Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-244

180 244. országos ülés 1903 április 3-án, pénteken. feláldozni. Ha mindezekhez még azt is tekintetbe veszszük, miszerint mindkét állam és annak népessége el van adósodva ée folyton gazdasági válsággal küzd, nagyon is megfontolandó, vájjon a most már meglevő katonai terheket is elviselhetjük-e, nem pedig, hogy még ujakat okozzunk és még ujakat teremtsünk. Magyarországnak mint mezőgazdasági államnak egy esetleges rossz termés esélyeMel is kellene számolnia. Az 1866. évi rossz termés óta abszolúte rossz terméssel tulajdonképen nem bírtunk. Ha most a rendkMüli eladósodás és az ezerszázmilliónyi költségvetés mellett eventualiter egy abszolúte rossz termésre akadunk, kérdés, vájjon akkor a mi államunk is megmaradhat-e, vájjon ez magának az államnak tönkremenetelét nem okozza-e? De belviszonyaink is olyanok, hogy azokhoz hasonlók alig vannak. Geográfiai fekvésünk olyan, hogy három nagyhatalom, három kisebb állam, egy köztársaság által vagyunk körülvéve, és határaink, partjaink nagy részét még a tenger is mossa. A terrénum maga széttagolt, nagy hegylánczokkal szétválasztva, hő és nedv tekintetében ellentétes, termőképesség tekintetében pedig igen különböző. Mindkét állam népessége sok apró népből áll, a mely népek nemcsak nyelv, szokás, vallás, kultúra, életmód, hanem gazdasági, ipar és kereskedelmi viszonyok, Ausztriában pedig még államjogi aspirácziók tekintetében is különbözők, eltérők és dMergálok, Mindezek alapján és az előttem szólott ellenzéki képviselő urak által felhozott okok és ténykörülmények alapján is azt a következtetést vonom le, hogy Ausztriának és Magyarországnak főképen csakis védelemre és ehhez képest főképen csakis védelmi haderőre van szüksége, és hogy ez a védelmi haderő nem a rendes állandó hadseregben és haditengerészetben, hanem a védelemre legjobbnak és legalkalmasabbnak talált territoriális miliczia-rendszerben keresendő és érvényesítendő. E védelmi haderő által a tulajdonképeni néphadsereg volna elérve, mert eddig a hadseregek csak a császárok és királyok tulajdonai voltak és azoknak tekintettek. Az ország megadja a katonaságot, megadja a költségeket, de egyéb tekintetben a hadsereggel nem rendelkezik. A néphadsereggel pedig a népnek, az országnak kell rendelkeznie. A territoriális miliczia - rendszerről, vagyis a mi viszonyaink szerint a vidéki, vagyis megyei védrend szerről akarok néhány szót szólani. A multakban majdnem valamennyi népnél és valamennyi országban dMó volt a véderőrendszer,és, igy a mi hajdani várbeli, később banderiális, azután inszurrekczionális és végre nemzetőri véderőnk is a mostani territoriális miliczia rendszeréhez hasonlított. A rendes, állandó hadseregek tartása a gyarmatokkal, a tengerentúli kereskedelem terjedésével és különösen a török invázióval kezdődik; a hétéves háború óta és Napóleon feltűnése óta általánossá lett. A most érvényesült territoriális miliczia rendszere szerint az ország egész férfi-lakossága, iskolás korától kezdve, otthon falujában, városában, az ő rendes foglalkozása mellett ugy a katonai testi mozdulatokban és menetelésekben, valamint a fegyverforgatásban és különösen a lövészetben is oktatandó, gyakorlandó és kiképzendő. Az ebből ugy a test alkatára, egészségére és erejére, valamint a szellemi és bátorsági erők fejlesztésére kiható következmények és eredmények igen szembetűnők. Ezen védrendszer az emberekben a faj- és hazaszeretetet, valamint az önfeláldozást már gyermekkoruktól kezdve ébreszti és fejleszti, ellenben a sorozásoknál tapasztalható, látható búsulást, kétségbeesést, valamint a hazatérő katonáknál dMó nagyképűsködést, hMalkodást, lehetetleníti. Ezen védrendszernek nagy előnyei abban állanak, hogy a katonakötelezettség tulajdonkéjjen általános, egyenlően igazságos, olcsó és könnyen elviselhető, mert a férfiakat csak ritkán és csak rövid tartamú fegyvergyakorlatokra vonja el a családtól. Ha mégis tekintetbe veszszük, hogy ezen védrendszer a demokratikus és humanisztikus elvek fejlődését és a népszeretetnek terjesztését is elősegíti, másrészt pedig az önkénynek, a tirannizmusnak keletkezését és érvényesülését lehetetlenné teszi, azt megakadályozza: világos, hogy az Ausztriára és Magyarországra nézve üdvösnek tekintendő. Üdvösnek és hasznosnak tekintendő ezen védrendszer különösen a rögtöni védelmi szükség esetében, t. i. akkor, a midőn az ellenséget rögtön visszaverni, visszaszorítani, vagy legalább is addig fel- és visszatartani kell, a mig nagyobb hadtestek érkezhetnek. Hiszen tudjuk, hogy Ausztriának és Magyarországnak határai igen terjedelmesek és igen messzefekvők, és hogy ezen határok könynyen átléphetők, könnyen forszírozhatok; már pedig az ellenséget az országba beereszteni sem nem tanácsos, sem nem czélszerü, mert azután az országból kMerni már nagyon nehéz. Saját szűkebb vidékét, saját hazáját, faluját és városát ki-ki bátran és készségesen fogja védelmezni. De a katonaságra fordított költségek is aránylagosabban fognak a néphez visszafolyni, miüt a hogy ez a nagy városokba összevont állandó hadseregnél lehetséges. Természetes és önmagától értetődik, hogy a territoriális miliczia rendszere a népek viszonyainak tekintetbe vételével és a helyi viszonyoknak megfelelő módon foganatosítandó. A territoriális miliczia rendszerére vonatkozó nézeteimet azért hoztam fel, mert ezáltal a népek vér- és pénzadója, mely máris elviselhetetlen, a legsikeresebben mérsékelhető és e mellett a haza védelmére szükséges erő is kellő mértékben megvan. Minthogy azonban azt is belátom, hogy a véderő-rendszernek ily lényeges és beható változtatását rögtönözni nem lehet és nem is tanácsos : azon