Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-224

324. országos ülés 1903 márczius 10-én, kedden. 3

Q ó t. ház, ebből a komédiából elég volt! (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Elég volt ebből a ravasz fondorlattal szőtt kétszínű politikai játékból, képviselte legyen azt a miniszterelnök urnak bármelyik elődje, vagy képviselje bár azt a politikát maga Széll Kálmán miniszterelnök ur. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsöbalóldalon.) Ne csodálkozzanak hát azon, ha az ellenzék teljes erővel sikra száll ezen nemzetrontó politika ellen, és minden rendelkezésre álló eszközt felhasznál ezen rendszer megdöntésére. Azt mondják önök a túloldalon, hogy az ellenzéknek ezen eljárása nem felel meg az alkotmányos és parlamenti helyes gyakorlatnak, mert hiszen a kisebbség a maga véleményét reá nem erőszakolhatja a többségre. De, t. ház, akkor, a midőn önök kétségbe vonják a kisebbségnek ezt a jogát, a melyet rendes körülmények között, megengedem, hibáztatni is lehet, adják meg a feleletet arra a kérdésre: mi igazolja önöknek azt az eljárását, hogy a nemzet törvényben gyökerező jogainak érvényesülését megakadályozzák? Pedig mi, t. ház. ezért folytatunk küzdelmeket, és nem azért, hogy ezen törvényjavaslat tövényerőre való emelkedését megakadályozzuk. Mi csak arra törekszünk, hogy önöket jobb meggyőződésre birjuk. Ha ez nem sikerül, akkor természetes dolog, hogy önök többségükkel ezt a törvényjavaslatot törvényerőre emelhetik, de csak azért, mert — mondom — ennek megakadályozására elég erővel nem rendelkezünk. De, t. ház, arra igenis elég erőseknek kell lennünk, hogy törvényben gyökerező jogainkat az önök támadásaMal szemben megvédelmezzük. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) És ha a parlamentáris kormányzás lehetősége ezen eljárás által veszélyeztetve lesz, ez csak annak lesz tulajdonitható, hogy önök hatalmukkal visszaélnek. Ha bekövetkezik az a szomorú eset, a melyet magam is kikerülni óhajtanék, hogy a parlamentarizmuson csorba ejtetnék, akkor ezt csak annak lehet tulajdonítani, hogy nekünk itt az ellenzéki oldalon nem volt elég erőnk azt az önök támadásaMal szemben megvédelmezni. (Ugy van! balfelöl.) T. képviselőház! Főfontosságu kérdéssé vált a vitában, hogy nemzeti követeléseinknek, a melyeket az 1867-iki alap keretében támasztunk a katonasággal szemben, már egyszer, végrevalahára érvényt szerezzünk, mert be kell vallanunk, hogy e téren nagyon lassan haladunk előre; vajmi kevés az, a mit eddig elérni sikerült, és azt is mind külön kellett megfizetnünk. T. ház ! A nemzet eddigi várakozásával türelmének olyan próbáját adta, a mely páratlan a maga nemében; de mint mindennek, ugy ennek is megvan a határa, a melyhez ha elérkezünk, a szenvedélyek lángja magasra felcsap és fékezhetetlenné válik. Valósággal izzóvá teszi a helyzetet az a körülmény, t. ház, hogy azok az akadályok, a melyek a nemzet jogos várakozásai KÉPVH, NAPLÓ, 1901 1906. XIII. KÖTET, teljesülésének útjában állottak, megrögzött gondolattá kezdenek válni, ugy, hogy azok az útból egyáltalán el sem háríthatók. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) T. ház! 1867-ben, a midőn alkotmányos életünket visszanyertük, állami életünk berendezésére nagyon kevés idő állott rendelkezésünkre, és igy a berendezkedésnek azt a módját választották elődeink, a mely legkönnyebben volt keresztülvihető. Ezt az akkori viszonyok között meg is lehet magyarázni és érteni, mert abszolutisztikus kormányformából hajóztunk át az alkotmányos életbe, igyekeztünk annak a szomorú időnek minden emlékét eltakarni. Akkor még örömmámorban úszott a nemzet, és abban azután nagyon sok dologról megfeledkezett. így történt, hogy a hadsereg szervezése körül is történtek hibák és mulasztások, a melyeknek kiküszöbölése a jövőnek lett fentartva. A jövőre azonban nem történt ezekről gondoskodás, a miből az a veszedelem származott, hogy azok a bajok uzusokká váltak, és most már sokkal eró'sebbnek bizonyulnak minden törvénynél. így került a hadsereg intézményéről azon tévhit forgalomba, a melynek gróf Andrássy Gyula t. képviselő ur kifejezést is adott, hogy annak a mai szervezete teljesen megfelel a nemzet jogos óhajainak és kívánságainak, azon változtatni nem szükséges, mert ez megbontaná a hadsereg egységét, a mi annak gyengítését és nem erősítését vonná maga után. Ez a felfogás, a milyen kicsinyes, épolyan nevetséges is, mert azt hiszem, hogy nincsen közöttünk senki, a ki a hadsereget gyengíteni és ne erősíteni kMánná. Kit ne hatna át az a hazafias érzés, hogy a nemzet védelméről gondoskodjunk, és pedig ugy, hogy ha esetleg veszélybe sodortatnánk, képesek legyünk helytállani és magunkat megoltalmazni. Ez azonban megkívánja, hogy a hadseregben a magyar nemzet közjogi helyzete is kidomborodjék és kifejezésre jusson. Mert kell, hogy minden embernek a lelkét áthassa az az érzés, hogy az a hadsereg, a mely magában egyesíti a nemzeti jövő reményeit, és a miért oly súlyos anyagi áldozatot hozunk, ugy szellemben, mint külső megjelenésében és nyelvében, ne legyen tőlünk idegen, hanem a mi közjogi helyzetünknek megfelelő legyen. (Helyeslés balfelöl.) A mai helyzet a nemzetre nézve megszégyenítő, megalázó, ezt jjedig a magyar nemzet, melynek fiaiban ősi vér bugyog, mely annyi jelét adta a hazaszeretetnek és a csatatéren szerzett vitézségnek, ezen alárendelt helyzetet semmi közülmények között el nem viselheti, mert ez nemzeti létéről való lemondást jelentene. Elődeink előtt is, a kik megalkották az 1867 : XII. törvényezikket, melyben a nemzet védelméről gondoskodtak, azon czél lebegett, hogy a két nemzet védelmi erejének egyesülése által azt erősebbé és hatalmasabbá tegyék. Azonban a nemzetnek azon jogát, hogy ebben a közjogi helyzetünk is ki5