Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-224

34 224. országos ülés 1903 márczius 10-én, kedden. domborodjék, nemcsak hogy fel nem adták, hanem fentartották, és azt törvénybe iktatták. B. Kaas Mor: Dualizmus és paritás! Buzáth Ferencz: Önök azonban a nemzetnek ezen jogát egyszerűen konfiskálták, Deák Ferencz alkotását egyszerűen diszkreditálták, és igy lassan-lassan beigazolták azt, a mit a kiegyezés ellenei mondhatnak, hogy a kerepesiuti temetőben nem a haza bölcse pihen, hanem a tévedéseknek embere, a ki csak pillanatra teremtett békét, de a viszálykodás örök magvát hintette el a nemzetben. És tényleg ebben a viszálykodásban merítjük ki minden erőnket, de csak azért, mert önök politikai tévelygésük által arra alkalmat szolgáltatnak. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Ez pedig nem a mi erősségünk, hanem a mi gyengeségünk. Ezt kihasználják elleneink és szembeszállanak még a nemzet közérzületével is, miként ezt csak nemrégiben tapasztaltuk a Hentzi-szobornak a katonai akadémia udvarába történt áthelyezése által, a milyen megaláztatást elkövethetnek egy legyőzött nemzettel, de nem olyannal, a mely számot tart az életre. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Itt vannak az osztrák urakházában legközelebb elhangzott beszédek, melyek különben semmi ujat nem tartalmaztak; mert hiszen régen tisztában voltunk már azzal a hagyományos osztrák szellemmel, mely a nemzeti önállóságot kifejezésre jutni nem engedi. De, t. ház, az ilyen támadásokkal szemben nem elég tiltakoznunk, hanem tiltakozásunknak érvényt is kell szereznünk. Mert még annyira gyengék, sem gyávák nem vagyunk, hogy ezt meg ne tehessük. Hiszen még a haldokló is, mielőtt kiszállt volna testéből az utolsó lélekerő, még egyszer összeszedvén erejét, megmozdul ; mi pedig élünk és akarunk élni, és életünket nem akarjuk másnak köszönni, mint magunknak. T. ház! Elérkezett tehát a cselekvésnek ideje. Ebben a munkában egyesülni kell a haza minden fiának pártkülönbség nélkül; mert egyesült erővel törnek reánk elleneink, s próbakövéhez ért a nemzet. Ebben a küzdelemben csak győzhetünk, mert velünk van a törvény, a jog és az igazság. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Azt a főérvet, t. ház, hogy a hadsereg fejlesztését szükségessé teszi a monarchiának nagyhatalmi állása, én nem fogadhatom el. Mert ezen 23.000-nyi ujonczfelemelés nélkül is megmaradunk nagyhatalomnak, feltéve, hogy azok vagyunk, és nem esem kétségbe az iránt, mint Andrássy Gyula és Tisza István grófok, hogy e nélkül elvesztenők azt a befolyást, a melylyel most rendelkeztünk. De különben sem osztozom azoknak a felfogásában, kik a nagyhatalmi állást a hadsereg nagyságában keresik. Nem tagadom, hogy volt idő, midőn ennek a felfogásnak jogosultsága volt, de a mai nemzetek szervezete más, és ez már megszűnt nélkülözhetetlen alap lenni. A nemzetek mai hatalma és nagysága a czMilizáczió, a kultúra és a közgazdasági erők fejlesztésében rejlik. Ez az a haderő, a melylyel a mai korban az államok a hódítás útjára indulnak ; ezzel lehet behatolni oda is, ahova a fegyverek ereje nem hatolhat. Ez az az erő, mely biztosítja a nemzetek fenmaradását és emelkedését minden eshetőségre. Itt van Anglia, a mely közgazdasági erejével hatalmasabb nemzetté lett. mint minden más nemzet. Itt van Amerika, a mely e téren oly hatalmas versenyt fejtett ki, hogy félelem é-i aggodalom szállja meg a többi államokat. És ugy az egyik,minta másik nemzet úgyszólván csak zsoldos csapatokkal rendelkezik és ennek daczára mégis világállamokká lettek. A német császár megérezte az idő hívó szavát és nemzete gazdasági helyzetének fokozásával igyekszik a német birodalmat hatalmassá tenni. És az a vasaló, a mit Angliában történt látogatása alkalmával az angol királyi udvarnál bemutatott, higyjék el, hatalmasabb erő volt a kezébe^ mint a hadvezéri pálcza. Hogy mennyiben a közgazdasági erő az, mely a nemzetek fennállását minden körülmények között biztosítja, azt semmi sem bizonyítja jobban, mint a franczia-német háború, a mely háborúból győztesekként kerültek ki a németek, Bismarck akkor nagyon jól tudta, hogy Francziaországot ha le is győzte, de meg nem semmisítette; ő azonban Erancziaországot megsemmisítve akarta látni, és azért öt milliái'dnyi sarczot rótt reá. Azonban Francziaország meghazudtolta ezt a feltevést és közgazdasági ereje lehetővé tette, hogy ezeket a nemzeti csapásokat kiheverje és ismét a régi fényben ragyogjon. Ugyan mi történnék velünk, ha hasonló sors érne ? Azt hiszem, nem 50 esztendőre, hanem örök időre vazallusai lennénk a győztesnek épugy, a mint vagyunk Ausztriának, midőn elvállaltuk ezelőtt 36 évvel a közös államadósság után fizetendő 29 milliót és fizetjük még ma is a nélkül, hogy abból csak egy krajczárt is képesek lettünk volna visszafizetni. Jaj tehát azon nemzetnek, melynek minden ereje a fegyverben rejlik, mert egy háborúban mindent koczkára tesz. En ezt a szomorú képet látom magam előtt, ez az, a miért aggódom nemzetem sorsa felől, és félelmemet nem oszlatja el, ha a hadsereget 23.000 ujonczczal szajioritjuk, de még az sem, ha az országnak minden fegyverfogható emberét a fegyver alá szólítjuk. (Igaz! Ugy van! a néppárton.) Nem én mondom, hanem maga a t. miniszter ur mondta, hogy szegények vagyunk és a többi államokkal versenyt nem tarthatunk. Hát kérdem, miért vagyunk szegények, micsoda akadályok vannak arra, hogy a többi államokkal a fejlődés terén a versenyt fentartsuk ? (Helyeslés a néppárton.) Hát van a világnak még egy olyan nemzete, mint a miénk, mely természeti adományaMal az anyagi boldogulásnak annyi eszközét szolgáltatná? Egész másban lehet tehát a visszamaradásnak az okát ke-