Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-243

243. országos ülés 1903 április 2-án, csütörtökön. 105 nem, mert azoknak az egyéneknek a tisztessége, az éveken keresztül tartott fáradhatatlan és meddő küzdelmük próbáját adta törhetetlenségüknek és egyéni tisztességüknek. A múltban is láttuk, hogy megtették azt, a mit lelkiismeretük és eszük diktált és talán nagyobb eredménynyel tették volna, ha egy láthatatlan kéz, egy piszkos kéz illetéktelen helyre nem juttatja követeléseiket. Rakovszky István: Piszkos kéz volt az az ismeretlen! Zboray Miklós: De igy is bizom bennük. Az ő sorsuk olyan, mint a sziklarepedésbe esett harmatcsepp. Vagy felszívja a hatalom és léte semmMé lesz, vagy megtermékenyíti a reá hullott porszemet és kMirágzik a nemzet dicsőségének és szabadságának a fája. (Tetszés a baloldalon.) Bizom bennük, bizom abban, hogy ők inkább ott hagyják a politikai teret. . . . (Mozgás a baloldalon. Felkiáltások: A pártot!) a pártot is, de a politikai teret is, mert, ha a kérdések ugy alakulnak, hogy nincs remény, • hogy itt nincs alkotmányosság, csak alkotmá- , nyosdi játék van, hogy itt abszolutizmus akar | uralkodni, nem egyedül ők lesznek azok, a kik ! visszavonulnak, (Helyeslés a baloldalon.) Mánka Oszkár: Nem engedjük, hogy abszolutizmus legyen. Rakovszky István: Ez parlamenti, ez pártabszolutizmus ! Zboray Miklós: Én nem félek még az abszolút uralkodástól sem, nem félek azért, mert szent meggyőződésem szerint a történelem kerekeit megállítani és visszafordítani nem lehet. (Igaz! Ugy van ! a baloldalon.) A mostani idők a nemzeti egyéniségeknek ideje, a mostani korban látjuk, hogy alakulnak a nemzeti államok és hogy fejlődnek ki Olaszország, Németország. Románia, Oroszország. És látom azt, hogy ez a magyar nemzet, a mely alig 2—300.000 emberből állott, a mikor e hazát elfoglalta és letelepedett, felszaporodott 19 millióra. (Mozgás a jobboldalon.) És ha látom, mennyi küzdelem közt, mennyi vérveszteség mellett, mennyire tudta asszimilálni az itt letelepedett különböző nemzetiségeket és fajokat, akkor bizom nemzetem jövőjében, és ha látom e népben, konzervatMizmusában, az ő nyugodtságában, mély belátásában azt az erőt, a mely fentartó elem, a mely fentartó hatalom, akkor nem esem kétségbe nemzetem jövője felett, s meg vagyok győződve, hogy a mint az összeütköző pontok, melyeknek szintere Magyarország volt századokon keresztül, eltávolíttatnak, ugy jövőben e nemzet meg fogja találni azt az utat, melyen haladnia kell. De a haladás útja csak egy lehet: nem a fegyveres hatalom nagymérvű kiterjesztése, (Igaz! Ügy van ! a baloldalon.) nem a szuronyok erdeje, hanem _ tisztán a polgárok jóléte és yagyonosodása. (Elénk helyeslés a baloldalon.) Én látom, hogy minden állam igyekszik vagyonossá tenni a polgári osztályt, a melynek vállán nyugszik az egész teher, és látom, hogy a mi népünk, mely nyelvi sajátságait, szokásait meg tudta őrizni, elbírja ezt is, ha segítő kezet nyújtunk feléje, és ha azt a bizalmatlanságot, melyet századok nyoIvora vert bele, a múltban az oligarchák, a földesurak, ma pedig a veleszületett bizalmatlanságot eloszlatjuk, Magyarországnak nincs mitől félnie. Nagy hatalom lesz ez az ország akkor, ha vagyonos lesz a polgársága. (Egy hang bal felöl: De csakis akkor!) A jövő idők azt hozzák magukkal, hogy a nemzetek közül az válik ki és az lesz hatalmasabb, a melyik vagyonosabb. Ne a fegyverekben keressük mi a fentartó erőt, hanem a nemzeti vagyonosodásban. Ez a javaslat nem nemzeti vagyonosodást akar, nem a nemzet erejének fokozását akarja, ez a javaslat egy határ, a mint beszédem elején mondtam, mely azt jelenti nekünk, hogy eddig engedjünk és ne tovább; önöknek viszont azt jelenti, hogy csak eddig mehettek és nem tovább! Nem fogadom el a javaslatot. (Elénk helyeslés és éljenzés balfelöl. Szónokot számosan üdvözlik.) Rátkay László jegyző: Molnár Ákos! Molnár Ákos: T. ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslatot képviselőtársaim, kik ellene felszólaltak, részint alkotmányjogi, részint nemzeti szempontból, majd közgazdasági, majd pedig czélszerüségi és egyéb szempontokból bírálták meg. Most már, mikor a vita ennyire előrehaladt, mikor az egész magyar nemzet talpra áll, mikor a vármegyék régi, törvényben biztosított felirati jogaikhoz folyamodtak, s mikor a magyar nép ezrei egyedüli szabad idejüket, a vasárnapot, melyet csak az Istennek szentelnek és pihenésre, felhasználják arra. hogy nemzeti jogaik megvédésére ezen törvényjavaslattal szemben sikra szálljanak, és népgyűléseken határozatokat hoznak, a melyeket ide tömegesen küldöttségek hoznak azután fel az országgyűlésbe: akkor ebben a pillanatban már nemcsak ezen szempontok, de a nemzeti becsület kívánja, hogy ezen törvényjavaslat ellen sikra szálljunk, (Helyeslés a szélsőbaloldalion.) és a legnagyobb erővel küzdjünk, a végletekig, ezen törvényjavaslat ellen. (Helyeslés a szélsőbaloldalion.)''Az eddig ezen oldalról felhozottak nekem már csak tarlózást engednek meg az érvek nagy mezején, de az a feltámadt nemzeti önérzetre való hMatkozás jogot ad nekem arra, hogy a legszélesebb alapon tegyem kritika tárgyává ezt a törvényjavaslatot. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Mindenekelőtt lássuk az u. n. közös hadsereget otthon, a kaszárnyában és a gyakorlótéren. Lássuk, hogy az annyit hangoztatott nagyhatalmi állás megvédésére szolgáló közös hadsereg fokozatos fejlesztése tulajdonképen miben áll, hogy képes-e hát az a közös hadsereg azt a nagyhatalmi állást, Magyarország és Ausztria poziczióját megvédeni? Én, a ki szintén a közös hadseregben szolgáltam, tudom, — és azt hiszem