Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-226

92 22ö. országos ülés 1903 márczins 12-én, csütörtökön. erőszakosan előre rángatott érveket, a melyek a kész gondolathoz, a kész parancshoz füzetnek oda, ezzel szemben milyen erős érveink vannak nekünk, a midőn e javaslatot ellenezzük. Első erős érvünk az ország szegénysége. (Elénk helyeslés a szélsobaloldalon.) Kell-e erről sokat szólanom, midőn a főváros törvényhatósága épen ebből a szempontból egyhangúlag tiltakozott a katonai terhek emelése ellen ? Semmi sem vezette jobban ezen elhatározásában, mint az a tudat, hogy a főváros lakossága és az ország lakossága is szegény és a további terheket elviselni nem képes. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Mert, t. ház, a midőn egy törvényhatóság már azt teszi, a mit megtett nemrég Budapest, hogy a transzferálás költségeit megtagadta a költségvetéstől, ott már nagy és komoly gazdasági bajoknak kell fenforogniok. De, t. ház, a tisztviselők fizetésének javításáról szóló törvényjavaslat is annak beismerése, hogy az élet egyre nehezebb, a czMillista felemelése szintén arra mutat, hogy a megélhetési viszonyok oly rosszak, hogy már a trón is megélhetési nehézségekben szenved. (Tetszés és derültséq a szélsobaloldalon.) Madarász József: Szegény császár! Vázsonyi Vilmos: A többieknek, a kik nem tisztviselők, nem is uralkodók, a többieknek uj adóban kell majd megfizetni azt, hogy ezek a megélhetési nehézségek elháruljanak, hát a többiekre nézve a megélhetés gondjai nem épen annyira sulyosak-e már most is, és nem lesznek-e most még súlyosabbak, a midőn a czMillista felemeléséval, a midőn a katonai terhekkel és a tisztviselők fizetésének javításával mindezeknek az exisztencziáknak a gondjait magukra kell venniök? Ily körülmények között, a midőn ily törvényjavaslatokkal a kormány bevallja, hogy már a legnagyobb csúcsokon is megélhetési gondok vannak, nem kell tovább bizonyítanom, hogy nagy az ország szegénysége. (Elénk helyeslés a szélsobaloldalon.) De, t. ház, nem szavazhatjuk meg e katonai javaslatot még más okból sem. A mint mondtam, nem szaporíthatjuk egyre-másra a függő elemek számát, és nem szaporíthatjuk, nem növelhetjük egyre-másra a militarizmus erejét. Mert lehet, hogy csak gyanú az, amit kifejeznek, de én azt tartom, hogy első polgári kötelesség a gyanakvás, mert egész alkotmányunk sem egyéb, mint írásba foglalt és törvénybe beczikkelyezett gyanakvás. Legyen bár gyanú, t, ház, én ugy látom, hogy a mint a társadalmi és gazdasági életben reaktMálja magát a régi rendi szellem, hogy a mit elvesztett papiroson, azt visszanyerje az életrevalóságában, ugy a szabadságharezok tanulságait fruktifikálva, bizonyos körök a hadsereg szervezésében is megcsinálták szép csendesen és lassan a maguk ellenforradalmát. Mért mondják, t. ház, hogy ma szabadságharezok már lehetetlenek, miért mondják, hogy bármely eshetőségre is lehetetlenek ? Mert megtörtént a hadsereg szervezésében ez az ellenforradalom, mert a hadsereget a multak tapasztalatai után ugy alakították át, hogy adandó alkalommal, válságos időben ne a nemzet mellett, hanem a nemzet ellen szolgáljon ereje. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) T. ház! Igen, emlékeztek a multakra, midőn még együtt voltak a magyar ezredek »összeesomósodva«, miként ezt a kifejezést hallottam; midőn együtt voltak a magyar ezredek, a Gréven-ezred, a négy huszárezred és a három gyalogos ezred, a kik nemzeti érzést lehelő kérvényeikkel fordultak az 1790—91-iki országgyűléshez. Emlékeztek, hogy abban az időben volt még a magyar ezredekben erős magyar érzés. Hiszen ezekről a mozgalmas időkről följegyezte a történetíró azt a magasztos, azt a megható dolgot, hogy egyszerre csak Podoliából elindult a Devins-ezrednek huszonkét legénye, szabolcsi fiuk, eljöttek Podoliából, mert azt hallották, hogy veszedelemben van az ország. Ez a 22 legény volt az előfutárja Lenkey századának. Emlékeztek az 1791. évi magyar ezredeknek hazafiságára, az 1848-iki magyar ezredek hazafias hűségére és ez gondolkodóba ejtette a hadsereg intézőit és megcsinálták a hadsereg szervezésében a maguk ellenforradalmát. Mert a közös hadsereg ma csak annyiban néphadsereg, hogy anyagát a népből veszi, de ezért még veszedelmesebb a régi zsoldos hadseregnél, A régi zsoldos hadseregtől óvhatta magát az ország, mert azzal szemben minden fegyverfogható és egészséges ember taljira állhatott, de ez a hadsereg, az egységes vezérlet, vezénylet, belszervezet, a nemzetietlen szellem és külön jogrend alá viszi a magyar nemzet minden fegyverfogható fiát. . . . B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Nem igaz! Vázsonyi Vilmos: . . . Szervezték, nem a nép szabadságának megvédelmezésére, hanem, ha kell, a nép szabadságának letiprására, mert mit jelentsen mást az, hogy ez a hadsereg a magyar alkotmányra meg nem esküszik? (Élénk tetszés a szélsőbaloldalon.) Uray Imre: Csak a vénasszonyok maradnak itthon, meg Fejérváry generális! Vázsonyi Vilmos: De, t. ház, még egy érvet hallottam, hogy befejezzem az utólagos érvek egész sorozatát. Gr. Tisza István t, képviselőtársam azt mondotta, hogy szavazzuk meg e törvényjavaslatot és hagyjunk fel bizonyos támadásokkal, legyünk hálásak a korona iránt, Nessi Pál: Ugyan miért? Vázsonyi Vilmos: Hát, t. ház, ennem akarom a korona személyét ebbe a vitába vonni, távol áll tőlem a szándék. De gr. Tisza István t. képviselőtársam tulajdonit személyes jelleget a koronának akkor, a midőn háláról beszél. A , mi alkotmányunk szerint a király nem szemé' lyiség, hanem intézmény; intézménye nemzeti