Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-244

244. országos ülés 1903 nézetben vagyok, hogy mindenekelőtt a rendes hadseregben a kétéves szolgálati idő lenne behozandó és hogy a territoriális miliczia-rendszer életbeléptetéséhez szükséges előmunkálatok lennének foganatba veendők. Most a vita folyama alatt elhangzott némely eszmékről és gondolatokról akarok szólani. így a »keretekre« vonatkozólag megjegyzem, hogy én territoriális miliczia-rendszert keretek nélkül nem igen képzelek; a keretek tehát a miliczia-rendszerben is szervezendők, a mi igen könnyen eszközölhető, különösen nálunk, hol a népben a katonai élethez való hajlam megvan s hol az u. n. jobb családok fiai úgyis már jóformán csak a katonai pályára készülnek, mert az egyenruhák után vágyakoznak. A napirenden levő törvényjavaslat mellett fó'érvül az osztrák és magyar monarchia nagyhatalmi állását hozzák fel. Nagyhatalomnak pedig azon államot vagy országot állítják és tekintik, a mely ország vagy állam saját akaratát, saját érdekeit bárkMel szemben érvényesíteni képes. Ezen definiczió szerint mi nagyhatalmat tulajdonképen sohasem képeztünk, mert eddig saját akaratunknak és érdekeinknek senkMel szemben a világon érvényt szerezni nem tudtunk. A. saját népek elnyomása, és azoknak Amerikába való kiüldöztetése pedig a mi nagyhatalmi állásuntat meg nem alapítja, jelenleg a külfölddel szemben sem. Én azonban a felhozott defmicziót azért nem fogadhatom el, mert tudtommal és nézetem szerint olyan állam, a mely saját akaratát és saját érdekeit bárkMel szemben érvényesíteni képes lenne, nem volt, nincs és nem is lesz. Erről gondoskodik már a Mindenhatónak a hatalma és ezt igazolják a történet lapjai tündöklően. Én ugyanis Xerxesnek nagy hadjáratában, Nagy Sándornak indiai expedicziójában, akár Hannibálnak, akár Attilának Róma előtti megjelenésében, Napóleonnak oroszországi hadjáratában, és végre az összes európai nagyhatalmaknak legutóbbi kinai expedicziójában, vagyis ezen hadműveletek eredményeiben az emberiség tehetetlenségét látom és érzem a vis majorral, az Istenség hatalmával szemben. Miután azonban az életben nagyhatalomról szólunk, és nagyhatalmak csakugyan léteznek bizonyos relatív értelemben, én nagyhatalomnak azon országot, vagy azon államot tartanám, a mely igen nagy erőt tud kifejteni. Igaz ugyan, hogy az ilyen állam rendszerint csak az lehet, a mely vagy egy nagy, edzett, jól fegyelmezett népfajból áll, vagy pedig több népfajból alakult ugyan, de azon népfajok saját szellemi és anyagi érdekeiket csak egy és ugyanazon országban érvényesíthetik és érvényesitik is, mindamellett azonban azt is tapasztaljuk, hogy gyakran kisebb államok rendkívüli nagy erőt képesek kifejteni és hogy nagy államok tehetetlenekké is válnak. Bizonyítékul feláprilis 3-án, pénteken. 181 hozhatnám Piemontnak rendkívüli nagy erejét, midőn az egész Olaszországot megszabadította az idegen dinasztiáktól és az uj Itália gyámoltalanságát, a midőn Menelik Abessziniában jól elpáholta a nagyhatalmat akkor, mikor két legnagyobb európai hatalom barátságával dicsekedett. HMatkoznatnám Poroszországnak tanusitott rendkívüli nagy erélyére, a midőn nemcsak minket, hanem a világ első nemzetét is elpáholta és mikor a nagy német birodalmat egységessé tette és nagyhatalommá alakult, akkor két kisebb hatalomnak szövetségét volt kénytelen keresni és azonkívül még biztosítani igyekezett magát Oroszország és Angliával szemben is, mert e szövetség nélkül igen tehetetlen. HMatkozhatom Törökország terjedelmére és népeinek számára, egyúttal azonban a rajta eszközölt amputácziókra és a reáerőszakolt reformokra. A nagyhatalom fogalma tehát igen relatív, múlékony és változékony és azért a nagyhatalmi eszméért munkás, szép, gyönyörű népeket feláldozni, szegényekké, utáltakká, nyoIvorultakká és elvadultakká tenni, nézetem szerint nem helyes és nem tanácsos. Az úgyis problematikus nagyhatalmi állás e szerint a haderő szaporításának okául nem szolgálhat. Minthogy a vita folyamán olyan állítás is hangzott el, mintha nekünk egy keleti nagy államnak, vagy egy keleti nagyhatalomnak keletkezését eltűrnünk nem volna szabad, mert hogy keleti érdekeinknek csakis kisebb önálló államoknak keletkezése felel meg: bátor vagyok e tekintetben is azon nézetemnek kifejezést adni, hogy én ezt a nézetet feltétlenül és megdönthetetlenül megállónak nem találom. De sőt ezen elvnek, ezen nézetnek érvényesítését a mai viszonyok alatt kétélű késhez hasonlítom. A dolog megfejtése ugyanis a keleti népek természetében fekszik. Közismert tény az, hogy a keleti népek nyelv- és vérrokonságban, vallásban és kultúrában, gazdaságban, iparban és kereskedelemben, de az összes életviszonyok szerint is Oroszországhoz igen közel állanak, hogy Oroszország magát ezen népek természetes védőjéül tekinti, hogy ezen népek érdekében sok háborút viselt, és tömérdek áldozatot is hozott. Közismeretes továbbá az is, hogy ezen népek egymással szemben valami barátságos indulattal nem viseltetnek, hanem ellenkezőleg ellenségesek és irigykedők egymásra, a mint az kisebb népeknél lenni szokott, mert minden parányi természeti sajátságukat féltékenyen őrzik és védik. Ha most azt is tekintetbe veszszük, hogy a dél-szlávok, vagyis a Keleten lakó szlávok, jelesen pedig a szerbek, bulgárok és montenegróiak tulajdonképen egy és ugyanazon népfajt képezik, hogy nyelvükben az eltérések jelentéktelenek és j>arányiak, másrészt pedig, hogy egy és ugyanazon valláshoz, egy és ugyanazon egyházhoz tartoznak, nagyon könnyen megtörténhetik az is, hogy azon népek, dinasztiáiknak egymás közötti czMakodását megunván, egy országgá alakulnak, Nézetem szerint reánk