljárását, azt a vádat hangoztatván, hogy megzavarták az üzletek dolgát. Micsoda nemtelen okoskodás! A mikor a nemzeti becsü­let kérdése forog koczkán, abban a pillanatban álljon félre és várja sorát bármiféle tőzsérérdek! Azok a gazdagok, a kik a Monroe-tanitás cser­benhagyását óhajtják, mert üzleti érdekeiket érintheti, önmagukat diszkreditálják és igy disz­kreditálják a nemzetet, a melyhez tartoznak.« Azután mond valamit, a mi nálunk is megszív­lelendő, a külföldön mászkáló amerikaiakról (olvassa): »Az amerikai, a ki sokat kódorog külföldön, ma Londonban, holnap Parisban van otthon, rendesen gyenge karakterű ember, jó munkára képtelen külföldön is, képtelen idehaza is. Hazájának különb szolgálatot nem tehet, mint hogy nincs idehaza.« (Derültség és tetszés a szélsöbaloläálon. Felkiáltások: Hát a külföld magyarjai! A Bécsben mászkálok!) Nagy fájdalommal veszem tudomásul a honvédelmi miniszter ur távollétét, mert egy kicsit az ő személyével akarok foglalkozni, vagyis személyeskedni. Bejelenteni a t. elnök urnak, hogy személyeskedni óhajtok vele. Ily körülmé­nyek közt ez talán nem is helyes, s ezért csak gyengéden fogok megemlékezni róla. (Halljuk! Halljuk!) A miniszter urnak főtulajdonsága, melyet e vitában obszerváltam, bizonyos katonai

Next

/
Oldalképek
Tartalom