Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-241

Ml. országos ülés 1903 márczius 31-én, kedden. 113 fogta a nemzet u. n. középbirtokosainak ellenzéki érzületű tagjait, kisajátította és magáéinak nevezte őket, és a függetlenségi eszméknek haladásában nagy gátat vetett az ellenzéki érzelemtől áthatott, de a nemzeti párt intellektuális erejétől és fényétől bizonyos ábrándokba ringatott egyéneknek távolmaradása a függetlenségi párttól. Nagyon megnehezítette ugyan küzdelmeinket a nemzeti pártnak ezen végtelen tisztességes, de reánk nézve igazán veszélyes kisajátítási eljárása és mi ennek ellenére is, mert bennük bizonyos irányban nemzeti létünknek nagyobb biztositékát láttuk három évtizeden át, mint az uralkodó szabadelvű pártban, még leghevesebb küzdelmeinkben is a nemzeti pártot ugy toltuk, ugy vittük előre, hogy nohát jusson már a kormányra. Nem volt ez egyeseknek a ténye, nem is szemrehányásként akarom ezt említeni, hanem ez az egyénekbe vetett bizalom, egy bizonyos naMitás, egy bizonyos hit volt a nemzeti párt iránt. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon, i Ez vezette évtizedeken át a függetlenségi és 48-as pártot, és kMéve az 1893-ik évi egyházpolitikai küzdelmeket, a függetlenségi párt mindig nagy segitő eszköze is volt a nemzeti párt sikereinek és diadalainak. Szívesen tettük ezt, de naM hittel és végtelen bizalommal. A nemzeti párt azonban most, bejutva a kormányba, a csalódás érzetét kelti bennünk. Kubik Béla: Ez már ugy van! Pichler Győző: Én tudom, hogy nem egyéni czélok, nem egyéni érdekek voltak a döntők, hanem hogy itt inkább a politikai elvakultság bizonyos foka, vagy talán az játszott szerepet, hogy a régi küzdelmekben kimerültek, nemhogy félnének az ujabb küzdelemtől, hanem csüggedtek, reménytelenek lettek, talán azért, mert Széll Kálmán, ki a legjobb intencziók daczára — szerintük és mi sem tagadjuk — meddő és tehetetlen működést fejt ki Ausztriával szemben. Talán ez az oka a csüggedésnek, de hogy megalkudtak a helyzettel, az bizonyos. Az 1889-iki véderővita, a jászberényi szózat mind bizonyítéka annak, hogy a mit ma tesznek, az nem áll összhangban régi elveikkel, régi felfogásukkal. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaMdalon.) Sajnos, hogy talán a parlamenti tekintély megóvása érdekében kell egy nagy államférfiunak a nemzettel szemben áldozatot hozni. Talán ez indítja a ház t. elnökét, hogy ebbe a vitába bele nem szól és ezen viharos parlamenti tárgyalásokban talán az a nemes intenczió vezeti, hogy bármily nehéz is neki a hallgatás, hallgat azért, mert a parlamenti viták tekintélye és nyugalma érdekében szükségesnek tartja, hogy az elnöki széket egy perezre se hagyja ott. Ezt a magyarázatot akarom neki adni, de ez a hallgatás, ha ő neki nehezen esik is, még nehezebben esik a nemzetnek, mert ha van férfiú, kinek felfogását, kinek érezszavát a mi vádjainkkal, támadásainkkal szemben hallani szeretné a nemzet, KÉPVH. NAPLÓ. 1901 — 1906. XM. KÖTET. akkor ez csakugyan gróf Apponyi Albert. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Én a nemzeti párt magatartását e javaslattal szemben nem értem. Itt megint igyekezni fogok egész tárgyilagos maradni. Ezt a törvényjavaslatot benyújtotta a kormány, heteken át tárgyaltatott a véderőbizottságban, melyben részt vett a nemzeti párt egy kMáló katonai szakértője, Bolgár Ferencz. Tárgyaltatott huzamosabb ideig a pénzügyi bizottságban, melyben Komjáthy Béla képviselőtársunk maga három ülésben fejtegette elveit és meggyőződéseit. Hetek multak, az idő haladt, a részletes tárgyalások alkalmával felállítottuk mindazokat a nemzeti követelményeket, a melyeket a nemzeti párt magáénak vall, szóba hoztuk a véderőbizottság kilencz ülésében erővel, kitartással, lelkesedéssel, mindegyik tehetsége és szorgalma szerint, s akkor némaságba burkolóztak mindezekkel szemben. Bolgár Ferencz csak a véderőbizottság tagja, de a pénzügyi bizottságban szintén előállott Komjáthy Béla határozati javaslatokkal, indítványokat adattak be a részletes tárgyalás alkalmával a nemzeti irány fejlesztésére. Nagyon természetes, hogy az általános tárgyalásban saját programmunk alapján állottunk, csak a részleteknél fejtettük ki az egyes dolgokat. És nem történt egy szó sem. Mikor elő volt készítve a javaslat, a tárgyalásnak 12-ik órájában, mikor mi már minden erőnket latba vetve iparkodtunk megmozdítani a nemzetet, minden segítség nélkül, akkor megjelent egy nagyon tiszteletre méltó meIvorandum, a mely gr. Apponyi Albert ur és társainak nemzeti követelményeit tartalmazta és a melyet a kiegyezés megkötését követő napon adott át gr. Apponyi Albert ur a miniszterelnök urnak. Hogy ez igy történt, ezt én másnak nem tekinthetem, — ismerve minden intenczióját és ismerve nemes gondolkozását a gróf urnak, — mint hogy ez a meIvorandum, ezen követelés felállítása önvédelmi munkája volt a nemzettel szemben, mMel az ezen meIvorandumban lévő követelések felállítása nélkül nem mert volna a törvényjavaslat tárgyalásába belemenni a nemzeti párt. En tehát ezt a meIvorandumot, a melyet az utolsó pillanatban, úgyszólván a tizenkettedik órában, előzőleg semmit sem mondva, de önmagukat védve adtak be, a nemzet szigorúan felemelkedő hangjával szemben védő eszköznek tekintem. Hogy ennek a meIvorandumnak benyújtása nem történt nagy nyilvánossággal, ezt sem veszem figyelembe, hisz a pártkötelék nehéz nyűge megérezhető már a nemzeti párton is. A pártkötelék, a párthűség okozta tehát azt, hogy olyan dolgot, a melyet az egész nemzet szívesen vett, csak titokban végeztek. Ámde mi történik most? A nemzeti párt daczára annak, hogy megtartotta a szabadelvű párt értekezletét, egyszerűen semmit sem beszél, hanem megelégszik azzal, hogy követeléseit két kategóriába oszsza, a melyeknek egyikében azt mondja, elfogadjuk majd, mig másikában ez 15