Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-226

226. országos ülés 1903 márczius 12-én, csütörtökön. 91 zeti, mint a társadalmi és gazdasági politikában maradást, maradást és újra csak maradást. (TJgy van! a baloldalon.) B. Kaas Mor: Katonai javaslatokat! Vázsonyi Vilmos: T. ház! Ez a mérlege a nemzeti párt és a szabadelvű párt egybeolvadásának, mert a tiszta közigazgatást, a mit a nemzeti pártiaknak érdeméül szoktak felhozni, én, mint a miniszterelnök ur személyes tulajdonságainak igaz tisztelője, a nemzeti pártiak beolvadásának számlájára nem Írhatom. Én ugy tudom, hogy Magyarország miniszterelnöke és belügyminisztere Széll Kálmán, ha tehát itt a közigazgatás tiszta, ha itt a közigazgatás vagy a választási rendszer ma más, mint volt azelőtt, azt hiszem, ez a miniszterelnök személyes ténye, (Ugy van! a szélsobaloldalon.) nem pedig a régi nemzeti pártnak érdeme. Ezt a régi nemzeti pártiak, azt hiszem, velem együtt el fogják ismerni, helyeselni fogják, (Ugy van! szélsöbaloldalon.) Szentiványi Árpád: Nem dicsekedtünk vele soha! Fülöp Béla: Mindig számlára dolgozik! Vázsonyi Vilmos: Tehát a mérlegben ime minden úton-módon a leghatározottabb deficzit mutatkozik. A nemzeti párt volt mely azt a bizonyos rekompenzácziós gondolatot régi tagjaMal felállította és a mely igy ennek a rekompenzácziónak gondolatát az egész vitába belevétette. Azok a rekompenzácziók azonban, a melyeket a t. volt nemzeti pártnak tagjai kértek és a melyek egyévi lejárathoz vannak kötve, — tehát az a bizonyos váltó, a melyet Széll Kálmán miniszterelnök ur ztirált, egyévi lejárattal van kiállítva, — ezek az engedmények, a mint azt már Eötvös Károly múltkori beszédében kimutatta, a mint azt az előttem szólók is mindannyian fényesen és ékesen bebizonyították, a nemzetre nézve tulajdonképen értéktelenek, rekompenzáczióul nem szolgálhatnak. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Kubik Béla: Az semmi! Vázsonyi Vilmos: De itt, t. ház, rá kell mutatnom arra, hogy a véderőmozgalom óta tulajdonképen szerényebb követelményeket állítanak fel hadi részről és kormányzati részről. A véderőmozgalom idejében t. i. azt mondották a bécsi körök : »Wir brauchen keine Armee auf Kündigung«, a hires 14. §. indokolásánál, és ime most a volt nemzeti pártnak tagjai kijelentik azt, hogy ők a pártban való maradásukat egyévi határidőhöz kötik és ezen egyévi határidőn belül kell ezeknek a követeléseknek teljesülniük. Tehát már most nemcsak Armee, hanem párt is kell auf Kündigung, a mi mindenesetre az igényeknek szerényebb lesrófolását jelenti, mert ime, a szabadelvű pártnak van egy része, a mely örökre van szerződtetve, és egy másik része, a mely egyévi felmondásra van szegődve. (Élénk tetszés a szélsőbaloldalon.) De térjünk reá a rekompenzáczió elméié- | téré, ha az már a mi szerencsétlen helyzetünk folytán reánk erőszakolja magát. Én háromféle rekompenzácziót ismerek e javaslatokkal szemben. Ismerem azt, a mit legtöbbre tartok, a nemzeti rekompenzácziót, de nem abban a szerény mértékben, a melyben azt a régi nemzeti pártnak követelései tartalmazzák, . . . Barta Ödön: Óhajtásai! Vázsonyi Vilmos: . . . nem a lepecsételt borítékba zárt, memorandumba foglalt nemzeti óhajtásokat értem, hanem értem azokat a követeléseket, a melyek komoly és határozott közeledést jelentenek az önálló nemzeti hadsereg eszméjéhez. Más rekompenzácziót nemzeti szempontból elfogadni nem lehet. (Élénk helyeslés a szélsobaloldalon.) Ismerek egy másik rekompenzácziót is. Midőn az ujonczlétszám felemelésének kérdése kerül elénk, midőn arról van szó, hogy a függő elemeknek számát újra szaporítsuk, akkor önkéntelenül előtérbe tolul annak követelése, hogy szaporítsuk ebben az országban a szabad emberek számát. Valahányszor a bürokrácziának, valahányszor a militárizmusnak hatalmassabbá való tételéről van szó, akkor igenis joggal merül fel az a követelés, hogy terjesztessék ki ezzel szemben demokratikus alapon, egészen az általános választói jogig a választói jog. Ez a rekompenzáczió a szabadságban. Ismerem ezt a rekompenzácziót is, bár nem hallottam róla, hogy erről szó lett volna valaha a kormánynál, hogy valaha ezt megfontolta volna. És ez a demokratikus rekomjjenzáczió, t. ház, nem pedig a klotürrel való fenyegetés, nem az erőszakos rendszabályokkal való ijesztés, nem a feloszlatás réme fogja a jövőre az obstrukcziókat kizárni; az általános választói jog, az igazi népképviseletnek a behozatala lehetetlenné fogja tenni azt, hogy az obstrukcziónak még a gondolata is felmerülhessen, (Helyeslés a szélsobaloldalon.) És ismerek még egy rekompenzácziót, a mely szintén természetes; hiszen, t. ház, a midőn a nemzetre uj, ma elviselhetetlen terheket akarunk ráróni, a midőn a munkáskezek sokaságát akarják elvonni a nemzeti munkától, akkor a tulaj donképeni rekompenzáczió csak uj gazdasági erőforrások nyitása lehet, (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) a melyek a nemzetet kéjjessé teszik arra, hogy fokozott terheket is elviselhessen. (Igaz! Ugy van: a szäsőbaloldalon.) Ismerek tehát egy harmadik rekompenzácziót is,^ a gazdaságit, és ez az önálló vámterület, (Élénk- helyeslés a szélsobaloldalon.) a mely ipart, kereskedelmet és gazdaságot hoz az országnak, a mely uj erőforrásokat nyitna és a mely képessé tenne^ minket e fokozott terheknek elviselésére. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) De, t. ház, e rekompenzácziók egyikével sem kínálnak meg minket. Ezzel szemben, a I midőn semmiféle igazi érvet nem hallunk, csak 12*